A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
MT í. A iO'-i;* Jochen Seel It •• H MONOS I Detlef Kaiser vidáman távozott a lakásából. A lépcsőkön szinte száguldott lefelé, miközben üdvözölte a házmesternöt, aki éppen az alsó lépcsőket mosta fel: — Jó napot, Martensné, hogy viselkedik a reumája? — köszöntötte jókedvűen, válaszra nem is várva. A házmesterné fejcsóválva nézett utána. Tulajdonképpen udvarias, kedves fiú, de mindig siet valahová. S az ördög tudja, hogy miből is él tulajdonképpen. Valószínűleg valami segélyfélét kap, de az aligha lenne elég a benzinre, amit elfurikáz naponta. Vagy tán "feketén" dolgozik. Az unokaöccse szokta mondogatni, hogy ezekből az alkalmi munkákból szép summára lehet szert tenni. Aztán nagyot sóhajtva folytatta munkáját. A reumája ma éppen eléggé kínozta... Ezalatt Detlef Kaiser a városban kocsikázott. Már otthon felhajtott egy pohár whiskyt, s a bundája zsebébe dugta pisztolyát. Nagyszerűen érezte magát. Egy pillanatra beugrott a kedvelt kocsmájába, de a srácok közül nem volt ott senki. Felhajtott egy kupicával, rá sört ivott. Aztán folytatta útját. A tervbe vett akcióra még korai volt az idő. Céltalanul autózgatott föl s alá, megállt az állomás előtt, és figyelte a tömeget. De itt sem akadt senkire, akivel társaloghatott volna egy kicsit. A söntés mögötti hölgyike elég szemrevaló volt. Sört rendelt. A lány azonban észre sem vette. Ha tudná, amit nem tud..., gondolta később, amikor már ismét az autóban ült. Biztosan meresztgetné a szemét! A buta liba természetesen nem tudhatta, hogy már fél tucat betörés és három rablótámadás terheli számláját. Ugyanis nem bírtak ezek akkora jelentőséggel, hogy az újságok vastagon szedett betűkkel hozták volna, ennek ellenére elég szépen jövedelmeztek. A legutóbbi húzása — egy mészárszékben végrehajtott támadás — háromezer márkát hozott a konyhára. Ennyi már elegendő volt néhány kellemes éjszakára. S emellett a házban, ahol lakott, mindenki barátságos, udvarias, ártalmatlan, de sajnos munkakerülő fiatalembernek tartotta. Szinte látta lelki szemei előtt, hogy miként mosolyognának ha valaki csak célzást is merne rá tenni: — Ó meg a bűnözés? Hát ez nevetséges! Ez még azt sem tudja, miként kell kézbe venni a pisztolyt... Hadd gondolják! Ö tudja, amit tud. Van magához való esze. S mindenekelőtt—gyorsan szerzi a pénzt. Akaratlanul is a pisztolyához ért, s egy kicsit megrettent, amint a sima, hideg acélt érintette. Nem volt szándékában használni a fegyvert. Csupán fenyegetődzött vele. Értelmes ember nem használ lőfegyvert, nem kockáztatja az életfogytiglant olyasmiért, amit egyébként — lövés nélkül — megúszhat néhány évnyi dutyival. Az órájára pillantott. Még mindig túl korán volt a bulira. Megállt hát a legközelebbi kocsmában. Már nem sok pénze volt. Sebaj, két óra múlva ismét ő lesz a császár! Az idő elröppent. Az emberek többsége már aludt. Az utakon lecsendesedett a forgalom. Tehát már csak kevés sofőr akar majd tankolni. A legjobb időpont a benzinkút kifosztására, amelyet már napokkal ezelőtt kinézett magának. Azért tetszett meg neki, mert minden irányban lehetséges volt a színhelyről való gyors eltűnés. Megnyomta a dudát. A benzinkutas kilépett az üvegfülkéjéből. A főútról abban a pillanatban lekanyarodott egy autó, és besorolt mögéje. — Az ördög vinné el, ezzel nem számoltam — mérgelődött magában. De aztán látta, hogy a másik kocsiban egy idősebb hölgy ül. Nem tartotta veszélyesnek. — Tele kérem! — utasította a kiszolgálót. Az szó nélkül munkához látott. Detlef Kaiser közben kiszállt a