A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-04 / 1. szám
a hét RIPORT 21 nők, legtöbb győzelmét gyűrű- és talajgyakorlataival szerezte. Tizennégyszer volt a magyar tornászválogatott tagja. Az 1934-es budapesti tornászvilágbajnokságon kilencedik helyezést ért el, egy évvel később a Főiskolai VB-n csapatban világbajnok lett. "Egy hajszálon múlott, hogy nem jutottam el az 1932-es Los Angeles-i olimpiára. Négy magyar utazhatott, a válogatóversenyen az ötödik lettem, fél pont hiányzott az üdvösséghez. Aztán az olimpián Pelle nyert két aranyat, két ezüstöt. Ő nyerte a lólengést, mert rajta kívül mindenki leesett a lóról. Nagy csirkefogó volt, legalább akkora mint én. Kedvenc szórakozása volt, hogy egykaros kézenállást csinált a budapesti Duna-hidak korlátjain, így rémisztgetve a járókelőket. Benne bíztunk Berlinben is, de ott nem jött össze semmi, sem egyéniben, sem csapatban. ” A versenytorna szabályainak, lebonyolítási rendszerének változásait, nemzetközi irányvonalának alakulását az olimpiai játékok tornaversenyeinek műsorán lehetett lemérni a legszemléletesebben. Az első korszak jellemzője a versenyszámok, a szabályok, a követelmények tisztázatlansága, s főként a pártatlan bíráskodás teljes hiánya. Ez utóbbi fejlődése nagyon hosszú és lassú folyamaton ment keresztül, hiszen teljes objektivitás nehezen érhető el olyan versengésben, ahol nem centiben, kilóban vagy percben mérik a teljesítményt. "Már a verseny előtt tudtuk, hogy erős szláv lobbival kell szembenéznünk, a szláv nemzetek pontozóbírái és versenyzői összefognak. Mi a német szervezőkkel és tornászokkal próbáltunk összetartani. Ennek az lett az eredménye, hogy a nagy napon már hajnali négykor felzavartak bennünket, s a lobbizás fejében mehettünk előkészíteni a szabadtéri pályát. Cölöpöt verni, tornaszereket hurcolni. Mire befejeztük, kezdődött a verseny, mi meg reszkető kezekkel álltunk a szerekhez. Éppen én voltam az első versenyző, mit mondjak, csúnyán lepontoztak. A bíráskodás akkoriban korántsem volt pártatlan, a maihoz leginkább annyiban hasonlított, hogy a pontozók akkor is a végére hagyták a magas pontszámokat. Végűi csapatban is csak hatodikok tettünk. ” Hitler valamennyi német sikert nemzete felsőbbrendűségének bizonyítékaként értékelt, páholyból szurkolta végig a versenyeket és személyesen is gratulált a győzteseknek. A fekete Jesse Owens négy aranya annyira felbőszítette, hogy elhagyta a páholyt és természetesen az eredményhirdetéskor sem fogott kezet egy négerrel. ’’Hitlerrel már az olimpia előtt "volt szerencsém” találkozni. 1933-ban vagy 34-ben lehetett Frankfurt am Mainban. Egy német-magyar tornászviadalon vettünk részt. Röviddel a verseny kezdete előtt nagy kavarodás támadt, mi nem sokat értettünk belőle. Rohantak a szervezők, hamarjában felsorakoztattak bennünket, az edző meg összekulcsolt kézzel könyörgött: Jaj fiúk, csak nehogy valami hülyeséget csináljatok! Aztán berobogott egy kis bajszos egyenruhában, mindenkivel keményen kezetrázott, majd elviharzott. - Na, ezmiatt kellett ekkora felhajtást csinálni? - morfondíroztuk. Persze hol volt még akkor a II. világháború. Jesse Owens a berlini olimpián négy aranyérmet szerzett, a 100, illetve 200 méteres vágtaszámban, távolugrásban és a 400 x 100 méteres amerikai váltó tagjaként. Többszörös világcsúcstartó, 1935-ben távolugrásban elért 813 cm-es ugrását 25 évig nem tudták túlszárnyalni. Az olimpia után a hivatásosak sorába lépett, néhány óvjg profi versenyeken indult. Egy ízben egy versenylóval is futott és győzött. ’’Persze, hogyne tudnám, hogy a Jesse Owens volt az olimpia legeredményesebb sportolója. De akkor még minden máskép működött az olimpiákon is. Berlinben talán egyszer ha láttam, de lehet, hogy az se ő volt. Akkor nem voltak annyira közismertek a sportolók, mint ma. Nem ismertük egymást, legfeljebb néhány tornászt a korábbi külföldi versenyekről. De a magyar küldöttség tagjai ugyanúgy jártak szurkolni egymásnak, mint mostanában. Bár ez sem volt olyan egyszerű, a versenyeket több helyszínen rendezték, s igaz, hogy a németek ügyeltek a szervezésre, de percre pontosan nem mehettek a dolgok. Arra konkrétan emlékszem, hogy a Csík Feri éppen akkor fordult a második ötvenre, amikor beértünk az uszodába. Szerencsénk volt, láthattuk, amint beüt a célba és száz gyorson aranyérmet szerez. Fantasztikus, felejthetetlen élmény átélni ilyet. Nekem sajnos nem adatott meg az, hogy olimpiai érmet szerezzek. Azt hiszem, az olimpiai győzelemnél nagyobb dolgot talán nem is vihet véghez az ember. Érmem van egy rakás, több kitónyi, holott már rengeteget el is osztottam, emlékbe adtam ismerősöknek, egykori kollégáknak. De olimpiai sajnos egy sem. ’’Csak’’ a részvételről szóló emlékplakett és az olimpiai igazolvány. ” HOLOP ZSOLT
