A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-14 / 15. szám
HERB HATHAWAY Gondoljon a legrosszabbra Lorraine Davis a férje, Michael karosszékében nyújtózkodott. Nem volt éppen túlságosan karcsú asszonyka, sokan "töltöttgalambnak" becézték — alig múlott harminc. A gyerekeket elküldte az iskolába, és most a televízióban a Ma című műsort nézte, de nem éppen nyugodtan, mert szerette volna tudni, mi történt Michaellal, az urával. Éjfél utánra várta haza. Ilyentájt érkezik meg ugyanis a chicagói gép. Lorraine 3.30-kor ébresztőóra nélkül felébredt, igen, az ügynökök macái ösztönösen ébrednek és éreznek. Egy ideig fel és alá sétált a szobában, majd felhívta a repülőteret. A hivatalnok udvariasan közölte vele, hogy a gép megérkezett, méghozzá idejében, de várjon még néhány percig, mert az információs osztály reggel nyit, és akkor majd megtudja, hogy Mr. Davis neve ott szerepelt-e az utasok listáján... mert ugyebár sohasem lehet tudni... talán átszállt egy másik gépre... sajnálom, asszonyom... Az asszonyka rémülten feltárcsázta a chicagói hotelt, ahol a férje rendszerint szobát bérelt. Ezúttal is udvarias választ kapott: "Michael Davis előző este lemondta a szobát... nem, nem hagyott semmilyen üzenetet... sajnálom, asszonyom..." Lorraine képtelen volt elaludni. Gondolta, legalább annyit megtudott: nem történt repülőgép-szerencsétlenség, így leült a televízióhoz. Ha történt volna valami, akkor a kórház vagy a rendőrség feltárcsázta volna a számát. Minden arra mutat azonban, hogy nem történt semmi, ami végzetes a számára. Talán a munkahelyén... de hasonló .esetben Michael mindig felhívja és megmagyarázza, miért nem repülhet azonnal haza. Hol lehet vajon? Édes istenkém... mi történt vele? Egy pillantást vetett az órára. Még hatvan perc, igen, akkor telefonál a repülőtérre, és ha adnak neki megnyugtató választ, megvárja a reggeli chicagói gépet. Ha azzal sem, ha akkor sem... Lorraine megremegett. Képzeletében felbukkantak a rendőrök: újságírók, kérdések hangzottak el minden oldalról — nem, nem szabad a legrosszabbra gondolnia. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. Gyorsan felkapta a hallgatót. — Halló... Halló! — Mrs. Davis? Michael Davis neje? — Igen. Ki beszél? — Drága asszonyom, megtaláltuk a férjét. — Nem értem! — Lorraine valóban nem értette, miről van szó. — Megtaláltuk a férjét, asszonyom. — Mi? Mi? Megtalálták a férjemet? Mit akar ezzel mondani? — Ez szabályszerű zsarolás. Megértett engemet, asszonyom? — Csak nem...?! Lorraine mély lélegzetet vett. Az ájulás környékezte. — Nem történt vele semmi? — Kiválóan érzi magát... és ha betartja az utasításokat, akkor a haja szála sem görbül meg az úrnak. — Szeretnék beszélni vele. — Nem lehet. Figyeljen ide, asszonyom. — A beszélő hangja halk volt és színtelen. — Tízezer dollárra van szükségem csupán, méghozzá húsz dollárosokban. Értjük egymást? — Igen... de nekem nincs... nincs ennyi pénzem... én... nem, nem, ez lehetetlen. — Eladhatja az ékszereit, asszonyom. Ha délben életben akarja találni Mr. Davist, akkor előteremti azt a csekély összeget. Tegye a pénzt egy egyszerű papírzacskóba, és vigye a Hudson-parkba. Ismeri a megjelölt helyet? — Közel van a város központjához. — Úgy van. A parkban megtalálja Grant generális szobrát. Pontosan 12.15-kor besétál az északi sétányon, és leteszi a papírzacskót a szobortól számított harmadik pad mellé. Megjegyezte? Harmadik pad, északi sétány... — Én... én nem merem... nem