A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
INTERJÚ HÉJ MAGYAROK TIROLBAN — A szlovákiai magyarok közül bizonyára nagyon kevesen tudják, hogy az ausztriai Innsbmckban van egy magyar diákotthon, és hajdanán létezett egy magyar iskola is. Dr. Szentkereszthy György ennek a magyar diákotthonnak az egyik alapítója. Sokat tudna beszélni nemcsak a diákotthonról, hanem az említett iskoláról is, ám mivel cikkünk terjedelme meghatározott, apró — sokszor fontos — részletekbe nemigen bocsátkozhatunk. Nos szeretnék ezekről az intézményekről, múltjukról, jelenükről és esetleges jövőjükről egyet-mást megtudni. Milyen céllal hozták létre ezeket a magyar intézményeket? — Ha a történetükről szeretnék szólni, időben vissza kell nyúlnom a háború utánig. A magyar iskola 1945 után jött létre, egyházi kezdeményezésre, azzal a céllal, hogy a háború után tájainkra vetődött magyar fiatalok anyanyelvükön tudjanak tanulni. Zágon prelátus indította útjára az iskolát, amely 1956-ig működött. A legkevesebb diák nyolc, a legtöbb pedig harminc-negyven volt. Mondanom sem kell, hogy az iskolának a 49—50-es években volt a legtöbb diákja. — Milyen volt az iskola vonzásköre? Gondolom nemcsak Innsbruckra korlátozódott... — Innsbruckra és környékére, mondhatnám azt is, hogy Tirolra. Itt ugyanis több menekülttábor volt, s innen jártak magyar gyerekek az említett iskolába. Az iskola aránylag kicsi volt, s kezdetben bizony voltak nehézségeink. — Meddig működött ez az iskola? Egyáltalán meddig volt rá szükség? — Mint említettem, 1956-ig működött, majd az 1956-os eseményeket követően sikerült bővítenünk, hiszen annyi fiatal érkezett Tirolba is, hogy az iskolára szükség volt. A jezsuita rend segítségével sikerült a régi egyetem pincehelyiségeiben körülbelül kétszáz diák számára egy gimnáziumot létrehozni. — Kezdettől fogva középiskolai képzésről volt szó? — Igen. Tudomásom szerint az elemista korban lévő gyermekeket másutt tanították. — Annak idején ön is tanított ebben az iskolában? — Itt el kell árulnom, hogy 1956 után nekem jutott az a feladat itt, Innsbruckban, hogy a Tirolba került magyar fiatalokat, menekülteket a pártfogásomba vegyem. Ez onnan adódott, hogy én akkor fiatal jezsuita voltam, és Innsbruckban egy ifjúsági szervezetben a Mária-kongregációban másodmagammal szolgálatot teljesítettem. A jezsuita rend tagjaként olyan bizalmi helyzetben voltam a tiroli hatóságoknál, hogy beindulhatott az ún. elsősegély-akció. Rengeteg fiatal (diák) érkezett ide szülők és egyáltalán minden nélkül, akiken sikerült segíteni. Nem akarok minden részletre kitérni, a lényeg az, hogy létrehoztunk több intézményt, több kollégiumot mind a leányok, mind a fiúk számára. Itt el kell mondanom, hogy sokat segített a svéd, a norvég, a holland vöröskereszt és mindenekelőtt az akkori holland királynő, Juliána. Rengeteg pénzt és más jellegű támogatást kaptunk tőlük. — Körülbelül hány gyermeket, hány diákot érintett ez az évek során? — A saját "teljesítményünket" nemigen szoktuk fölmérni, ám 1987-es adataink alapján (amelyek nem egészen pontosak) azt mondhatom, hogy kb. 1200 fiatal szerzett nálunk érettségi bizonyítványt, vagy az itteni egyetemen diplomát, hiszen tehetséges diákjainkat továbbra is támogattuk. — Gondolom ez óriási dolog lehetett azoknak, akik — mint említette — sokszor szülök nélkül érkeztek Tirolba, akiket egyszerűen ide vetett a sorsuk. Önök bizonyára felmérték ennek nemcsak a lelki, hanem egyéb hozadékát is. — Természetesen. Az ember átérezte a gyerekek gondjait, félelmeit, ugyanakkor az osztrákok segítőkészségét is. Talán nem is helyénvaló ilyen kérdést feltenni, hiszen mi önzetlenül igyekeztünk segíteni, s nem tettük mérlegre a segítség súlyát. Akkor ez a kérdés nem volt aktuális. — Nyilvánvaló, hogy az ott történt segítségnyújtásról csak az érintettek tudtak. Nem volt semmiféle kézzelfogható információcsere, így hát ezek a dolgok mostanában — utólag — derülnek ki... Manapság a volt diákok közül sokan megjelennek egy-egy esetleges magyar rendezvényen Innsbruckban vagy máshol is? — Ez Tirolban egyáltalán nem ritkaság, volt diákok, tanárok egyaránt felbukkannak. — Sokan megtelepedtek itt? — Sokan. Az egyik magyar konferencia alkalmából a tiroli tartományi kormányzó levelet írt, amelyben többek között azt is említette, Tirol hálás azért, hogy a háború után e tartományban magyarok is megtelepedtek. Dr. Szentkereszthy György Innsbrucki utca Az innsbrucki Magyar Diákotthon vezetője Hanak Beatrix (mellette dr. Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke) 12
