A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-21 / 16. szám
A királykisasszony és a kertje Volt egyszer egy szegény asszony. Volt három szép fia, szorgalmas, derék legények: de hiába igyekeztek, hiába dolgoztak látástól vakulásig, szegények maradtak, mint a templom egere. Bánkódott, búsult a szegény asszony, egyre csak azon sóhajtozott, bár jobb napokat látnának a fiai. Egyszer aztán elébe állt a legidősebb fiú: — Édesanyám, mossa ki az ingem patyolatfehérre, foltozza meg a nadrágomat, széles a világ, megyek szerencsét próbálni. A szegény asszony patyolatfehérre mosta a legény fia ingét, foltott vetett a nadrágjára, a tarisznyájába meg beletett három hamuban sült pogácsát, azzal indult is a legény szerencsét próbálni. Ment, mendegélt, míg egy szépséges kerthez nem ért. Szeme-szája elállt a csodálkozástól, ilyen szép kertet emberfia nem látott még! Volt abban a kertben csengő barack, mosolygó alma, aranydió, aztán se szeri, se száma, annyiféle szép virág. A rácsos ajtaja meg nyitva volt, mintha vendéget várnának oda. Gondolt egyet a mi legényünk, belépett a kertbe. Ahogy jobban körülnézett, látja ám, hogy az egyik rózsafa tövében gyönyörű szép királykisasszony üldögél. — Adjon isten, király kisasszony! — köszönt a legény tisztességtudóan. — Fogadjisten, vándorlegény! Ha már eljöttél a kertembe, mondd meg nekem, mi a legszebb itt, miben telik szemednek legnagyob gyönyörűsége — kérdezte a királykisasszony. — Szép az aranydió, a mosolygó alma, a csengő barack, de legszebbek mégis a virágok — mondta a legény. Hej, megharagudott a királykisasszony, s azon nyomban sötét tömlöcbe vettette a vándorlegényt. Odahaza hiába várta az édesanyja meg a két testvéröccse. Ekkor aztán a két középső fiú indult el szerencsét próbálni. A középső fiú is ment, mendegélt, míg a szépséges kerthez nem ért. ő is belépett a rácsos kapun, ő is meglátta a rózsafa tövében üldögélő királykisasszonyt, ő is köszöntötte: — Adjon isten, királykisasszony! — Fogadjisten, vándorlegény! Ha már eljöttél a kertembe, mondd meg nekem, mi a legszebb itt, miben telik a szívednek legnagyobb gyönyörűsége? — Szépek az illatos virágok, a mosolygó alma, a csengő barack, de legszebb mégis az aranydió! — mondta a középső fiú. Megint csak megharagudott a királykisasszony, s azon nyomban sötét tömlöcbe vettette a vándorlegényt. Odahaza hiába várta az édesanyja meg a kisebbik testvéröccse. Ekkor aztán a legkisebbik fiú indult el szerencsét próbálni. Ment, mendegélt, míg a szépséges kerthez nem ért. O is belépett a rácsos kapun, ő is meglátta a rózsafa tövében üldögélő királykisaszszonyt, ő is köszöntötte: — Adjon isten, király kisasszony! — Fogadjisten, vándorlegény! Ha már eljöttél a kertembe, mondd meg nekem, mi a legszebb itt, miben telik szívednek legnagyobb gyönyörűsége. — Királykisasszony, szebb vagy te minden virágnál, aranydiónál, mosolygó almánál, csengő baracknál! A királylány meg azon nyomban a legény nyakába borult. — Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket! Mától kezdve az én édes uram vagy! — mondta a királykisasszony. Hét országra szóló lakodalmat csaptak, aranyos-gyémántos hintó ment a szegény asszonyért, a tömlőéből a szépséges kertbe vezették a legkisebb fiú két testvérbátyját, hadd teljék szívük öröme a virágokban, aranydióban. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Német mese Itt a tavasz! Fidó manó egy csokorra való virágot szedett a réten. Nektek is hagyott néhányat, ám arra kér benneteket, hogy ezeket színezzétek ki kedvetek szerint. ZS. NAGY LAJOS A tavaszhoz Erdőt járok, dombot lépek, így kereslek, édes, téged. így kereslek, édes, téged, s nem lelem a fényességed. Ha meglellek erdőn, dombon, "Szeretlek!" szemedbe mondom. Összegyűjtöm fényességed, illatodat, édességed, tündöklő sok ékességed. Virágzó köténykédet add nekem: tündöklő réted! Otthon már keresnek, várnak: hazaviszlek a mamámnak. 19
