A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
HETELO MULT Mi ékesíti a kart? A pozsonyligetfalui Petőfi-szobor hányattatásai szinte krimibe illenek. Volt idő, amikor egyszerűen nyoma veszett, hollétéről csak a hatalom bennfentesei tudtak. Később felbukkant a Duna jobb partján fekvő parkban, de a szoborgyalázók ott sem kímélték. Gyakran bemázolták és megrongálták, a rendőrség azonban sohasem tudta kézre keríteni a tetteseket. A bársonyos forradalom után úgy tűnt, végre nyugton hagyják, sőt, 1990 március idusán — talán először — magyarok és szlovákok együtt emlékeztek a szobornál az 1848-as forradalomra és a magyar szabadságharcra. A felemelő érzés azonban rövid életű volt, mert a szobor ismét szálka lett valakik szemében. Előbb a kardot tüntették el, majd a költő bal kézfejét. Ezt a vandalizmust látva önkéntelenül is az ismert verssorok jutnak az ember eszébe:-lamér-4 Ilyen volt (Fotó: archív, Görföl) ... és ilyen lett ► Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordunk! Ide veled, régi kardunk! Vajon akad-e illetékes, aki rendbehozatja a meggyalázott szobrot? A SZINYEI-CSALAD ES A SZABADSAGHARC Nagy tájfestőnk Szinyei Merse Pál (1845—1920) a szabadságharc kitörésének idején alig volt háromesztendós, de körülötte mind-mind a szabadságharcért rajongó emberek éltek, s némelyek közülük annak áldozatai lettek. A gyermek Szinyei szabadságharccal kapcsolatos élményeit a legidősebbik unokája, akit szintén Pálnak (1902—1958) kereszteltek, vetette papírra. Nagyapjával kapcsolatos közelségét így írta le: "Nagyapám nálunk lakott a Budapesten töltött téli hónapok alatt és a Jernyén vagy a Balaton mellett töltött szünidőben. Érettségi előtt álltam, mikor meghalt, és az együtt eltöltött 18 év számtalan emléket halmozott fel bennem. Alakja, arckifejezése, mozdulatai, szokásai, mondásai ma is elevenen élnek bennem." Lapozzunk vissza sok-sok évet az emlékek között, és idézzük a szabadságharcra vonatkozó eseményeket: "A szabadságharc idején szülei sokat tartózkodtak eperjesi lakásukban is. Itt érte a három és fél éves Pált az első komoly élmény, melynek emléke örökre megmaradt benne. 1849. február 6-án diadalmasan megvívott branyiszkói csata után Guyon tábornok vezetésével bevonulnak Eperjesre a honvéd csapatok. A kis Pál édesanyja karjaiból nézi végig a bevonulást, és egész életén át elkíséri annak a rongyos, véres attilájú bekötött fejű honvédnak a képe, aki az ablak alatt elhaladva felmosolygott rá. Azonban más hazafias benyomások is érik. Nagyapját, Lászlót, Kossuth — Irinyi Dániel kormánybiztos ajánlására — a forradalmi rögtönitéló bíróság elnökévé nevezi ki, mely később rendkívüli fenyítő törvényszékké alakul át a statáriális eljárás enyhítése céljából. Regina nagynénjének férje, Máriássy Ágoston a forradalmi kormány alatt a megye alispánja. Emma nagynénje az orosz csapatok bevonulása előtt egy héttel tartja eljegyzését Dessewffy Arisztid honvéd tábornokkal. Édesanyja pedig éjt nappallá téve szervezi és intézi az eperjesi honvédkórház ügyeit. Az ünnepélyes eljegyzés után egy héttel azonban átlépik az orosz csapatok a magyar határt és a túlerő elől mindenki menekül. A honvédkórházzal elmenekül Szinyei Merse Félixné is a gyermekeivel. De menekül Szinyei Merse László, a fenyítő törvényszék elnöke és velük megy Szinyei Merse Félix is, kinek nincs ugyan semmi különösebb szerepe, azonban mivel apja, felesége és két sógora tevékeny szerepet vállalt, neki is tanácsos velük tartani." A család Pestre menekült, ahol aztán veszedelmesen követték egymást az események. Dessewffyt 1849. október 6-án Aradon kivégezték. Szinyei Merse Lászlót őrizetbe vették, és a családra ráborult a gyász. A szinyeújfalusi kúriát kifosztották az orosz csapatok, de nem állt meg az élet, és mivel időközben megszaporodott a család, átköltöztek Jernyére, amely a Szvinka patak völgyében fekszik. Aránylag vagyonos volt a család, de nagyon szerényen éltek. Mindennek ellenére növekedett a család adóssága. Ekkor már Szinyei Merse Pál a maga útját járta és nem vetette meg a müncheni festői bohém életet sem... Szinyei Merse Pál nagy múltú nemesi .családból származott, melynek eredetét egészen az Árpád-házi királyok korába vezethetjük vissza. Mindig fontos szerepet töltöttek be a történelemben, így a magyar szabadságharc idején is. Ám a nagy magyar festő soha nem fitogtatta nagyúri múltját, és szinte elkerülte osztályának tagjait. Az egyszerű művészek, újságírók, költők és írók között érezte jól magát. Igazi otthona mégis a szabad természet volt: "Hiába való minden okoskodás, picturát megtanulni nem lehet csak egy mestertől, s ez a mester a Természet... Ez a mester azonban csak annak tárja fel gazdag kincseit, aki becsületes, őszinte és naiv, s hozzá mindig hű marad" — vallotta élete végéig. MOTESIKY ÁRPÁD 10
