A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-31 / 13. szám
1 OTT JÁRTUNK Eo Tóth Ilonka néni Most már két Ilonka néném is van, az egyik a gömöri Zádorból, Cseri Ilonka néni, a másik Tóth Ilonka néni, a nógrádi Ipolynyékről. Az utóbbival is levél útján kezdődött az ismeretség, nagyon régi olvasónk és a múlt esztendő végén gondolt egyet, tollat ragadott, és beküldte néhány versét szerkesztőségünkbe. Felkeltette bennem az érdeklődést, mert nagyon szépen fogalmazott, noha a költői nyelvet még nagyon régen, az iskolában tanulta. Elhatároztam, hogy alkalomadtán felkeresem... Az Ipolynyók főterén lévő presszóban érdeklődtünk Tóth Ilonka néni felől, az utcát is tudtuk — Pivničná — Pince utca —, némi gondolkodás után aztán a kérdezett lány rávágta: Tudom, tudom most már, hogy kiről van szó. A maszszírozó Ilonka nénit keresik? Erre viszont én nem tudtam a választ... — Szóval — folytatta a lány — a kultúrház előtt elkanyarodnak a fürdő felé, aztán balra és az utca végén találják Ilonka néniék emeletes házát... Az eligazítás alapján útnak indultunk és megtaláltuk a Pince utca végét, de ott aztán több emeletes ház is ékeskedett, Ilonka néni, a nógrádi... végül egy nyolcadikos formájú kislány eligazított bennünket. Ilonka nénit a tűzhely mellett találtuk, de érdekes módon nem lepődött meg az idegenek érkezésén. Szívélyesen fogadott bennünket. — Az orvostól jöttem, nagyon megütöttem a lábamat, de már jobban vagyok, az ebédet főzöm — kezdte mondandóját őszinte közvetlenséggel. A versei iránt érdeklődtünk. — Nagyon sok verset írtam — mutatott egy köteget —, különösen lakodalmas és évfordulós köszöntőket. Legutóbb a 80 esztendős Dombi Ferenc főtisztelendő, esperesatyát köszöntöttem verssel. A pesti színészek közül Bodrogi Gyula el is vitte emlékbe a versemet. — Hány unokája van? — kérdeztük. — Két lányom és egy fiam van. Az unokák mind lányok, egy kivétellel, a losonci unoka fiú, az idén végez Kassán, állatorvos lesz belőle. Természetesen mind magyar iskolába jártak. De szólok a férjemnek, hogy itt vannak. Ilonka néni távozott, közben a nyolcvannégy esztendős nagymama panaszkodott öregségére. Ám, amikor a hangosbemondó hirdetni kezdte a helyi híreket, lányosán felpattant a heverőről, hogy egyetlen szót se mulasszon el... Á házigazda, szálfatermetű ember nemsokára megjelent felesége kíséretében. — Én Tóth vagyok, maga biztosan magyar — mutatkozott be tréfásan. — Egy kicsit lepihentem, mert délelőtt a szőlőt voltam metszeni, amíg tartott a fagy. Ezek után a szőlőfajtákról, a múlt évi termésről beszélgettünk, meg a bor minőségéről is szó esett, amelynek megízlelését Antal bácsi nyomban felkínálta. — Ipolynyékről nem voltak kitelepítések? — váltottunk. — Bizony voltak, mi is a listán voltunk, de azt kell mondanom, "szerencsére" ... és a ház! kápolnája kitört a tífusz, ami másrészt viszont nagy baj volt, de így megállították a kitelepítéseket. így a családunk megmaradt. Antal bácsi aztán elnézést kért, mert temetésre kellett készülnie. Mi meg a masszírozásról kezdtünk beszélgetni, amit Ilonka néni hozott szóba. Közben a "kontyvas" nevű, fánkszerű süteményt tette az asztalra? — Még az orvosok is hívnak, hogy masszírozzam meg fájó tagjaikat, de a faluban mindenki hív, akinek fájdalmai vannak. Vegyenek a "kontyvasból", ez úgy készül, hogy a fánkhoz hasonló, úgy két centire vágott tésztát egy fólhenger alakú formára rakjuk egymás mellé, majd a sütőben megsütjük. Utána megszórjuk porcukorral. Ugye ízlik a kávéhoz? — magyarázott és kérdezett egyszerre... Távozóban még megtekintettük Ilonka néni házi kápolnáját. Az udvaron megismerkedtünk két kis leányunokájával, a kisebbik félt a fényképezéstől, és anyja ölébe kapaszkodott. Mélyen vallásos és hagyományőrző emberektől búcsúztunk. (motesiky) Hogyan mondjuk? Az utóbbi években ugrásszerűen megemelkedett a közéleti nyelvhasználatban az idegen szavak száma. A sajtóban, a nyilvánosság előtt szereplő politikusok, gazdasági szakemberek beszédében egyre több olyan kifejezés hallható, amelyek jelentése nem mindenki számára érthető. A más népektől és államoktól átvett társadalmi-politikai-jogi-gazdasági szokások maguk után vonják azok megnevezését is, nemegyszer átvett idegen szóval. Kétségtelen, hogy a szó átvétele gyorsabb és kényelmesebb a magyar megfelelőjének a megtalálásánál és meghonosításánál, mégis néha túlzónak érzem az idegenszó-használatot. A ’80-as évek végén elkezdődött, és mind a mai napig tartó reformfolyamatok magyarázatot adnak bizonyos idegen szavak gyakoriságára. A sajtóban, a politikai és gazdasági életben, de még a magánbeszélgetésekben is egyre gyakoribbak az idegen szavak. Sok szó esik a politikai pluralizmusról, a hatalom és egyes pártok legitimációjáról, az alternatív mozgalmakról, a társadalmi konszenzusról, a gazdasági restrikcióról, a monetáris politikáról, a technokrata politikusokról. Miért e sok idegen szó? Mi tartja őket életben? Mondhatnánk helyettük magyart is? Nem egyszerű a válasz. Létezésüknek több oka is lehet, de kettő feltétlenül az életben maradásukat segíti: 1. Az új tartalom számára nem találunk nyelvünkben tömör megnevezést. A pluralizmus, a legitimáció szavak ilyenek. Egyikre sincs magyar szavunk, s jelentésük hosszú értelmezése helyett inkább az idegen szót használjuk. 2. A konszenzus szóra van magyar szavunk: egyezség, közmegegyezés. Hogy mégis használjuk az idegen szót, annak nem valami társadalmi elkülönülés az oka, hanem sokkal inkább a nyelvi változatosságra való törekvés. A kérdésre, hogy "Mondhatnánk-e helyettük magyar szót?'' a következőket válaszolhatjuk: Mondjuk magyarul, amit lehet. Feleslegesen — csak azért, mert az tudálékosabban hangzik — ne használjunk idegen szavakat, de az nagyon fontos, hogy a hiányt pótlókkal szemben legyünk elnézőek! Idővel esetleg találunk a helyettesítésükre magyar szót, vagy ha nem, ugyanolyan jövevényszavaivá válnak nyelvünknek, mint a templom, az iskola, a kréta, a lakat, a pálya és mások. Dr. NÉMETH ZSUZSANNA 11