kocsiból. Elővette a pénztárcáját. — Számlát is kérek — mondta. — Rendben — felelt a benzinkutas, és szemlátomást várta a pénzt. Detlef azt hitte, hogy vele mehet az üvegfülkébe. A férfi azonban elővigyázatosnak tűnt... vagy azt hitte, hogy a vásárlói már járni sem tudnak. Kaiser pisztolyt rántott, és a benzinkutas gyomrának szegezte: — Csak semmi felhajtás! Feltűnés nélkül menjen előttem. Bent pedig kérem a kassza tartalmát! Értelmes ember nem térhet ki olyan követelés teljesítése elől, amelynek pisztollyal adnak nyomatékot. A benzinkutas is szót fogadott. Úgy mentek az ^ üvegfülkébe, mint-'§ ha sziámi ikrek len- < nének. Ott bent }q Detlef ugyancsak ^ elcsodálkozott, d amikor meglátta a zsákmányt —5 mintegy három- 2 száz márkát. -i — Ez minden? — kérdezte felhorkanva. — Remélem, nem akar átejteni? — Becsületszavamra, ez az egész. Amikor a főnök elment, zsebrevágta a bevételt is. Tényleg ez az egész. A férfi eközben rémülten hátrált. — Jöpn ki velem! — parancsolt rá Detlef. — Jobb, ha a szemem előtt lesz. Csak semmi butaság... Háromszáz márka! Hát ez a buli tényleg nem sikerült. Ez még ma elfolyik az ujjai közt... és még csak nem is imponálhat vele senkinek, főleg a csinibabáknak nem! Pillantása a nőre esett, aki az autója mellett állt, és éppen tankolni készült. A kis hal is hal, gondolta magában, és odalépett hozzá: — Hé, nyanyus, ide a pénzzel! — dörrentett rá erélyesen. — Mi... mit kérem? — nézett rá a nő zavartan. Erre ő a pisztolyára mutatott, még rá is emelte, hogy jobban látható legyen. Óh! — sikoltott fel rémülten a hölgy, s aztán olyan mozdulatot tett, amit ő el nem felejt soha életében... Jobb kezével inteni próbált feléje, amivel a pumpa nyitott csapját tartotta. Abban a pillanatban már érezte is az arcába csapódó benzint. Megtántorodott, levegő után kapkodott, már éppen meg akarta húzni a ravaszt, de az utolsó pillanatban észbe kapott, s levette róla az ujját. Ha most lőne, kész pokol lenne itt. Szinte látta magát égő fáklyaként... — Hagyja abba! — ordított vadul a nőre. — Különben lövök! — de közben egyre hátrált, lucskosan, mint az ázott veréb. Aztán beugrott a kocsijába, s heves tempóban elszáguldott, bár alig látta az autópályát. Később megállt, papírzsebkendővel próbálta letörülgetni az arcát, legfőképp a szemét, hogy folytathassa útját. Fél óra múlva ilyen lucskosan és bűzösen, szinte lopakodva osont be a házukba. A lakásában gyorsan levetkőzött, lezuhanyozott, majd a fáradtságtól nyomban elaludt. Azt álmodta, hogy a nő még mindig engedi rá a benzint. Ahogy felébredt, bekapcsolta a rádiót, és megpróbálta élvezni a zene jótékony hatását. Többre nem futotta az erejéből. Aztán arra lett figyelmes, hogy a bemondó rövid közleményt olvasott be. Időbe tellett, amíg Detlef felfogta, hogy az ő rablótámadását ecsetelte: — ... benzinkút... a tettes megszökött. Leírása... Minden úgy hangzott, mint más hasonló esetekben. A leírás ráillett legalább milliónyi fiatalemberre. De aztán következett még egy rövid kiegészítés, ami kivehetően mulatságosnak tűnt még a bemondónak is, ahogy közölte: — Különös ismertetőjele: a tettes erősen bűzlik a benzintől. Ezt követte még kudarcának részletes leírása. Valamit innia kellett az ijedtségre. Csakhogy a pálinkán is érezte a benzinbűzt. Egyszer csak lépteket és hangokat hallott. Aztán valaki hangosan azt mondta: — Menjenek csak a szimatjuk után! Biztosan megtalálják az utat... Detlef Kaiser ismét szájához emelte a palackot. Tudta már, hogy ez lesz az utolsó néhány korty ital hosszú esztendőkre. Vércse Miklós fordítása 26
