A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-28 / 17. szám
HÍRMONDÓ Örkény István születésnapjára Örkény Istvánt 20. századunk nevelte emberré, íróvá, kínozta meg, s emelte magasba. Ez az "időbeli haza" volt csiszolt írói elméje számára a forrás, a szellemisége által befogott tér pedig mindig Európa vagy Közép-Kelet-Európa vagy éppen Budapest. Ebben a térben és időben "táncolt borotvaélen" a "groteszk csúcsán", leltározta tragédiáinkat, komikus magatartásainkat, infantilis megnyilvánulásainkat, fatális tévedéseinket, tabuinkat, fintaságainkat, nemzeti és egyéni önvállalásunkat, tévedéseinket, boldogságunkat, igazságainkat. Jól látta, kik vagyunk, mik vagyunk, mi ezredvégi emberek, magyarok, akiket "kíméletlenül" szeretett. Az Orbánnék, a Bolyongók, a Pistik, a Tótok, a Cipriánik, akik mi is vagyunk, a lírikus, a költő átéltségéből nőttek ki. Természetesen egyetértünk azzal, hogy Örkény nem volt lírikus, nem akart önmagáról vallani; az epikus távolságtartásával szemlélte a világot és az embert, mégis minden műve sugározza a nagy "lírai" értékeket: a honvágyat, az anyanyelv tiszteletét, a szolidaritást, szerelmet, szeretetet, a lélek szárnyalását, az egyéniség autonómiáját. Hosszabb epikai művei, szikár egyperces novellái nagy olvasótábort szereztek nemcsak a saját műveinek, hanem a kortársirodalomnak is. Vonzáskört teremtett műnemnek, műfajnak, témának, esztétikai minőségnek. Megkedveltette a drámát, kisregényt, novellát, a groteszket; s láttatta, hogy a "mindennapi" jelenségek hogyan formálódnak át művészetté. Humora sajátos, vonzó, jobbító és kegyetlen. Nem tartotta magát drámaírónak, mégis az volt. Már az epikájában is "felütötte fejét" a drámaiság. Nem hiába mondta egészségesnek a műfajtalanságot, képes volt a többneműség, a sokszólamúság ábrázolására egy művön belül is. Nyitottsága révén "járt át" gond nélkül irodalmi műnemeken, sőt művészeteken is. Az irodalom- és színházművészeten kívül a filmművészet is tükrözte Örkényt, persze az utóbbi a legkevésbé, hiszen ő vérbeli író volt. Bevallotta, hogy vonzza a színház és azt is bevallotta, hogy a gyakorlati dramaturgia gyakran másképpen lát, mint ő — merészelt aszerint módosítani egy-egy drámán. A színház is "bevallotta", hogy vonzódik Örkényhez, Latinovits Zoltánok, Sulyok Máriák, Garas Dezsők, Kazimir Károlyok, Várkonyi Zoltánok, Székely Gáborok belső világává lett, hogy halmozottan sugározzon értékeket. Örkény büszke volt és büszke is lehetett arra, hogy az ifjabb drámaíró-generáció rajta és általa is nevelődött. Mi arra vagyunk büszkék, hogy Molnár Ferenc után ő a másik magyar drámaíró, aki nem akármilyen világsikert hozott a magyar drámának; meg arra, hogy bármikor szívesen olvassuk őt, mindig szívesen megnézzük drámáit a színházban; és arra is, hogy immár klasszikusnak számít és iskola tananyag, s az ifjú olvasók között is az egyik legkedveltebb író. A szlovákiai magyar olvasót még külön izgatja Örkény verebélyi élete. Ifjúsága minden nyarát ott töltötte anyai nagyszüleinél, a Pető-féle ecetgyár közelében. Vallomásaiban többször szól arról, hogy a nagypolgári család sarja itt tanulta meg egy csehszlovákiai vegyes lakosú községben, az ottani egyszerűbb családok gyerekeivel együtt csavarogva az élet demokráciáját; s ha valahol, valaha ecetszagot érzett, mindig "ránk gondolt". "Ahogy Proustnak a teasüteményről jut eszébe az ifjúsága, nekem, ha ecetszagot érzek, akkor rémlik fel húszéves koromig minden nyár, emberek, egy félig magyar, félig szlovák kisközség. Hozzá kell tennem, hogy ez a Verebóly, amikor én odajártam, már Csehszlovákiához tartozott, és az akkori Magyarországról nézve az egy sokkal szabadabb és demokratikusabb világ volt." Voltak Örkénynek is buktatói és elbuktatói, támadói és támogatói; nagy példaképei és szellemi rokonai: Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Németh László, Márai Sándor, Karinthy Frigyes nemcsak a tipikusan magyar cizelláltságot erősítették benne; Csehov, Dosztojevszkij, Kafka, Beckett, Ionesco, Mrožek, Havel, Sorescu nemcsak európaiságát formálták, hanem az univerzálisan emberi-írói karaktert is. Örkény István gazdag és sokszínű életművet hagyott hátra, újraolvasása kimeríthetetlen forrás az értő olvasó számára. LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT Diákjaink helytállása Kecskeméten Április első hétvégéjén rendezték meg a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjét Kecskeméten, ahol a 3—8. évfolyambeli, tizenhat fős felvidéki csapat (kísérő tanáraik: Keszegh István — Komárom, Horváth Katalin — Komárom, Csölle Teréz — Dunaszerdahely) is nagyszerűen helytállt. Külön említést érdemel a II. helyezést elért Keszegh Balázs (felkészítő tanára az édesapja), aki remek versenyzésével a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium régi jó hírnevét öregbítette. E hagyományos rendezvény részleteiről Keszegh Istvántól, a szlovákiai elődöntők főszervezőjétől érdeklődtem. Megtudtam, hogy e "nemzetközi magyar—magyar" verseny a kecskeméti Zrínyi Ilona Alapiskola által pár évvel ezelőtt indított helyi szintű versengésből nőtte ki magát nemzetközivé. Azaz először csak országos szintűvé, idén pedig már meghívták a határon túli magyar csapatokat is. Szlovákiai viszonylatban először körzeti fordulókra került sor Komáromban, Marcelházán, Gútán, Nagyrnegyeren, Dunaszerdahelyen, Galántán, Érsekújvárott és Párkányban. A nevezési lapok alapján a kecskeméti központból küldték szét a névre szóló feladatokat, amelyeket a megbízott szervezők egyazon időben kézbesítettek a versenyzőknek. A megoldásokat még aznap visszavitték Kecskemétre, ahol folyt a kiértékelés. A verseny közel ötvenhárom ezer résztvevője között több mint ezer szlovákiai magyar diák szorgoskodott (hetven iskola "színeiben"). Az egyes évfolyambeli gyerekek külön-külön kategóriát alkottak. Az április 1—3. közötti országos döntőben a tizenhat legeredményesebb felvidéki fiatal bizonyíthatta tehetségét. A szponzorok támogatásának köszön-8 A szerző felvétele
