A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉTFOLYTATÁSOS REGENY/V ++ + + Z. Németh TIZIMADOK A férfi a dobozban árválkodó utolsó szál cigarettára pillantott, majd úgy döntött, hogy mégse hagyja meg holnapra. Reggeli optimizmusa teljesen elpárolgott. Képzelődik, vagy valami tényleg nincs rendben Éva körül? — Te bizonyára egy másik Békési Éváról beszélsz! — mondta Bélának, aki egykedvűen megvonta a vállát. — Lehet. De ennek könnyen utána lehet nézni. — Csak nem gondolod, hogy nyomozást indítok ezügyben? Te mindig összezavarod az embert a jólértesültségeddel. A múltkor is azt állítottad arról a csinos üzletasszonyról, hogy AIDS-es. — És nem volt az? — Nem feküdtem le vele, hogy megbizonyosodjam róla. De amikor beszélgettünk, teljesen zavarban voltam. Azon a fogadáson is mindenki kezet csókolt neki, csak én álltam ott kínomban, vigyorogva... Béla ismét megvakarta az állát, amely jellegzetes sercegő hangot adott. Aztán a zsebéből előhúzott néhány négyrét hajtogatott kéziratpapírt, nagy gonddal kisimította őket, majd az egészet a férfi orra alá dugta. Azt azonban még megjegyezte: — Ne is mondd, hogy nem furcsa, ha valaki odamegy hozzád és a lányod akar lenni. Vagy szexmániás a kiscsaj, vagy a pénzedre utazik... A férfi belepillantott a lapokba, de rögtön vissza is juttatta őket a gazdájuknak. — Ne haragudj, de most nem tudnék ráhangolódni a verseidre. Különben is öt óra van, hatkor találkoznom kell valakivel. Majd felhívlak! — Nem tudsz, ugyanis kikapcsolták a telefonomat! — kiáltott a férfi után Béla, majd ünnepélyesen nekilátott, hogy ismét megtömje a pipáját. Az utcán hideg szél csapott a férfi arcába. Volt még egy órája a találkozásig, azon töprengett, hogy mivel töltse el. Abban sem volt bizonyos, hogy a találkozásnak meg kell történnie. Fázósan zsebre dugta a kezét, s elindult a Mihály-kapu irányába. Néha egyegy kirakat előtt megállt, úgy tett, mintha érdekelné valami az oda csábítóan felsorakoztatott holmikból. Pedig csak a gondolatai elől menekült. Hirtelen olyan érzése támadt, hogy valaki figyeli. Hátat fordított a kirakatnak, meresztgette a szemét. Talán Éva az? Vagy Csaba titkos kamerája surrog valamelyik kapualj mögött? Nem, a video számára ilyen magányos utcai séták már nem érdekesek. Ráadásul az egész ötlet nevetségesnek tűnik, mint ahogy az is. Rengeteg pénzébe került, de most már vége. Takarékoskodnia kell. Olyan idők jönnek, hogy nem szórhatja a pénzt. Csaba utolsó megbízatása ma lesz. Hat órakor ugyanis titkos felvétel készül a találkozóról. Aztán tényleg vége. Amit lehet, még visszanéz, meghallgat, lehet, hogy pár felvételt meg is őriz. De nem szeretné, ha Évának tudomása lenne erről a kis mániájáról, mert valószínűleg nem értené meg. A fiókjait és bizonyos szekrényeit gondosan zárja, ez nem lehet otthon feltűnő, sokkal inkább a rengeteg üres videokazetta. Vett egy csomag cigarettát. Az egyik hirdetőoszlopon átböngészte a moziműsort. Közben sűrűn az órájára pislogott. Ismét olyan érzése támadt, hogy követik. Még mindig volt több, mint fél órája. Szerencsére útjába akadt egy könyvesüzlet. Hol is lehetne nagyszerűbben múlatni az időt, mint a könyvespolcok között, ahol igazán ráérősen böngészgethet az ember, ráadásul néha érdekes felfedezéseket is tehet?! Az volt az igazság, hogy ezúttal túlságosan is elböngészkedett. Elmélázott a sok újdonság között, belelapozott néhány klasszikusba, míg végül egy vallási témájú könyv akadt a kezébe. Ezt meg is vásárolta, bár kissé drágának tartotta. Aztán szedte a lábát, hogy minél kevesebb késéssel érjen oda a találkahelyhez. "A Priornak mostanság annyi bejárata van, hogy szerintem az ott dolgozók sincsenek tisztában már a számukkal. Szerencsére főbejárat még csak egy van!" — gondolta, de aztán lelassította a lépteit. Elbizonytalanodott. Tényleg fontos azzal a pasassal találkoznia? Lehet, hogy véget nem érő rágalomhadjáratot kell majd végighallgatnia. Már azt is bánta, hogy olyan hamar otthagyta Bélát. No nem az elolvasatlan vadonatúj költeményei miatt, hanem... Béla legalább tudott élni. Nem vett a szívére semmit, nem létezett olyan probléma, amely kizökkenthette volna őt a lelki nyugalmából. Csak mosolygott, vakargatta az állát, tömködte a pipáját egész életében. Nem gyűjtött össze semmit, de nem is volt vesztenivalója. Máról holnapra élt. Csavargott, írogatott, nézte a focit a tévében, alkalmi munkákat vállalt, kölcsönkért. Ez az irigylésre méltó nyugalom aztán óhatatlanul is átragadt környezetére, így Béla — anélkül, hogy tudta volna — felért három természetgyógyásszal. Az áruház még nyitva volt. A férfi meresztgette a szemét, de hiába. Még csak Éva nevelőapjához hasonló behemót sem került a látóterébe. Az órájára nézett. Tizennyolc óra hét perc volt. Megnézte az egyik toronyház tetején villogó digitális kijelzőt, az is pontosan annyit mutatott. Valaki pajkosan megütögette a vállát. Azzal az érzéssel fordult hátra, hogy nem az jött, akire várt. Valóban. — Elnézést kérek, hogy megint úgy viselkedtem! Tulajdonképpen nem sértődtem meg, csak hirtelen egyedül akartam maradni a gondolataimmal... — Éva... Hogy kerülsz te ide? — Mást vártál? — Hát... Igen. — Akkor én mehetek is! — fordított hátat a lány. — Úgy látszik, neked az apámmal jobban esik randevúzni, mint velem...! — Dehogy! Várj... Nem úgy gondoltam. Éva megállt az egyik kirakat előtt, s hagyta, hogy a férfi hátulról átölelje. — Sajnálom, hogy azt az egzotikus ételt nélkülem kellett elfogyasztanod. Én hot-dogot ettem, s meglátogattam az egyik barátnőmet. De nem sok ideje volt rám. Aztán gondoltam egyet, és a régi lakhelyem felé vettem az irányt. Tudod, néhány fontos holmim még ott van, bőröndbe nyomorítva. A nevelőapám megint részeg volt. Alaposan felöntött a garatra. Ebből gondoltam, hogy ma mégsem fogsz vele találkozni. A bőrönd az autóbuszállomás csomagmegőrzőjében van. Én meg itt, hogy ne várakozz hiába. A férfi teljesen elbódult. Éva hajának illata, nyakának finom, harapdálnivaló bőre, gyönyörű ajka! — ez járt a fejében. Képzeletének tágas mozijában új, széles vásznú filmet mutatott be a szenvedély. Kívánta ezt a kis fruskát, a térdét, a combját, a vállait külön-külön és együtt, a lány minden mozdulata hívás volt, nevetése kihívás, tagadása helyeslés. Kábítószer, amely függőséget okoz, amit nem tilthatnak be, mámor és depresszió egy személyben. Drog, amely felszívódik az emberben, az örökkévalóság ígérete, majdnem-kielégülés. A Földet körülölelő energiaóceán kicsi megtestesülése, ő volt a kísértés, a kárhozat, a pokol. A Megváltó, akinek van ereje kalitkába zárt vágyaid szabadon eresztéséhez. És ugyanakkor démon, aki szörnyűséges kamatok kíséretében követeli vissza a lélek láthatatlan tartozásait. A férfi mintha álmodott volna egy hosszú percig. Talán bepillantást nyert a jövőbe, talán felcsillantott valamit előtte a Sors. De az is lehet, hogy olyan úton indult el, amelyen már lehetetlenség visszafordulni. A röpke látomást kijózanodás követte. Éva szembefordult a férfival. Az egyre erősödő szél könnyeket csalt a szemébe. Fürkészően nézett. "Csak ő tud így nézni!" — gondolta a férfi. — Ami az egzotikus ételt illeti... Holnap majd kiderítjük, ehető-e egyáltalán. Ami pedig az apádat... Egyáltalán nem jobb vele randevúzni, mint veled. De áruld el, honnét tudtad, hogy a Priornál akarunk találkozni? Hiszen én nem mondtam, vele meg nem beszéltél. Éva mosolyt erőltetett az arcára. — Titok! — mondta. — De már unom, hogy mindig róla beszélünk. Hogy közénk férkőzik, amikor én... én... "Akárcsak a filmekben!" — gondolta a férfi, és viszonozta Éva csókját. "Ott is ilyen szövegeket mondanak, mielőtt a dologra sor kerülne..." A későbbiekben nem sok szó hangzott el. Összeölelkezve, gyalogosan indultak az autóbuszállomás felé. Bensőjükben ott remegett az eljövendő éjszaka minden izgalma. A várost megszállták az éj árnyékcsapatai. A hangyák abbahagyták a morzsák ide-oda cipelését, elbújtak járataikban, üregeikben. Ájult állapotban várták a reggelt. Nem így a férfi. Ő most még véletlenül sem lett volna ájult hangyához hasonlítható. Úgy cipelte a dögnehéz bőröndöt, mintha az vasalót és egyéb súlyos tárgyat nem is tartalmazott volna. Alig várta, hogy hazaérjenek. Miután Éva eltűnt a fürdőszobában, a férfi azonnal Csaba telefonszámát tárcsázta. Legnagyobb bosszúságára nem jelentkezett más, csak az üzenetrögzítő. 14
