A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-03-15 / Próbaszám
12 VELEMENY a hét Politika mindenek felett Számomra szimpatikus volt, hogy Nová Baňa mintegy háromszáz lakója Pozsonyba utazott a kormányülés napján, s felvonult a kormányhivatal előtt, azt követelve, ne Žarnovica, hanem az ő városuk legyen a régióban kialakított új járás székhelye. A tüntetés kulturált volt, hőzöngésmentes, s miután a belügyi államtitkár fogadta a “tömeg” szóvivőit, megígérve, hogy kérésükről informálja a kabinetet, Nová Baňa békés lakói szétszéledtek Pozsonyban, immár turistaként járták a főváros üzleteit. A kormány pedig úgy döntött, mint mondjuk Királyhelmec, Tornaija, Szepsi, Fülek, Párkány, Ipolyság vagy éppen Somorja esetében, azaz Nová Baňa sem lesz járási székhely. Bármennyire is szimpatikus volt a polgárok felvonulása, kulturált tüntetésük, s minden bizonnyal igazságos kérésük, nem a polgárok váltották ki a sajtó és a közvélemény figyelmét, hanem polgármesterük, aki elmondta, Nová Baňa érdemesebb a járási székhely megtisztelő posztjára, minthogy a városban a legutóbbi parlamenti választások idején csaknem kétezerrel több szavazatot kapott a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, mint Žarnovicában. A polgármester szerint ez a tény azt bizonyítja, hogy a város jobb feltételeket tud biztosítani a járási hivatal működéséhez, mint Žarnovica, s a járási hivatal szakembereit is könnyebben tudja úgy összeválogatni, hogy azok szívvel-lélekkel támogassák a kormány céljait. Egyszerű lenne azt mondani, hogy a polgármester a “régi világ embere”, olyan “struktúra”, aki nem tud szabadulni a pártállami berögződésektől. Könnyű lenne elintézni az ügyet azzal, a polgármester egy elvakult lokálpatrióta, aki városa érdekeit szem előtt tartva mosolyfakasztó argumentumokra vetemedik.Csakhogy nem erről van szó. A polgármester valószínűleg nyitott szemmel jár, s földközelben tartózkodik, felkészült és ravasz ember, aki tudja, hogyan érheti el céljait kis országunkban. Feltehetően érdeklődéssel figyelte, hogyan kerültek tisztségbe a járási hivatalok “szakemberei”, kik lettek az új múzeum-, kórház-, könyvtár- és iskolaigazgatók, s arra a következtetésre jutott, elindultunk az úton visszafelé, a “békés” pártállami időszak felé. Amikor politikai hűségnyilatkozattal mindent el lehetett érni. Mert a politika dönt(ött) mindenről, legkevésbé a szakmai érvek (voltak) érdekesek. NESZMÉRI SÁNDOR Sajnáljuk-e Juraj Schenket? Vladimír Mečiar álma, hogy Szlovákia legyen a térség vezető gazdasági hatalma. Juraj Schenk megelégedne annyival, ha Szlovákiából “egy normális közép-európai ország” válna.Vladimír Mečiar szerint majd kiderül, kell-e egyáltalán törvény a kisebbségi nyelvekről. Juraj Schenk ellenben úgy véli, külpolitikai szempontból igen jót tenne az elfogadása. A DSZM már tavaly széleskörű személycseréket sürgetett a külügyminisztériumban és a követségeken. Juraj Schenk ezek végrehajtására máig nem volt hajlandó. A Primakov-látogatás során Mečiamak jutottak a barátságos mondatok, Schenknek a kemény konfrontáció. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom fennállása során kétszer került súlyos válságba. Az első alkalommal kormányzati pozíciójának megingatása, másodszor egyenesen a Mečiar-kabinet bukása lett a következmény. Mindkét válság elindítója az akkori külügyminiszter - Milan Kňažko, majd Jozef Moravčík - volt. A korabeli értékelések szerint azért, mert mindig az adott külügyminiszter volt kénytelen elsimítani a kormányfő hazai közönségnek szánt, botrányos kijelentéseinek a következményeit, ő szembesült elsőként azzal, ahogy a nyugat a szlovákiai kocsmák szintjéhez igazodó belpolitikai botrányokat érzékelte. E tekintetben a szociológusból, egyetemi tanárból külügyminiszterré avanzsált Juraj Schenk helyzete semmivel sem jobb, mint elődeié. A stíluskülönbség közte és a kormányfő között első pillantásra szembeötlő. A bevezetőben említett példákhoz a miniszter kormányzati pozícióját érzékeltetendő tegyük hozzá azt is, hogy a különböző európai fórumok éppen neki kézbesítik az emberi és kisebbségi jogokkal kapcsolatos ajánlásaikat, amelyekről a tényleges címzettek - az iskolaügyi és a kulturális tárca vezetői - tudomást venni sem hajlandók. Érdemes hát a sajnálatunkra Juraj Schenk? Emberként talán igen, miniszterként azonban aligha. Hogy csak a fenti példáknál maradjunk - a DSZM által sürgetett személycserék nem zajlottak le ugyan a külügyminisztériumban, de nem zajlottak le azok sem, amelyek esetleg meggátolhatták volna az Ausztriának küldött botrányos tiltakozó jegyzék megszületését. Hiába van Schenk tisztában Max van der Stoelnek az alternatív oktatásról vagy a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló ajánlásainak értelmével, ez nem gátolja abban, hogy a tárca egész apparátusát a kormányzati szembekötősdi “szakmai” alátámasztásának szolgálatába állítsa. Vladimír Mečiar megvédte külügyminiszterét akkor, amikor a Szlovák Nemzeti Párt indított ellene támadást a szlovák-magyar alapszerződés miatt. Nem csoda, hiszen a támadás őt is érintette. A kormányfő azonban az árnyalati eltérésekre is érzékeny szokott lenni. Az abszolút lojalitásnak és a finom elhatárolódásnak schenki kombinálása nem biztos, hogy a választási időszak végéig sikeres taktika lesz. Az viszont szinte biztos, hogy egy palotaforradalom kirobbantásához ennyi kevés. SÁNDOR ELEONÓRA A hír szent, a vélemény szabad
