A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-07 / 14. szám
HÉTINTERJÚ A demokrácia nem való mindenkinek Ludvík Vaculík újságíró és prózaíró 1926-ban született. Dolgozott a Bat'a cégnél, a háború után a prágai Politikai Főiskolán végzett. Volt nevelő, szerkesztő és újságíró (Literárni noviny, Listy). A CSKP tagja, kétszer kizárták: először a IV. írókongresszuson való felszólalása után, amelyen bírálta a hatalom arroganciáját. Szerzője a 2000 szónak (1968), egyike a Charta 77 megalapítóinak. 1969-ben jelentette meg Rušný dúm (Zajos ház) és Sekyra (Szekerce) című regényét. 1969-től 1989-ig szamizdatban jelentek meg írásai. A Petlice sorozat szerkesztője. Minden újságírói zsánerben otthonos. Kötetei közül meg kell említenünk a Morčata (Pulykák, 1970), Český snáŕ (Cseh álmoskönyv, 1980) és a Jak se délá chlapec (Hogyan csináljunk fiút, 1993) című műveket. Vaculík ellentmondásos egyéniség, írásai a közélet és a privát szféra határán mozognak, amelyet a következőképpen jellemzett: "Polgár vagyok, jogom van hozzá, hogy a politikai eseményekről a magam módján vélekedjem." Ön gyakran használja "a Demokrácia ikonja", "a demokrácia elvont ideálja", "az Emberi jogok ikonja" kifejezéseket. Hogyan viszonyul a demokráciához? A demokráciára való formális utalás sok mindent eltakarhat, megkerülhetők a problémák is. A demokrácia elvont ideáljának gyakori emlegetése engem egy papírhalomra emlékeztet, mivel az igazi demokráciának a működő demokráciát tartom. A formális demokrácia pedig úgy nyilvánul meg, hogy ezt a szót, a lehetőséget és a támogatást esetről esetre adják tovább, méghozzá különbözőképpen, nem mindenkinek egyformán, aszerint, miről van szó és az hogyan oldható meg. De tudom, mire utalt az előbb. Egyes városok képviselőtestületei, ahol komoly gondok vannak, hoznak bizonyos intézkedéseket, és erre azonnal felugranak a demokraták: ez nem volt helyes, nem demokratikus, mondják. De menjenek el oda megoldani a dolgokat! Egy kicsit általánosabb dologról van szó. Az utóbbi időben még azokban az országokban is, amelyeket a demokrácia országainak tartanak, engedményeket tesznek az utca emberének! Példaként említhetnénk a nemrég lezajlott kaliforniai referendumot, amelynek eredményeként az illegális bevándorlókat kizárták az iskolaügyből és az egészségügyből, vagy a svájci népszavazást, amely a bevándorlás megszigorításával járt. Úgy véli, hogy a demokrácia absztrakt ideálja visszaszorult? Igen! Úgy érzem, a demokrácia nem való mindenkinek, A demokrácia csak a demokratáké, és azokat az embereket, akik ezt elutasítják, ki kellene belőle zárni. Megvan erről a saját véleményem, és szeretném megírni, De ha a demokrácia csak a demokratáké, ki döntené el, ki a valódi demokrata? Hiszen én is ezen töprengek, és ha majd pontosan meghatározom, akkor megírom. De ha erről beszél, bizonyára van valamilyen elképzelése... Kizárná belőle magát az, aki megsért bizonyos alapelveket. Ha például egy szélhámos német vállalkozó kihasználja a Toyota cég vonzó nevét... Hiszen nem ő teremtette ezt a nevet! Ez élősködés. Hogyan lehetséges ez? Itt ki kellene hogy alakuljon egy olyan közvélemény és normarendszer, hogy az emberek azonnal tudják, ki vannak zárva. Ilyen alakokkal én nem Ludvík Vaculík vallomása a demokráciáról, a nemzetről és a toleranciáról akarok egy demokráciában élni, én válogatni fogok. A NEMZETRŐL A nemzetet alkotó emberek többsége az övéi között akar lakni. De hogyan különítsük el, különböztessük meg azt a jogot, amely a saját környezetben való létezés legitim jogát jelenti, az elkülönítéstől? Ez a határvonás a másik kárára van. Joga és igénye az embernek csak arra van, amit maga kiharcolt, felépített. Ezt a jogot a mások joga korlátozza. Ezért én az efféle vitát kicsit zavarosnak tartom, hiszen mindezt egyszerűen úgy foglalhatnánk össze, hogy képes-e az ember egy másik embert respektálni. Ha egy olyan emberrel beszél, aki számára ez magától értetődő, nem kell megkérdezni, milyen a viszonya a zsidókhoz, a romákhoz vagy a szlovákokhoz. Ha azonban elolvassa a szociológusok felméréseinek