A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-14 / 15. szám
«£T Addig nincs baj, amíg szilárd az Antarktisz jégtakarója Ki a felelős a felmelegedésért? Hamburgi kutatók szerint egyértelmű az ember felelőssége abban, hogy földünket globális felmelegedés fenyegeti. A hamburgi klímakutató központ vezetője szerint az ipari forradalom kezdete — a múlt század nyolcvanas évei — óta 25 százalékkal nőtt a levegő szén-dioxidkoncentrációja, és ez más gázokkal együtt mintegy 0,7 fokkal melegítette fel a légkört. Az intézet vezetője — változatlan körülmények mellett — az elkövetkező száz évben háromfokos felmelegedéssel számol. Ezzel együtt az igazgató nem tartja valószínűnek, hogy a klíma kibillenjen egyensúlyából — ahogyan ezt sokan jósolták. Amerikai kutatók ugyanakkor arra a megállapításra jutottak, hogy két-, háromezer évenként természetes módon is klímaváltozás következik be földünkön. Ezt figyelembe véve akadnak olyan szakértői vélekedések is, hogy egy emberöltőn belül klímaváltozásra lehet számítani. Az amerikai kutatók az Atlanti-óceán alján található kőzeteket vizsgálva jutottak erre a következtetésre. Az amerikai tudományos fejlesztési társaság atlanti konferenciáján elhangzott az is, hogy az Antarktisz jégtakarója szilárd, s a részt vevő szakértők egyike azt sem tartotta valószínűnek, hogy természetes klímamódosulások hatására ez a jégpáncél jelentős olvadásnak indulna. A múlt században megjósolta a metrót, a faxot Amikor Jules Verne 1905-ben meghalt, fia Michel, aki szintén író volt, lajstromba vétette apja műveit, nehogy utólag megvádolják, ezt vagy azt 6 írta, nem pedig a nagy előd. Innen tudtak Verne egyik kiadatlan regényéről, a kéziratot azonban sokáig elveszettnek vélték. Néhány évvel ezelőtt azonban az fró dédunokája el akarta adni a touloni családi házat: itt őrizték Michel Verne páncélszekrényét, amelyet kulcsok híján felfeszftettek, s így találtak rá a Jules Verne által telerótt füzetre: a Párizs a XX. században című regényre. Tavaly már közre is adta a francia Hachette Könyvkiadó. Más nyelven, úgy tudjuk, még nem jelent meg; magyarul viszont néhány hét múlva olvasható lesz! A K. u. K. Kiadó ugyanis az elsők között reagált a Párizsból érkező hírekre, melyek szerint a Verne-regény hétről hétre a bestseller-lista élmezőnyében van. Több jelentkező közül az Hachette az ő ajánlatukat fogadta el, ebben tízezres példányszámot garantálnak. Ne a hagyományos kalandregényre gondoljunk, hanem egy különös látomásra — mondja Köves József, a kiadó vezetője. Verne 1863-ban írja le az 1960-as Párizst. Előre látott olyan csodákat, mint a képet és szöveget föld alatti vezetéken pillanatok alatt továbbító faxot, amelyet persze nem így nevezett; vagy az elektromos összeköttetésben lévő ezernyi zongora hangzását megszólaltató szintetizátort. Hősei autón és metrón közlekedtek, azt a felhőkbe nyújtózó építményt pedig, amely Párizs fölé magasodik, jókora világítótoronynak képzelte el. Őt magát is lenyűgözte a XX. századnak megábrándozott technika, s kissé meg is ijedt a várható következményektől. Ez a másik csoda! Verne tudniillik megjósolta az élet elüzletiesedését, s honfitársait lehűtve azt is, hogy az üzleti érintkezés nyelve az angol, háttérbe szorítva a franciát. S előre látja a művészetek, az irodalom sorvadását, az anyagias világot. Ritka az, amikor pontos dátumhoz köthető egy könyv megjelenésének ideje, ám a Párizs a XX. században című Verne-regénnyel — melynek fordítását Baranyai Ferenc a napokban fejezte be — bizonyosan április 22-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nyitányán találkozhatnak az olvasók. Legalább