A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
HÉTHÍRMONDÓ Magyar evangélikusok Szlovákiában Az elmúlt 40 év ateista elnyomását az ágostai hitvallású evangélikus egyház is csak nehezen tudja kiheverni, márcsak a számbeli hátrányából is kifolyólag. Egyrészt elvesztette árvaházait, iskoláit, a pozsonyi evangélikus kórházat, feloszlottak egyesületei, odalettek az ingatlanok. Másrészt és nem utolsósorban az emberek tudata változott meg. Megmaradtak legalább a templomok, ahol a protestáns szellemiség tovább élhetett. A magyar evangélikusság, amely egy század eleji számadat szerint 30 ezer fő volt, napjainkig nagyjából a felére csökkent az erőszakos kitelepítések, az ateizáció és a más vallásúak közé való beolvadás következtében. Az ateista kampány tűzpróbának tette ki az emberek keresztény hitét, és most láthatjuk, hogy valójában hányán is vagyunk, akik komolyan gondoltuk. Megmaradtak azok a jó hívők, akiket bibliai szóhasználattal élve "kicsinyke maradék Izraelnek" lehet nevezni. Az 1989-es bársonyos forradalom által Istenünk hatalmas karja kivezette a maradék csoportot babiloni fogságából, és a megváltozott körülmények között új feladatokkal látta el. Az ágostai hitvallású evangélikus egyháznak hivatalos kimutatások szerint 400 ezer tagja van, ebben a számban bennefoglaltatnak a formálisan evangélikusok is, a hitüket aktívan gyakorlók száma hozzávetőleges becslés szerint 200 és 300 ezer körül ingadozik. Az evangélikus egyház adminisztratív felosztása a szlovákiai kerületek szerint a következő: Nyugat-Szlovákiai egyházkerület és Kelet-Szlovákiai egyházkerület. Ezek kisebb egységekre, esperességekre oszlanak. Számbelileg és vallásgyakorlásukban legerősebb magyar hitközségek a Kelet-Szlovákiai kerületben vannak, Rimaszombat és Rozsnyó környékén, azaz leginkább Gömörben. Nyugat-Szlovákiában a Galántai járást kell kiemelni, főként Felsőszelit, valamint a számbelileg kisebb, de hitében annál erősebb Farnadot a Lévai járásban. Ezenkívül az evangélikusokra jellemző a szétszórtság, vagyis sok helyen diaszpórákban élnek. Szlovákiában 7 magyar nyelven szolgáló pap működik, ebből csak ketten magyar nemzetiségűek. Ennek azonban két- vagy háromszorosára volna szükség. A somorjai magyar evangélikus lelkész, ThDr. Bándy György egyetemi docens, a Komenský Egyetem Evangélikus Hittudományi Karának dékánhelyettese. Az evangélikus hittudományi karon jelenleg 7 magyarul tudó tanuló van, akik közül azonban hárman nem magyar nemzetiségűek. Az újonnan megnyílt evangélikus iskolák közül legismertebbek a pozsonyi líceum, a besztercebányai és a tiszolci gimnázium, ahol kétnyelvű, szlovák—angol oktatás folyik. Kassán hasonló gimnáziumot fognak megnyitni, ahol egy magyar osztály is működik majd. Egyre nő az érdeklődés a diakónusnővérek munkája iránt. Több helyen nekiláttak az öregotthonok megépítéséhez. Magyar vonatkozásban fontos megemlíteni a Felsőszeliben épülő öregotthont, amelynek kezdeményezője és megvalósítója Kovács Lajos tisztelendő úr. Az ökuménia terén Kováč Róbert ötödéves teológus kezdte el a szervezést. Sikerült részben összefognia a hittudományi kar magyar hallgatóit és az ökumenikus istentiszteleteken szerepeltetni őket. Ketten közülük ez idő tájt Budapesten tanulnak. A Szlovák Rádió magyar nyelvű adásában, a Világosság és a Pavilon című műsorokban is megszólaltak már az evangélikusok. A Remény című katolikus hetilap rendszeresen tudósított az ökumenikus istentiszteletekről, és közölt cikket evangélikus szerzőtől. Ez már csak azért is becsülendő, mert magyar evangélikus újság Szlovákiában nincs. A legutolsó magyar vonatkozású egyházi rendezvény, amelyen az evangélikusok is ott voltak, az 1994. december 20-án megrendezett, sorrendben hetedik ökumenikus istentisztelet volt, a pozsonyi református templomban. Azok, akik eljöttek, hitükben és egyetemes keresztényi felfogásukban újra erősödhettek, hiszen a jól ismert — klasszikus — ökumenikus gondolatok mellett új bibliai inspirációk is elhangzottak. A hagyományos ökuméniát két fő gondolat alakítja: mindnyájunk jópásztora és megváltója Jézus Krisztus, a másik pedig a szeretet alapelve. Ebből a két alapelvből kiindulva próbálja az ökumenikus gyülekezet keresni azt, ami mindnyájunkat összeköt. A legutolsó, református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten ezek a gondolatok új irányban bővültek. Olyan irányban, amelyet vagy nagyon óvatosan kezelnek a teológusok, vagy szélsőségesen — a jehovisták és hasonló szektás irányzatok. Ez pedig a kiválasztottság és az eleve elrendelés, a predesztináció kérdése volt, amelyet Kováč Róbert evangélikus teológus a keresztény hitközségek kozmikus feladatköreként értelmezett. Ez a téma pedig egy sokkal tágabb tárgykör, az eszkatológia, illetve a végső dolgok teológiájának kulcstémája. Reméljük, hogy a folytatás ennek szellemében lesz, és hogy a magyarság ezen a téren is leküzdi szétszórtságát, és önmagára talál. POZSONYI TAMÁS Megint a pótsarkak Újságírói pályafutásom során többször is szóvá tettem bosszúságaimat, amelyeket a frissen vásárolt cipőkhöz csatolt pótsarkak okoztak. Persze, nem vonom kétségbe, hogy azért mégis csak jó találmány a pótsarok. Nem kell két-három hetenként meglátogatni a susztert, könnyűszerrel kicseréli bárki az oly gyorsan kopó műanyag sarkakat a női cipőkön és csizmákon. Bosszúságot többnyire az okozott, ha például fekete cipőhöz barna színű pótsarkat csatoltak, vagy más méretűt, illetve más formájút. Olykor elfelejtette az eladó ideadni a pótsarkakat, s csak az új cipővel hazaérve vettem észre, hogy pótsarok nélkül maradtam. Másnap aztán a lehető legkedvesebb hangnemmel magyaráztam a boltban, hogy mi történt, s kértem a cipőhöz járó pótsarkakat. Megjegyzem: mindig megkaptam. Bizony, jó dolog a pótsarok. De mostanában megint bajom van vele. Egyszerűen csak az, hogy a tavaszi cipőmhöz ismét nem kaptam belőle. Most viszont már jobban odafigyelek a vásárláskor, szóltam is rögtön az eladónak, hogy elfeledkezett a pótsarkakról. Kedvesen elmondta, hogy pótsarok nem jár a cipőhöz, de a cipész majd kicseréli, ha elkopik. Na, gondoltam, kicserélném magam is, csak lenne mit. így meg járhatok a cipészhez, s még fizethetek is. Nemsokára el is kopott a cipőm sarka, elvittem hát a lakásomhoz közel lévő cipészhez, aki pedig azt mondta, hogy ilyen pótsarka nincs, eddig még nem is volt, s legfeljebb csak hagyományos módon javíthatja meg a lábbelit. Elmentem újra a cipőboltba, megmondtam az eladónak, miként jártam a cipésznél. Széles mosollyal elmagyarázta, hogy az ő boltjuk melletti cipészműhelybe hozzam a cipőmet javításra, mert biztosan tudja, hogy ott tartanak beleülő pótsarkakat. Sőt hozzátette, hogy ő maga is ott cserélteti cipellőin a sarkakat. Hát lehetséges ez? — morfondíroztam magamban. Úgy látszik, igen. Ki hiszi el, hogy a szóban forgó cipőt a gyártó pótsarkak nélkül szállította, a bolt melletti cipész pedig már beszerezte az eddig nem forgalmazott, új formájú sarkakat? Teljesen egyértelmű, mi történik a háttérben. S vajon meddig? Talán addig, amíg valaki végképp meg nem elégeli a suszterhez járkálást s a rendszeres 30—40 korona javítási díj kifizetését. Vagy éppen egy illetékes ellenőr fog cipőt vásárolni pótsarkak nélkül, s őt is a szomszédos cipészhez fogják irányítani. Csak jönne már egy ilyen illetékes. Én kivárom... Illusztrációs felvétel: Méry Gábor FIALA ILONA 8
