A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-07 / 14. szám
ROBERT GRUBER: Aki másnak Ernest kinyújtott karral mutatott a fiatal párra, akik éppen a mólóhoz kötözték vitorlásukat. — Ok azok, Lisa. — Gondolod, hogy ők megfelelnének? — kérdezte nagyot sóhajtva a barátnője. — Biztosan, elég a vitorlásra nézni. Ráérősen a mólónak vették az irányt. Az ifjú pár éppen akkor hagyta el a fedélzetet. A férfi szőke volt, a hölgy barna. A fiatalember fürkészve nézte a közeledőket. — Nem ismerjük mi egymást valahonnan? — kérdezte Ernestet. — Hát persze, a vízparton találkoztunk tegnap. — Lehetséges — bólintott a férfi, és a vitorlásra mutatott. — Mi kihasználtuk egy kicsit a kedvező széljárást. Ernest lassan, zavartságot színlelve kezdte: — Tulajdonképpen nekünk ma nagyon kellemetlen megszólítanunk önöket... — Aztán miért? — Hát az a helyzet... — ... hogy megtámadtak és kifosztottak bennünket — sietett Lisa a társa segítségére. — Még ilyet! — szörnyűlködött egyszerre a férfi meg a nő. — Elvittek mindenünket — folytatta Ernest. — A készpénzt, a hajtási igazolványt, sőt még a személyi okmányokat is. AZ ÉNEKESNŐ JÓSOL vermet ás... — Szép eset — bólintott a szőke. — Ráadásul idegenben! Voltak már a rendőrségen? — Igen. De nem sok reménnyel kecsegtettek. Számtalan hasonló esetük van, s alig sikerül néhányat kinyomozniuk. — S most mihez kezdenek? — kapcsolódott a beszélgetésbe a barna szépség. — Azt még nem tudjuk mi sem... Ez az utolsó napunk. Haza kell jutnunk, hétfőn munkába kell lépnem. De hogy miként jutunk vissza Dortmundba? Hiszen vonatra sincs pénzünk, hogy elmehessünk itt valamelyik német konzulátusra. — Önök dortmundiak? — kérdezte a szőke férfi. — Micsoda véletlen! Mi szintén odavalósiak vagyunk. Ernest idegesen dörzsölgette a kezét: — Nagyon kellemetlen ilyesmivel előhozakodni, de talán ki tudnának segíteni annyival, hogy vonattal hazajussunk... A férfi kérdőn nézett a barátnőjére, mire az enyhén rábólintott: — Mennyire gondolt? — Talán összejön ötszáz márka, ha megpróbálkozunk más német turistáknál is szerencsével járni... — Rendben van — mondta a szőke úr. — Ennyit tán nélkülözhetünk anélkül, hogy a fogunkhoz kellene verni a garast. A pénztárcájáért nyúlt, és kivett belőle néhány bankót. — Szívből köszönjük! — olvadozott Ernest. — Most már csak a címüket kérnénk, hogy a kölcsönt visszafizethessük, amint hazatértek. — A Rittmeisterstrasse 34-ben lakunk. Rudi és Sabine Bachmann. S önöket hogy hívják? — Gorski — Ernest és Lisa. A vezetéknevek kölcsönös közlése után a társalgásnak vége is szakadt, a párok ezzel elváltak. — Hát ez a mai nagyszerűen sikerült — örvendezett Lisa, amikor Bachmannék már eltűntek.^ a szemük elől. — Ha még kifogunk egy-két ilyen q halacskát, egy időre kint leszünk a pácból. °Aztán a telefonfülkéből felhívták németországi -> cinkosaikat, akik a következő napokban nyugodtan Ö kirámolhatják Bachmannék lakását. * cc Krohn felügyelő már fél éjszakán át figyelte n Rittmeisterstrassén a 34-es számú házat Dort- d mundban. Még egy óra, aztán jön a váltás. Alig d Él Milánóban egy ötvenéves hölgy, Noris De Stefani. Eredeti foglalkozása: énekesnő. Most mégsem azért kapta fel a világhír, hanem mert évek