öt évszázadig állt Maja függőhíd az őserdőben A mexikói őserdő mélyén, az ősi maja királyság területén régészek és mérnökök felfedezték a világ legrégebbi függőhídját. A 183 méter hosszú híd, amely Yaxchilán (ma romváros) egyik büszkesége volt, valószínűleg a világ leghosszabb ilyen építményének számított mindaddig, míg az olaszok nem szerkesztettek egy még hosszabb hidat 1377- ben — mondta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának James A. O'Kon mérnök, az egyik felfedező. Bár Yaxchilan város maradványait, amelyek Mexikó és Guatemala határán fekszenek, már száz éve tanulmányozzák, a számítógép segítségére volt szükség ahhoz, hogy felfedezzék a hidat, amely az Usumacinta folyót ívelte át. O'Kon ősi térképekből és dokumentumokból következtetett a híd létezésére. Először lépcsőket találtak, amelyek a hídhoz vezettek, majd felfedezték a pilléreket a folyó mindkét oldalán. — Ez a masszív kő- és téglaépítmény azt bizonyítja, hogy a maják még fejlettebb tudománnyal és kultúrával rendelkeztek, mint ahogyan gondoltuk — mondta O'Kon. — A maja kultúrát nem lehet kőkorszakbelinek nevezni. Igaz, hogy nem használtak fémszerszámokat, de szerszámaik olyan anyagokból készültek, mint például a jáde, amely keményebb a kőnél. O'Kon most rekonstruálta az egész hidat Atlantában. — Ami különösen jellegzetes — közölte —, hogy ezt a szerkezetet a maják maguk találták MINERVA fel, nem hatott rájuk más kulturális hagyomány, mint például az európaiakra a kínai és az arab. A yaxchiláni társadalom rendkívül fejlett volt. A városban nagyszerű épületek emelkedtek, amelyeket a hegyoldalból kivágott teraszokra építettek. O'Kon úgy gondolja, hogy a híd legalább öt évszázadig állt, és a kereskedelem egyik fő útvonala volt. Francia csillagászok szenzációs felfedezése Bolygó a Naprendszeren kívül Francia kutatók szerint Földünktől 52 fényévnyire, a Béta Pectoris nevű csillag közelében sikerült rábukkani az első, Naprendszeren kívüli bolygóra — jelentette be februári számában a Science et Vie című, tekintélyes párizsi tudományos lap. A bolygó "felfedezése"— amelyet természetesen még további bizonyítékokkal kell majd megerősíteni — eredetileg a nyolcvanas évekre nyúlik vissza. 1981. november 10-ének éjszakáján ugyanis — amikor egy chilei obszervatórium éppen a Béta Pectoris környékét fényképezte — a felvételek a csillag fényességének hirtelen, s néhány órán át tartó jelentős csökkenését mutatták. Akkor még ennek nem értették a jelentőségét, 1983-ban viszont az Iras nevű űrszonda nagyfokú infravörös sugárzást észlelt az égitest irányából, ami arra utalt, hogy a Naprendszerhez közeli csillag körül kiterjedt porfelhő (a bolygók keletkezésének előhírnöke) kering. Az akkor kezdődött újabb kutatásokban ismét előkerült az 1981-es felvétel, s a francia csillagászok immár megtalálták a szerintük egyedül elfogadható magyarázatot: a csillag előtt egy bolygó haladt el, s az takarta el néhány órára a Pectorist. Mindez persze még csak elméleti feltételezés, amelyet újabb bizonyítékokkal kellett alátámasztani — ez magyarázza, hogy sokáig nem hozták nyilvánosságra az ügyet. Időközben azonban két újabb, a magyarázatot alátámasztó jelenséget észleltek: egyrészt kiderült, hogy a csillagra olyan típusú üstökösök hullanak, amelyek egy tavaly decemberi bejelentés szerint egyértelműen bolygó vagy bolygók jelenlétére utalnak; másrészt pedig tavaly az is bebizonyosodott, hogy a csillagot körülvevő porfelhő belseje sokkal kevesebb anyagot tartalmaz, mint külső részei — mintha valami (a bolygó, amely abból keletkezett) magához vonzotta volna az ottani pormennyiséget. 21