eredményét, rájön arra, hogy itt a csehek 20, 40 vagy 70 százalékának rossz a viszonya egyik vagy másik nemzethez. A kérdező a hibás, amikor a kérdezettet arra kényszeríti, hogy elhagyja az emberi mértéket, és más mércét alkalmazzon: cigány vagy szlovák? Ilyen nagy számokat azonban nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról... Önnek tudomásul kell vennie, hog az efféle számok a puszta véletlen függvényei, hogy milyen tapasztalatai vannak a kérdezettnek az utóbbi időben: kivel találkozott, hol él, mit hallott, és mi történt az utóbbi időben. A tudatalatti ellenszenv nagyobb szerepet játszik nála, mint az ítélet vagy a megfontolás, mivel a józan ítélethozatalhoz vagy a megfontoláshoz hoszszabb időre van szükség. A válasz jellegéből adódóan aztán kiderül, hogy tudatából a legutolsó élményét idézi fel, például az utolsó botrányt, amiről olvasott. Mégis hogyan kellene kérdezniük? Ezt nem kell megkérdezni. Én hasonló véleménnyel vagyok a választások előtti prognózisokról és a hasonló felméréseket élősködésnek tartom, és egyáltalán nem hiszek bennük. Ezenfelül ez nagyszerű lehetőséget nyújt mindenféle burkolt agitációra valamiért vagy valami ellen. Ez tehát túl van az ón megfigyelési körömön. Általánosan szólva, nem egy nemzetiség vagy valamilyen csoport igényeiről van szó, inkább arról, hogy másoknak kellene őket védeni. Mi az hogy igény? Igény az, amit máson behajthatok. Én pedig nem fogok a németeken vagy a lengyeleken semmit behajtani. A lengyeleknek és németeknek kötelességük az én cseh mivoltomat elfogadni, mint ahogyan én is tiszteletben tartom az ő nemzetiségüket. Hogyan győzheti meg őket erről? Én nem fogok senkit semmiről meggyőzni. Egyszerűen bizonyos életmód előtérbe helyezésével, bizonyos értékek megteremtésével ez a közösség jogot kap a létezésre, vagy elveszíti az ehhez való jogát. Mit jelent ma tulajdonképpen a nemzet? Egy természetes módon szerveződő csoport számára szerveződési lehetőség, hogy egy azonos nyelv használatának előnyeivel, a tér kihasználásával és hasonló történelmi tapasztalatokkal saját elképzelése szerint alakítsa az életét, függetlenül a környezetétől. Ez minden. Olyasvalami, aminek nem kell, hogy idegen jogokat sértsen, amit nem kell senki által törvénybe iktatni — elegendő az, amit már eddig lefektettek. AZ AZONOSSÁGTUDAT A TUDAT TUDATA Az imént meghatározta a nemzet fogalmát. Hogyan határozná meg ezzel összefüggésben Csehországot, a cseh nemzeti identitást? Hasonlóképpen az előzőekhez. Cseh mindaz, ami Csehország területén zajlik, vagy ott, ahol a csehek régóta laknak. Az identitás a tudat tudata. Nem több, mint más nemzetek azonosságtudata. Nem az összevetésről, hanem arról van szó, ami először eszébe jut arról, mi a cseh? Mitől vagyunk csehek? Én nem törődöm ezzel, őszintén megvallom. Gondolja, hogy nálunk működhetne egy "multikulturális" társadalom? Ott, ahol egyáltalán létezik kulturális társadalom, egy többkultúrájú társadalom is működhet. A kultúrák közötti viszony a két kapcsolatban álló kultúrától függ. Felmerül a kérdés, vajon mi valójában a kultúra s hogy az, amivel a romák megjelenítik magukat, valóban igazán kiformált kultúra-e. De ezt a romák is megkérdezhetnék tőlünk... Két szomszédos kultúra általában nem egyenrangú egymással. Létezésük joga azonos, ez azonban a két kultúra gyakorlóitól függ, eredményeit tekintve azonban sohasem egyenlő szinten álló — tehát abban nem, hogy mit hoznak létre. Azokról a dolgokról is döntenie kell valakinek, amit nem szabályoz a törvény. Ki döntsön azokról a társasági normákról, amelyeket másképp ítél meg a roma, másként a cseh lakosság? Erről nem lehet dönteni. Bizonyos normák az évek folyamán már kialakultak, és a romáknak is megvan a saját normájuk, de a közösségen belül ez eltérő szintű is lehet. A két közösség huzamosabb együttélésével aztán kifejlődhet valamilyen közösen elfogadott norma. Ami pedig az eltérő életmegnyilvánulásokat illeti, ez inkább az általános tolerancia körébe tartozik. Ezt a kérdést ideológiamentessé kellene tenni. A Respekt alapján feldolgozta: OROSZ MARTA 6