óta tanulmányozza a kövek mágikus erejét, ingával jósol, és ügyfeleinek titkait kifürkészve segít megoldani problémáikat. Norisnak a jóslás idején ért a gondolat végére, a figyelt ház előtt megállt egy furgon. Két férfi szállt ki belőle, és a bejárati ajtóhoz indultak. Hogy ott mit műveltek, a felügyelő nem tudta megállapítani, sötét árnyékban voltak. Az adóvevőn erősítést kért. Aztán kibiztosította szolgálati fegyverét, és kiszállt a kocsiból. A házban ezalatt kigyúlt a villany, s a felügyelő egy termetes alakot pillantott meg az ablakon át. Odalopakodott a feltört ajtóhoz, és belépett: — Fel a kezekkel! Rendőrség! A fiúknak mintha földbe gyökerezett volna a lábuk. Éppen az íróasztal fiókját próbálták kifeszíteni. — Letartóztatom önöket! — mondta Krohn. Ekkor már hallani lehetett a rendőrautók szirénáit is. A betörők egyike szitkozódni kezdett: — Ezt tényleg nem értem... Krohn mosolyogva mondta: — Vártuk magukat, illetve valakit. — De... — Ez a ház Bachmannéké, jókora csibész mindkettőjük, más neveken is ismertek. Utoljára hamis pénzt próbáltak terjeszteni — százasokat. Nagyon gyorsan kellett menteni az irhájukat, mivel a nyomukra bukkantunk. Mindezek ellenére nincs róluk fényképünk, így nem kerestethetjük őket az Interpollal. A hamisítványok egy részét azonban itthagyták a lakásban. S a drága szőnyeggel borított padlóra mutatott: — Itt, ez alatt találtuk meg. Magukat küldték értük, ugye? — Szó sincs róla! — rázta tagadólag a fejét a meglepődött betörő. — Az is lehet, sejtelmük sincs, hogy miért küldték magukat. Csomagért vagy valami másért is küldhették... — Nem, nem! — tiltakozott a betörő, és a cinkosára nézett. — Nekünk ehhez semmi közünk! — Én pedig meg vagyok győződve róla, hogy tudják, hol tartózkodnak Bachmannék. Különben hogy tudnák kézbesíteni a pénzt? — Sejtelmünk sincs róla. — Lesz rá idő, majd elárulják később. Úgy tűnik, hogy a türelmes várakozás ez esetben meghozta gyümölcsét — fordult a felügyelő a jelenlévőkhöz. — Bachmannékat hamarosan elkapjuk. — Már elkaptuk! Rács mögött vannak! — mondta vigyorogva az egyik rendőr a meglepődött felügyelőnek. — Az előbb tájékoztattak bennünket, hogy a spanyol kollégák lecsuktak egy fiatal párt, akikre a leírás jól ráillik. Egy százmárkást próbáltak átváltani pesetára. Egyébként ebben az esetben Gorski néven futottak — Ernest és Lisa Gorski. Vércse Miklós fordítása még a neve is megváltozik, Sironnak hívják. A jövőt kutatja. Sztárok jövőjét. Maga elé teszi fényképüket, kezébe veszi az ingát, és a kövekhez közelít a különös eszközzel. Az inga lengéséből kikövetkezteti, miben és milyen kő segít. A köveknek is van szívük. Jó tudni, hogy létezik egy természetes hatalom, amelynek segítségével a lelki energiákat fel lehet szabadítani. Miután megtisztultak, mágneseződtek, már képesek befolyásolni a karaktert, az egészségi állapotot, érzelmi problémáinkat — vallja Noris. A napokban Luciano Pavarottit ingázta ki Noris. A rövidesen hatvanadik évét betöltő sztártenornak (a Mérleg jegyében született) lelkére kötötte: mindig hordjon megánál égszínkék lazúrkövet, aranyfoglalatban. E kő segít megkímélni a hangját, és jó hatással van a néha-néha rátörő depresszió ellen is. 26
