Állami költségvetés - 1871
Közmunka és közlekedési ministerium - Államvasutak jövedelme
7 A vonal irány végleges helybenhagyása után következik a kisajátítási eljárás, melynek egyes műveleteihez a törvény értelmében ismét ministeri tisztviselő küldendő ki. Ezen munkálatok folyama alatt alakit az engedélyes rendesen részvénytársulatot, mely alapszabályait tervezi és ezeket ismét a közmunka és közlekedési ministeriumhoz terjeszti fel helybenhagyás végett. Az épités folyama alatt felmerülő egyéb nehézségek és elintézendő ügyek oly sokfélék, hogy azok felsorolása lehetetlen. Majd a kisajátítás késedelme miatt érkeznek panaszok, majd pénzügyi kérdések merülnek fel, másutt a határidők meg nem tartása okoz hosszadalmas tárgyalásokat. Midőn azután valamely pályaszakasz megnyitása közeleg, a társaság felterjeszti menetrendjét és árszabásait. Az átvizsgálandó és a többi pályák menetrendeivel hozandó a közönség érdekében öszhangzásba, mit a társulatok nem mindég vesznek kellő figyelembe; az árszabásokra pedig annál nagyobb figyelmet kell a ministeriumnak fordítani s azokat annál gondosabb vizsgálata alá venni, mert az engedélyokmányok az állam által elvállalt kamatbiztositásból folyó érdekek megóvása tekintetéből, a kormánynak ezen árszabások megállapítására tetemes befolyást biztosítanak, és a vasútnak jövedelmezősége, s igy közvetve az állam által fizetendő kamatbiztositéki járulékok mennyisége az árszabások magasságával szoros összefüggésben áll. Végre bevégeztetvén a pálya építése, mielőtt az a közforgalomnak átadatnék, annak műtanrendőri bejárása eszközöltetik; mely bejárásnak czélja constatálni, miszerint a pálya állapota jó és a forgalomnak veszély nélkül átadható, hogy a vonalon a szükséges személyzet fel van állítva, és kellően be is van tanítva és a szükséges utasításokkal ellátva. De miután a pálya ily módon a közforgalomnak már át is adatott, az még mindég nem lép azok sorába, melyek csupán a rendes felügyeleti teendőket igénylik. Rendesen vannak egyes nehézségek, panaszok, melyek elháritandók és orvoslandók. Ha már most tekintetbe vétetik, hogy a magyar kormány által 1867. óta engedélyezett pályák közül még egyetlenegy sem adatott át egész kiterjedésében teljesen a forgalomnak, a teendők kiterjedésének és azok halmazának némi képét nyujtottuk. Visszatérve a személyzet szaporítása által okozott több költségekre; ezeknek összege levonva a 4 mérnökgyakornok elhagyása folytán mutatkozó kevesbletet tészen összesen 20.640 forintot. De a tiszti személyzet fizetésére megkívántató szükséglet ezen személyzetszaporitásán kivül nagyobbodott még az alsóbb hivatalnokok, nevezetesen a fogalmazók és segédfogalmazók fizetésének javaslatba hozott felemelése által is. Ezen valamennyi ministerium által egyöntetűen javasolt felemelés folytán a fogalmazók fizetése lenne 900 és 800 forint helyett 1000 és illetőleg 900 frt, a segédfogalmazók fizetése pedig 500 frt helyett 600 frt.