A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-20 / 3. szám
HETMINERVA A HIROSVENYTOL AZ I Jól emlékszem a tizennyolc éwel ezelőtti lelkesedésre, amellyel az Európai Távközlésügyi Egyesület (EBU — European Broadcasting Union) soros közgyűlése után éreztünk, azután, hogy szétosztották az egyes tagállamok között az égi "csatornákat", vagyis az egy helyben parkoló, geostacionárius pályán mozgó, közvetlensugárzó műholdak adósávjait. Örömünk csak fokozódott 1985-ben a merész terv megvalósulása után: fellőtték az első, Eutelsat nevű "hivatalos” és az Astra A magánműholdat. Sarkig tárult ezzel előttünk a világ kapuja, ha sikerült hozzájutni a műholdvevőhöz, még élvezhettük is az új technológia gyümölcsét. Friss örömünket egy tucat ismeretterjesztő cikkben osztottam meg az olvasóval — ezek fele épp A Hét hasábjain jelent meg —, felvázolva egy új korszak eljövetelét. Napjainkban, elérkezve az információ-Kánaán küszöbére, egyre erősbödő félelemmel tekintünk a jövőbe: vajon boldogabbá, megelégedettebbé vagy csak kiegyensúlyozottabbá teszik-e az embert az új lehetőségek, az írott szó várhatóan szinte teljes elsorvadása az elektronikus hírtovábbítás térnyerésének hatására? Mert hogy leáldozik a reneszá kora óta tartó kultúrának, amely Gutenberg zseniális találmányának, a könyvnyomtatásnak köszönhetően megsokszorozta hatását, az ma már teljesen biztos. Sokan eleve nem érzik tragikusnak a helyzetet, mondván, hogy a középkorban akár bölcs uralkodók is analfabéták lehettek — állítólag még Könyves Kálmán sem ismerkedett meg a betűk rejtelmeivel —, az emberek csupán egy-két százaléka tudott írni-olvasni, mégis egész boldogan éltek. A falvakat, városokat lantosok, kobzosok, bárdok és igricek járták, akik szintén élőszóban közölték a híreket, adtak "kultúrműsort", ahogy a mai rádió és televízió teszi. Csakhogy — mai kifejezéssel élve — ez decentralizált kultúraközvetítés volt, míg napjaink műsorszóró műholdjai egész kontinenseket besugároznak, hihetetlenül jS nagy befolyási lehetőséget szerezve f nézők százmilliói felett, az információátadás szinte példátlan koncentrációját megvalósítva. Ráadásul a gyakorlatilag megszakítás nélkül hömpölygő műsorfolyam olyan anyagi és szellemi hátteret kíván, amit csak a legnagyobb óriáscégek tudnak biztosítani, így aligha csodálható, hogy hamarosan évtizedes jubileumához érkező európai műholdas tévézés is kissé szomorkásán ünnepel(het): műsoraik döntő többségét amerikai tömegáru teszi ki, hiszen egyedül csak a tengerentúliak SZKUKALEK LAJOS ILLUSZTRÁCIÓJA képesek napjainkban futószalagon előállítani olyan irdatlan mennyiségű műsort, amely kielégíti a többszáz adó éhségét. Ez viszont előrevetíti a veszedelmes uniformizálás lehetőségét. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tévés "új világ” csupán első fokát jelenti az elektronikus hírtovábbításnak, amelyet még továbbiak követnek, multimédia néven jellemezve a többoldalú, folyamatos információcserét, aligha lehet csodálkozni, ha szorongva tekintünk a jövőbe. Az egyre örvendetesebben fejlődő európai együttműködés keretén belül az utóbbi időben sürgetően vetődött fel a védekezés kérdése, így Franciaországgal az élen fokozatosan próbálják meg felvenni a harcot az amerikai műsordömping ellen. A jelenlegi helyzet nem túl rózsás a nagy országok számára sem, viszont a legsebezhetőbbek a kicsi közép-európai államok, amelyek ráadásul még a szerkezetátalakítás ezernyi gondjával is küszködnek, így egyedül aligha tudják biztosítani saját médiáik életképességét. Elsősorban az ő megsegítésükre rendezték meg immár harmadszor a múlt év novemberében Prágában a Közép-Európai Kommunikációs Egyetemet, amelynek négy szekciójában közel félszáz előadásra, vitára, tapasztalatcserére, megbeszélésre került sor. A rendezvény rangjára, jelentőségére pontosan rámutat, hogy az Európa Parlament elnöke, az Európa Tanács főtitkára és a Francia Köztársaság államfője vállalta el a védnökségét, míg régiónk államai szakminisztériumi szinten "szálltak” be. Felvetődik a kérdés, hogy valóban zükség van-e ilyen nagyszabású 'összejövetelekre, nem csupán szakemberek belterjes vitáinak szolgál színtérül mindez? A tömegtájékoztatás jelenlegi helyzetét, a műszaki fejlődés adta lehetőségeket tekintetbe véve a válasz egyértelmű: a legfőbb ideje feltenni a sorsdöntő kérdéseket, megtalálni rájuk a helyes válaszokat, mivel civilizációnk keresztúthoz érkezett. Emiatt nem mindegy, milyen irányban haladunk tovább. Számtalanszor felvetődött már a gondolat, hogy a mozi, majd a televízió elterjedésével gyökeresen megváltozik a kultúra befogadásának a folyamata: fokozatosan háttérbe szorul az írott szó, felváltja a hang- és képinformáció. Arról viszont szinte alig hallani, hogy az egyirányú hírtovábbítást — amit amolyan információ-csermelynek tekinthetünk — felváltja a mindkét irányban hömpölygő információáradat, ahogy az egykori indián hadiösvény napjainkra a legendás Broadwayra szélesedett. A multimédia felé vezető út alapfeltétele a kábelhálózatok kiépítése évtizedekkel ezelőtt megtörtént az Egyesült Államokban, hamarosan befejező-
