A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-03 / 9. szám
Múltidéző Szent Gellért-legendák Gellért püspököt István királlyal és Imre herceggel együtt avatták szentté. Ekkor keletkeztek a legendák, mégpedig egy kezdetleges életrajzból, és róla is, akárcsak István királyról, egy nagyobb (Legenda major) és egy kisebb (minor), rövidebb változat maradt fenn. Ezeket évszázadok alatt többször is átdolgozták, de mégis sok érdekes művelődési és történelmi adatot őrzött meg a 11. század magyarországi életéből. Az egyik sokat emlegetett rész a kézimalmot hajtó szolgálóról szól, aki munkadalt énekelt magyarul, amelyet később tréfásan Gellért a magyarok „szimfóniájának“ nevezett el. íme röviden a történet: „Egyszer történt, hogy valakinek a védelmezése végett a királyhoz sietett, és azon vidék erdős részében feküdt egy falu, amelyben megszálla. Éjfél tájban malomzörgést hall, pedig ott malmot nem látott, és csudálja vala, hogy ez miként lehet. S mindjárt dalolni kezde az aszszony, ki a malmot húzza vala. Valther! hallod-e a magyarok dalát, hogyan hangzik? S mindketten nevetének az éneken. Minthogy a malmot csak egy asszony húzta kezével, s az ének igen hosszan nyúlt, a püspök pedig közben már ágyában feküdt, ismét elmosolyodva mondta: Valther, mondd meg nekem, ki énekli ezt a dalt, ki az, aki énekével félbe hagyatja velem az olvasást? S az mondá: - ez egy ének dallama, az asszony, aki dalolja, a gazdának a szolgálója, akinél szállva vagyunk, és ura gabonáját őrli most... Boldog, mondd, ez az asszony, aki más hatalma alá vetetve, tartozó szolgálatját ily édesdeden, morgás nélkül, vígan teljesíti. S parancsolá, hogy az Miniatúrák a Magyar Anjou Legendáriumból (1333-1345), Szent Gellért püspök életéből asszonynak nem csekély súlyú pénzt vigyenek.“ Gellért Velencében született, gazdag nemesi családból származott, és szülővárosában lett bencés szerzetes, majd a kolostor apátjává választották. A nagyobbik legenda ilyen életszerűen jellemzi testi és lelki tulajdonságait: „Mindig durva darócban jár vala, s midőn ebben maradva magát sanyargatta, a rászabott kötelességeket soha el nem hanyagolja vala... soha senki sem látta őt fecsegve, hivalkodva vagy borosán, vagy hogy valaha az igazságot hallgatás alá rejtve föl nem szólalt volna. Mert azt mondja vala: jobb haragudni, mint az igazságot hallgatás alá rejtve megtapodni. Ha néha haragosnak láthattad, rögtön magába szállt vala.“ A Szentföldre készült, de végül Magyarországon kötött ki. Először a pécsváradi apátságra került, majd István király Mór püspök tanácsára Imre herceg nevelését bízta rá. 1030 táján pedig az újonnan alapított Csanádi püspökség élére állította. 1046-ban a Vata-féle pogánylázadásban vértanú halált szenvedett. A Kelen hegyéről (később róla nevezték el Gellért-hegynek) taligára téve letaszították, „s midőn még lihegett, mellét lándzsával átszúrák, aztán egy kőre vonszolván, koponyáját összetörék“. A legenda következő része elmeséli a csodás eseteket, gyógyulásokat, amelyek Gellért halála után történtek: „...s ahány beteg Szent Gellért vérét a földről felszedte, rögtön mindenféle betegségből meggyógyult vala... Egy össze zsogorodott kis gyermek, amint szülei a pesti révhez vitték, a szent vértanút egyszer megcsókolván egészségét visszanyerte. Egy hályogos német szűz, csak kezeit érintve, szemei gyógyulását megnyerte... egy szép ábrázatú, de csipás szemű szűz, amint a barátok a szent vértanú testéhez vezették, mihelyt kezeivel érintette, szeme fényét azonnal viszszanyerte... Egy kisgyermek, kígyómarástól teste földagadván, igen keservesen kínlódik vala, kit mihelyt szülei odavittek, rögtön nem érzett sem fájdalmat, sem daganatot.“ Rengeteg csodatételt sorol fel a legendagyűjtemény, sőt még Gellért püspök szentté avatása után is történtek különleges esetek a sírja körül. Mi úgy emlékezünk rá, mint a magyar kereszténykultúra egyik lelkes apostolára. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: OZSVALD ÁRPÁD KÉRDÉS: Hol született Szent Gellért?
