A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-19 / 2. szám
39 ERDEKESSEG a hét J. Hanibal: Karthágói autogram nincs Az idézet alapján ilyen csendes őrültnek tekinthető a csehországi Jirí Hanibal is, aki harminc éve híres emberek aláírásait gyűjti. Harminc éve szüntelenül harcban áll, de csatát még nem veszített. Nem fordult vele ugyanis még elő, hogy a megszólítottak közül valaki elutasította volna. Ma a világ egyik legnagyobb - csaknem négyezer aláírásból álló - és legértékesebb gyűjteményével rendelkezik. Jiŕí Hanibal a gyűjtők mikrovilágában legalább olyan híres, mint Einstein a fizikusok körében. Ostravai lakásában példás rendben sorakoznak az aláírások: az űrhajósoké, a művészeké, a politikusoké. És olyan embereké, akik látszólag hétköznapi mesterségüket emelték művészi szintre. Közéjük tartozik Rudolf Vesecký. Ki is ő valójában? Órásmester, aki arról gondoskodik, hogy soha ne álljon meg az idő. Méghozzá nem akármilyen órán, hanem a prágai Orlojon. „A háború alatt az egész berendezést szétszerelte, hogy elrejtse a németek elől. Egyszer felvitt a toronyba. Alattam a kis prágai házak, mellettem egy nagy ember. És karnyújtásnyira az Orloj apostolaival, arra várva, hogy az óra elüsse az egészet és kivonulhassanak. “ Az első aláírást František Smolíktól kapta, aki nemhogy nem utasította el a fiatal öntőmunkást (Jirí Hanibál ugyanis évtizedeken át öntőmunkásként dolgozott), hanem biztatta őt. A külföldi méltóságok közül a finn elnök, Urho Kekkonen volt az első. „Az általam megszólítottak közül sokat személyesen is meglátogathattam. Hosszasan elbeszélgettem Ján Werichhel, kávéztam Dana Medhckával. Richard Konkolskýval, aki kis jachtjával körülhajózta a Földet, és ma Amerikában, Newportban él, jó barátok lettünk. “ Amikor Tuniszban járt, az útlevélkezelő hivatalnok nem akart hinni a szemének: Hanibal! Egy „n“ betű ide vagy oda, nem számított, összecsődítette kollégáit és a repülőtér egész személyzetét, s az egyszerű turistát kis híján VIP-vé, azaz nagyon fontos személlyé avatta. Hannibal ante portás. A nagy sikerre való tekintettel kétezer év múlva ismét a város kapui előtt! Szívből kezet szorított vele, udvariasan üdvözölte Tuniszban és megmutatta a közeli Karthágóba vezető utat. Jih' Hanibal kis híján azt felelte, hogy köszöni, de még nem felejtette el.... Mielőtt aláírásgyűjtéssel kezdett foglalkozni, repülőtársaságok prospektusait gyűjtötte. „Gyermekkorom óta érdekelnek a repülők. A háború végefelé lelkendezve figyeltem a szövetségesek repülőit, amikor a radarok megtévesztésére sztaniolcsíkokat dobáltak ki. Néhányat ma is őrzök, tulajdonképpen ezzel indult gyűjtőszenvedélyem. “ Az aláírásokért a következőképpen indult harcba: levélpapírt és bélyeget vásárolt, beszerezte a nagykövetségek, az olimpiai bizottságok, különböző művészeti ügynökségek listáját, címét és tökéletesítette angol nyelvtudását. Volt idő, amikor a külföldi levelezés nem volt kockázatmentes. Nem sok kellett ahhoz, hogy a híres emberek aláírásai helyett a börtönigazgató aláírását „gyűjtse be". A szükséges címeket gyakran az amerikai nagykövetségen szerezte be. Ezért természetesen néhányszor kihallgatták és magyarázatát ócska elterelő manővernek tekintették. „Ma minden kockázat nélkül járok oda. Megvannak az amerikai nagykövetek aláírásai is. “ George Bush aláírása már akkor a gyűjteményében szerepelt, amikor az még csak szenátor volt. „Figyeltem a politikai eseményeket és ez az ember megmaradt bennem. Azt mondtam magamban: ő a jövendő elnök! írtam Washingtonba és autogramkérésem mellé választási előrejelzésemet is csatoltam. A válasz a Kongresszusból néhány napon belül megérkezett!“ Vannak, akik fényképüket írják alá, mások kemény kártyalapra firkantják nevüket. Azok, akiknek fogalmuk sincs a gyűjtés szabályairól, gyakran a fénykép hátlapját írják alá - az ilyen fogás nem arat nagy dicsőséget a kiállításokon. „Nincs előre kinyomtatott sablonszövegem. Tisztességtelennek, kínosnak tartanék ilyen levelet elküldeni. Ha én kapnék ilyet, azonnal a kosárba dobnám. “ Sok múlik a megszólításon is. A szaudi uralkodó „Őexcellenciája“, Maradona „Drága Barátom!“ Csak mellékesen: mindkettő aláírása a birtokában van! Gorbacsovnak magánlakcímére írt. Hanibal azon kevesek egyike, akik tudják, hogy Michail Szergejevics Moszkvában, a Koszigin sugárúton lakik. Nyolcvanhatban szerezte meg Václav Havel aláírását. Az utcán futottak össze. „Ebben az esetben megszegtem a gyűjtők íratlan szabályát, miszerint utcán nem szólítunk te senkit. Igen ám, de ilyen lehetőség nem adódik minden nap, ezért ott helyben kértem tőle aláírást. “ Gyűjteményében szerepel többek között Barbara Streisand, Jean-Louis Trintignan, Gregory Peck, Pierre Brice, alias Vinnetou, Fred Astaire, Louis de Funes, Jean Marais aláírása. „Japánból Honda úr küldött aláírást. Ez itt Charlie Chapliné, sőt kétszer is. Amikor gratuláltam neki nemessé avatásához, egy hétre rá köszönő levelet küldött. Legbüszkébb Neil Amstrong aláírására vagyok.“ A legszomorúbb aláírás Judith A. Resnik, amerikai űrhajós nevéhez fűződik. 1984 augusztusában a Discovery fedélzetén repült az űbe. Nem egészen két évre rá 1986. január 29-én a Challenger 75 másodperccel a start után felrobbant. Judy életét vesztette. A tragédia előtt néhány héttel érkezett tőle színes felvétel az aláírással: „Judy“, mintha csak egy jóbarátnak írta volna. Kár, hogy ezúttal a gyűjtő nem látott a jövőbe úgy, mint Bush esetében.... Vannak emberek, akiknek egyáltalán nincs vesszőparipájuk, de ők a természet különös játékának tekinthetők, mint például a balkezesek, a szentek, a vegetáriánusok - és más kivételes jelenségek. A normális emberekre azonban általában jellemző valamilyen, többé-kevésbé csendes őrület, amit vesszőparipának nevezünk. (Karel Čapek)
