Állami költségvetés - 1871

Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme

51 A költségelőirányzatba felvett többi részletek 223.000 ftnyi összegben olyan egyes művek folytatására és kiegészítésére szolgálnak, melyek kivétel nélkül már a ministerium kinevezése előtt létesíttettek. II. A Tisza szabályozása halhatatlan emlékű Széchenyi kezdeményezése folytán azon terv szerint kezdetett meg, hogy egyrészt a partokon elterülő tetemes ártérek védtöltések által mentesittessenek, másrészt a folyam medre több kanyarulatának át­metszése által rövidíttessék, ez által a viznek sebesebb lefolyás adatván. A tiszaszabályozási ügyeknek 1854-ben történt ujabb rendezése óta, a tölté­sezési munkák költségeit az illető földtulajdonosok tartoznak viselni, míg ellenben minden mederszabályozási munkákat, és igy főleg az átmetszéseket az állam hajtja végre, azoknak költségeit egyszersmind viselvén. A végrehajtott átmetszéseknek száma tesz összesen 106-ot, ha a combinált vonalok egyes szakaszai is számba vétetnek. Ezen átvágásoknak összes hossza 70.500 öl, s a folyót mintegy 62.5 mértfölddel rövidítik. Az átmetszési munkákra kiadatott 1867-ig összesen . . 5,000.000 frt 1867-től 1869. év végéig 123.763 „ Összesen . . . 5,123.763 frt Ezen összegben azonban benne van a vegyes igazgatási költség, kisajátítások hidasok sat, mi összesen 720.000 frtra rug, s igy a mintegy l,556.000köb öl földkiemelés költségei 4,403.763 forintot tesznek. Az átmetszéseknek azonban tetemes része mindeddig ki nem képződött, vagyis a folyó főmedrét még mindég nem tette át a rövidebb átmetszésbe, ezen átmet­szésnek kiképzése pedig, különösen az alsóbb folyamszakaszokban halaszthatatlanul szükséges, mert a töltések a folyamnak az átmetszések folytán alacsonyabb vizszinére vannak tervezve s ugyanazért mindaddig mig a vizszine a számított és tervezett fokra, az átmetszések kiképezése folytán, le nem sülyesztetik, az észlelt vizdagályok a töltéseket folytonosan veszélyeztetik. Hogy pedig ezen kikotratási munkák mennél gyorsabban haladjanak, azok nyilvános árlejtés utján akként adattak át vállalkozóknak, hogy ezek kötelesek 4 kotrógépet előállítani, melyek közül egy a II. folyamosztályban már is működik. Az átmetszések teljes kiképzésére még szükséges költségek összesen számit­hatók 1,100.000 frt és előre nem látott kiadásokra 200.000 „ Összesen előre láthatólag . . 1,300.000 frt fog megkívántatni az átmetszések teljes befejezéséig, vagyis az állam kötelezett­ségeinek teljesítésére. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents