A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉTELŐ MULT ÉDES BORATYÁM... Az előzőekben már említést tettünk róla, hogy a Dobokon már korábban is szőlőt termeltek. Ideköltözködésük után a szemeródiek újabb szőlőket telepítettek: a Bakos, s Szalmás keleti lejtőin és a Szelonka völgy feletti déli fekvésű domboldalon. Új pincesorokat is építettek a Szelonkában és a Szalmáson. Mindezek azt bizonyítják, hogy a szemerédiek hűek maradtak őseik "borszerződéséhez és a boriváshoz. Tehát úgy esett meg a legtöbbször, hogyha a határba dolgozni mentek nyugati irányba a falutól, a kocsisnak a kelet felé lévő Dobokon ha volt a pincéje, ez is útba esett. Mert, ugye meg kellett nézni már reggel, hogy meg van-e még a bora a pincében? Nem folyt-e ki valamelyik hordóból a drága nedű? Szerencsére, akkor még pincefeltörések nem fordultak elől... És hát, a pincéknek erős vaspántos ajtajaik voltak, hatalmas kovácsoltvas zárakkal. Ezeket szinte lehetetlen volt feltörni. S hogy mégis be lehetett menni bármelyik pincébe, ez csak évtizedek után derült ki. Ugyanis az erős, vaspántos ajtókat, a hatalmas zárakat, a nagy függő lakatokat a községi kovácsmester készítette. így aztán megesett, hogy esténként öt-hat pincésgazda összegyűlt, s elmentek a Dobokra egy kis esti, éjszakába nyúló borozgatásra. Csendes nyári estéken a jó egy kilométerre lévő Tompára hallottuk nótáikat. Egyikük pincéjében letelepedtek, vagy kiültek előtte a gyepre, borozgattak és dalolgattak. Persze a bort egy-egy kancsóval, demizsonnal mindig más és más pincéből hozták, amelyeknek nem volt közöttük a tulajdonosa. De velük volt a kovácsmester, aki a zárak, lakatok készítésekor, bölcs meggondolásból, minden zárhoz készített magának egy tartalékkulcsot. Ezekkel nyitották ki a pincéket... A pince gazdája nem vehette észre, ha a csapon lévő néhány akós hordójából egy kancsónyi hiányzott... Szerették hát és tisztelték a királyi nedűt! Ennek fogyasztásához tartoztak különböző szertartások, pohárköszöntők. Egy régi pohárköszöntőt szemerédi keresztapámtól, édesanyám bátyjától, Ballai Ferenctől hallottam még gyermekkoromban. Poharát kezébe véve, így köszöntötte a nedűt: Óh, édes boratyám, érted adom az ingem és a gatyám! Igaz, a múltkor megszégyenítettél, amikor az árokban meghemperegtettél. De most a kezemben vagy, majd megtanítlak mi a katona regula: — Mars az áristomba! De nem olyan gyorsan ám, szeretett boratyám! Először össze kell járnod Szetót, Szokolyát, Szurdoknak egy harmadát, utánna fölballagsz egy nagy hegyen, és leballagsz a begyen! Ekkor a nagy hegyet jelképezve, magasra emelte poharát, s megitta a bort. Még meg kell jegyeznünk, hogy Szete és Szokolya Hont megyei községek, Szurdok pedig a mai Parassapuszta régi neve volt. Itt van most az országhatár, Ipolyságtól haladva Budapest felé. A bátor szemerédiek Borozgatás közben, egykor Diamantóknál a kocsmában egyes emberek erőseknek, mások bátraknak érezték magukat. S ki akarták mutatni a virtust! így aztán különböző fogadásokat tettek erre-arra, hogy megmutassák, ki mire képes?! Egy ilyen alkalommal, van talán száz éve is, meghalt egy szemerédi ember. Kitalálta valaki a kocsmában, hogy akad-e olyan bátor ember, aki elhozza a temetőből, az új sírról a keresztet? Megmutatja a többinek, és visszaviszi. Egy liter pálinka volt a fogadás ára. Tudni kell viszont, hogy abban az időben még nagyon babonásak és félénkek voltak az emberek. Különböző meséket meséltek el a boszorkányokról, kísértetekről, és a hazajáró lelkekről. Az egyik bátor legény jelentkezett. Késő este volt, sötét, mert még akkor nem volt villany, sem utcai világítás! Az éjjeli bakterok is csak lámpással jártak, melyben gyertya pislogott csupán. Elment hát a legény a falu feletti dombon lévő temetőbe az új sírhoz. Kihúzta a keresztet, és elhozta a kocsmába bemutatni. A fogadás szerint vissza is kellett vinni a helyére, csak akkor dukált az áldomás! Vissza is vitta. Megint követték páran. Megtalálta a sírt, beszúrta a keresztet vissza a helyére — és fel akart állni, de nem tudott! Rettenetesen megijedt! Azt hitte, hogy a halott húzza be a sírba. Rémületében jajgatni, majd kiabálni kezdett segítségért. Ha nem sietnek oda a társai, talán meg is halt volna nagy ijedelmében. Akkor derült ki ugyanis, hogy a kötényét beleszúrta a kereszttel a földbe. Azért nem tudott felállni. Majdnem tragédiával kezdődött a hetyke fogadási... El kell még mondanunk, hogy abban az időben a férfiak derekukra kötött kék kötényt viseltek a nadrágjuk előtt. A kötényt szakácskának is nevezték. Munka közben védte a ruhát a szennyeződéstől, s ha kellett, felkötve valamit bele is lehetett tenni. Este pedig megszokásból, tisztább kötényt kötöttek maguk elé. így mentek ki az utcára és a kocsmába is. * * * Egy másik alkalommal — ami többször is megismétlődött, amíg a baj be nem következett — szintén egy liter pálinka volt a fogadás tétje. Élt Szemeréden egy derék Góliát. O arról volt nevezetes, hogy egy liter pálinkáért lenyelte a zsebóráját is. Az óra íáncát persze a kezében fogta. S mutogatta a bámulóknak, kigombolva ingét, hogy az óra a gyomrában ketyeg... Ez néhányszor sikerült, míg egyszer bekövetkezett a baj! Nem tudta az óralánccal visszahúzni a zsebórát a gyomrából. Majdhogynem megfulladt, míg végre sikerült az órát visszahúznia. Többé nem merte bemutatni a mutatványát! TIPARY LÁSZLÓ 10
