Állami költségvetés - 1871

Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme

11 IV. czim. Államépitészeti hivatalok. I. Magyarország. Az államépitészeti hivatalok szükségletének megítélésénél figyelembe veendők azoknak teendői, miután ezek nem csupán a közmunka és közlekedési ministerium ügyköréhez tartozó tárgyakra terjednek ki. Az államutak és folyamszabályozások körüli teendőkön kivül ugyanis végzik azon építészeti teendőket, melyek a vallás- és közoktatási ministerium kezelése alatt levő alapítványi és a kamarai uradalmokon szükségesek, ez utóbbiakat annyiban, a mennyiben e czélra a pénzügyministerium saját műszaki közegekkel nem rendelkezik. A ministerium már az 1870-diki költségvetéshez mellékolt jelentésben, jelesül annak 9—12. lapján kifejtette azon okokat, melyeknél fogva a vallási alapítványok és a kamarai jószágok építészeti ügyei, az államépitészeti hivatalok működési köréből mindeddig ki nem vonattak; de az 1871. évi előirányzatban már felvétettek azon összegek, melyeket a ministerium számítása szerint ezen alapítványok és jószágok helyes arány szerint a közlekedési ministeriumnak ezen czimen való kiadásainak fedezetéül megtéríteni hivatva lennének. így nevezetesen a vallási és tanulmányi alapok az államépitészeti hivatalok működésének egyenértékeként 35.000 frtot, a kamarai jószágok pedig 17.000 frtot; összesen 52.000 forintot szolgáltatnának. Ennek tekintetbe vételével a szóban forgó czimnek szükséglete a mult évinél jóval csekélyebb. Előirányoztatott ugyanis az államépitészeti hivatalok szükségletére összesen . 332.171 frt, levonva azonban ebből a fentebb említett fedezetet .... 52.000 „ Marad . ~T . 280.171 frt. Mi a mult évre megajánlott 312.436 írt­nál 32.265 frt­tal csekélyebb. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents