A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
LÁTOGATÓBAN HÉT FONTOS, HOGY AZ ElVI Rácz Noémi és Lukács Zsolt szinte elválaszthatatlanok egymástól. Ahol valamelyikük megjelenik, nemsokára a másik is felbukkan. Mindketten a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban érettségiztek 1989-ben. Noémi először a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola textil szakára jelentkezett, s noha ide nem sikerült bejutnia, még ugyanebben az évben felvették a Komenský Egyetem Pedagógiai Karának angol—rajz szakára. Az idén már ötödéves, s jelenleg a diplomamunkáján dolgozik. Zsolt először a Prágai Képzőművészeti Főiskolára felvételizett — eredménytelenül. Egy évig munkanélküli volt, majd az eperjesi Šafárik Egyetem rajz szakára került, de azután is, minden évben felvételizett a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára. Harmadszorra vették fel. Tehát még "csak" elsős. Rácz Noémi (Fotó: Lukács Zsolt) Noémi diplomamunkája a llubochňai Endokrinológiai Gyermekszanatórium díszítése — mozaikterv. Egyelőre csak nagyméretű festményt készít, mert a mozaikra nincs elegendő pénz. Noémi azonban reménykedik: ha a főorvos úrnak megtetszik a két festmény, és pénzt is előteremt a mozaikra, a terv megvalósulhat... Noémival az előzményekről beszélgetünk. — A főorvos úr régi ismerősöm, meghívott llubochňára. A környéket nagyon szépnek találtam. Ám a szanatórium lakói, a gyerekek szomorúak voltak, nem tudtam, mi hiányozhat nekik. Éjszaka azonban én is megéreztem az elhagyatottságot, amelyet itt, családjuktól távol, ők is érezhetnek. Arra gondoltam, mennyivel jobb lenne, ha a falak színesek lennének. Mozaikképeket képzeltem rájuk, amelyeken sok-sok állatfigura meg játékok nyüzsögnének. Ha egy gyerek idekerül, gondoltam, kiválaszthatna magának egy kedves figurát, amelyik csakis az övé, s ha nagyon szomorú, tudja, hogy az ott van mellette a falon. Ezt reggel aztán elmondtam a főorvos úrnak, s neki megtetszett az ötlet. Biztatott, hogy készítsem csak el a terveket, ő majd megpróbál pénzt szerezni. Pénzt azonban egyelőre csak egy naptárra tudott felhajtani, s azt én el is készítettem. Honoráriumot ugyan nem kaptam, de elintéztek egy ötnapos ott-tartózkodást képzőművészeti csoportunk, a Rovás számára. A Rovás csoportról Zsolt nyilatkozik: — Pár évvel ezelőtt összejött egy társaság, és képzőművészeti dolgokról beszélgettünk. Ékkor ötlött fel bennünk, hogy képzőművészeti csoportot kellene létrehoznunk. Alapító tagok: Szabó Ottó, Rácz Noémi, Szabó Lia és jómagam. Azóta Ferdics Béla is csatlakozott hozzánk, de egyre többen vagyunk, főleg kelet-szlovákiaiak. Eleinte összejártunk, beszélgettünk, majd összehoztunk egy képzőművészeti tábort, tavaly nyáron Somodiban. A téli alkotótábor Szabó Ottó ötlete volt. Lubochňán biztosították a feltételeket, az elkészült munkákat pedig ott hagytuk a szanatóriumban. — Milyen volt az eperjesi főiskola? — Nagyon jól éreztem ott magamat. A tanárok emberségesek voltak, néhányuk született pedagógus. Jó előkészítő volt a Képzőművészeti Főiskolára. Diáktársaimmal is jó csapatot alkottunk. Nehéz volt őket otthagyni, de nekem gyerekkori álmom volt, hogy a Képzőművészeti Főiskolára bekerüljek. — Hogyan tetszik a pozsonyi főiskola? — Itt az emberek idegenebbek, mint Eperjesen. A diák jobban magára van hagyatva, de szerintem ez jó. Nagyobb a szabadság, azt csinálunk, amit akarunk. Grafika szakra járok, de az elsősöknek különféle tanszékeken kötelezően kell egyes tanfolyamokat abszolválniuk. Eddig szobrászaton és fotón voltam, most design-ra megyek, az utolsó tanfolyam már a grafika lesz. Csak az utolsó tanfolyam elvégzése után dolgozhat mindenki a saját tanszékén. Ennek az az előnye, hogy ha valakinek megtetszene egy másik szak, esetleg ő tetszene meg valamelyik tanárnak, vagy rájön, hogy más kifejezőeszközökkel jobban ki tudja magát fejezni, átléphet, szakot változtathat. — S külföldre mehetnek-e az érdeklődők? — Még nem ismerem eléggé a lehetőségeket, de külföldi kapcsolatai vannak az iskolának. Most is tanul néhány ösztöndíjas hallgató külföldön. Olyan is akad, aki elintéz magának egy külföldi ösztöndíjat, és egy időre megszakítja a tanulmányait Pozsonyban. Az iskola több képzőművészeti főiskolával is kapcsolatot tart, s oda ki lehet jutni. Nekem az a nagy álmom, hogy kikerüljek a londoni Royal Academyre, legalább egy évre. Persze, először meg kell tanulnom angolul. — S mit mond a maga iskolájáról Noémi? — Jó néhányszor voltam az eperjesi egyetemen, elmentem a diákokkal egyegy hétre a természetbe festeni. Módomban állt hát összehasonlítani, mi van nálunk, a pedagógiai főiskolán, és mi van Eperjesen. Az eredmény elég elszomorító volt. Amikor itt rákérdeztem, miért nincsenek tisztában azzal, hogy jövőre mit fogunk tanulni, vagy hogy miért nincsenek kész tantervek, azt a választ kaptam, hogy itt nem művészeket akarnak nevelni, hanem rajztanárokat. De azt is jó színvonalon kellene! Mi úgy kezdtünk, hogy nem volt deszka, amin rajzoltunk volna, nem volt agyag. Szobrászat helyett is csak rajzoltunk — a térdünkön. Égetőkemencénk csak egy-két éve van, addig minden munkánk tönkrement. — Angolból mit adott az iskola? — Sokat. Ezért örülök, hogy mégis itt maradtam. Persze az angol tanszéken is vannak problémák. Máig sem kaptuk meg az államvizsga kérdésköreit... 6