tudom, hogy... — Az északi sétányra könnyen rátalál... az áruház bejáratától balra. Csak menjen egyenesen... ne nézzen semerre, és minden rendben lesz, ne aggódjon. — Értem, 12.15-kor, harmadik pad, az áruház felől... és mikor, mikor látom viszont a férjemet? — Holnap este. — Holnap este? — Ne hívja a rendőrséget, asszonyom. Minden lépésre ügyelni fogunk, és ha bebizonyosodik, hogy át akart ejteni bennünket, akkor befejezzük a tárgyalásokat. Érti: befejezzük! — Minden szavát értem. De... miért nem engedik szabadon már ma? — Mivel nem kapott választ, Lorraine letette a telefonkagylót, mert megértette, hogy a drót túlsó végén nem talán megértésre. Lorraine nem találta a helyét. Most sem... pedig a parkban minden úgy történt, ahogyan elrendelték. Az iskolában véget ért a tanítás, a gyerekek kint rohangálnak az utcán. Lorraine céltalanul ténfergett a szobában. Séta közben állandóan a telefont leste. Bement a nappaliba, megérintette a függönyöket, majd az ablakhoz rohant. A hálószobában megigazította Michael párnáját, és visszatért a telefonhoz. Ezt a napot nem lehet elfelejteni! Majdnem feltárcsázta a rendőrséget, de meggondolta magát. Nagy a kockázat, gondolta, és a bankba sietett. Halálsápadtan kivette megtakarított pénzét, és a park felé indult. Nem értette. Miért éppen az ő urára esett a választás? Hiszen nem voltak dúsgazdagok, csak szürke kispolgárok — ketten a kétszáznegyvenmillióból. Miért éppen Michael? A telefon végül megcsörrent. — Halló! Halló! — Szívem, te vagy az? — Michael... —Ja, de fáradt vagyok, de minden rendben van... — Hol vagy most? — Philadelphiában, szívem. Igen... most ért véget a megbeszélés. Elhúzódott bizony... — Megbeszélés? Michael... én nem értem... Milyen megbeszélés? — Egy új elszámolási rendszerről van szó. Éjjel megpróbáltam megkapni a címedet, néhányszor tárcsáztam a számodat, de a vonal mindig foglaltat jelzett. Nem kaptad meg a táviratomat? — Nem! Nem! Most... most azonban minden rendben van? — Mondtam: semmi gond. Mi történt tulajdonképpen, Lorraine? Mitől vagy olyan izgatott? — Csak nem azt akarod mondani, hogy nem raboltak el? — Elraboltak? Miből gondolod, hogy elraboltak, drágám? Mi vagyok én? Olajmágnás? Lorraine a pénzre gondolt, a parki padra és a tízezer dollárra, amely elszállt. Menten elájult... Barry Gibb vastag ujjaival dobolt az asztalon, s várta a váltást. Mosolygott. Ilyen könnyen még sohasem hullt pénz az ölébe. Nem, ez nem álom — a papírzacskót az íróasztalában őrizte. Megérintheti, megszagolhatja. Holnap reggel úgy eltűnik ebből a városból, mint a pinty. A másik szobában a teleprinter kattogott. A harang az üzenet végét jelezte. Barry letépte a szalagot, és elolvasta a szöveget: "Meryl Clayburgh, Baltimore, Maryland. West Street 345. Tel: 897-453-767. Két napra sürgősen elutaztam Clevelandbe. Business. Sajnálom, ne aggódj. Szeretlek. Férjed: Dean." A hivatalnok leült, és még egyszer elolvasta a szöveget. Sok mindenben hasonlított arra az üzenetre, amelyet tegnap Michael Davis küldött az asszonyának. Sokáig nézte a posta piszkos ablakait, majd cinikusan elnevette magát, és félhangosan megkérdezte önmagától: "Ha egyszer sikerült, akkor miért ne sikerülne még egyszer?" Miért ne duplázzuk meg az összeget? Húszezer dollár... szépen hangzik, nem? Ellenőrizte a szalagon a számot, és a telefon után nyúlt. — Mrs. Claybourgh? Dean Claybourgh hitvese? — kérdezte halkan és színtelen hangon Barry Gibb. — Drága asszonyom, megtaláltuk az urát! 26
