A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-02-24 / 8. szám

OTT JÁRTUNK

Lesz rendezvény Zselizen

Zseliz polgármestere, Dobrovicky László immár 1964-től dolgozik a közigazgatásban. Némi megszakítással, kis kitérővel, az éveket Zselizen töltötte le, tehát gyakorlatilag nincs utca, tenyérnyi terület vagy egy fa sem, amelyről ne tudna. Negyven esztendeje ismerjük egymást, a Párkányi Gimnázium — akkor Tizenegy Éves Iskolának hívták — diákjai voltunk, engem azonban az első év után Pozsony felé sodort a sors, de Dobrovicky László sorsát, munkásságát, politikai pályáját igyekeztem figyelemmel kísérni.

Már diákkorában megmutatkozott szervezőképessége, volt benne tettrekész robbanékonyság, amelyet kamatoztatni tudott felnőtt korában is. A rendszerváltás után második alkalommal választották meg a zselizi polgárok polgármesternek. Vajon a zselizi választópolgárok többsége miért éppen Dobrovicky Lászlóra szavazott?

Zseliz új vasútállomása sokáig várt az átadásra

— Ezt talán tőlük kellene megkérdezni

— válaszolta mosolyogva a polgármester —, de komolyra fordítva a szót: elmondhatom, hogy a választások zavartalanul zajlottak le, a választások eredményeit el kell fogadnunk. Ám, mivel a személyem megválasztásáról kérdeztél: talán annak tudható be, hogy végül megoldottuk a város vízellátásának gondjait és beindult a gáz bevezetése is. Á vízzel nem az volt a gond, hogy nem volt kiépítve a vízhálózat, hanem az, hogy csak bizonyos órákban kaptunk vizet, ami egy olyan városban, amelynek kórháza van, tarthatatlan állapot. Nem arról volt szó, hogy akarja-e az önkormányzat vagy nem a vizet, hanem a pénzről, mert le kellett állítanunk más akciókat, ha vizet akartunk. Talán ezt az igyekezetét látták a polgárok, mert nem voltak nyugodt perceim, ezt bizonyíthatják, akik velünk dolgoztak és nyilván logikusan úgy gondolkodtak, hogy ha a vizet sikerült rendeznem, akkor a gáz bevezetése is megoldódik.

— Mi van az Eszterházy-kastéllyal? A nyáron, a népművészeti rendezvény idején úgy láttam, mintha álltak volna a munkálatok.

— Látszatra igen, mert akkor biztosan szombat vagy vasárnap volt, de lényegében a Schubert-ház tető alatt van, az ajtók-ablakok rendben, a víz- és villanyhálózat egy része is, mondjuk nyolcvan százalékban. Most sürgősen pénz kellene, hogy a falakat rendbehozassuk. Eredeti elgondolásunk az volt, hogy a zeneszerző nevéhez méltóan zeneiskola, vagy ahogy hivatalosan nevezik, Művészeti Iskola legyen az épületben. Igen ám, de amikor pénzt kértünk, akkor gyorsan az iskolaügyi minisztériumhoz irányítottak, mondván, hogy annak az asztala. Talán nem szükséges részleteznem, hogy mi a helyzet az iskolaügy terén. Ekkor változtattunk "taktikánkon", és elhatároztuk, hogy az Eszterházykastélyban múzeumot rendezünk be, amely a Garam menti táj emlékeit gyűjtené össze és őrizné. Ez az út lesz a járható, de úgy látom, hogy még nagyon messze van a vége.

— Ha már szóba került az iskolaügy, megkérdezném, mi a helyzet Zselizen?

—- A városnak két gimnáziuma van, szlovák és magyar. A magyar gimnáziumban — egymástól függetlenül, teljesen más épületben működnek — tanulnak többen, mert ott vannak párhuzamos osztályok is. Gubík Jenő igazgató úrral jók a kapcsolataink, és ugyanez mondható el a szlovák igazgatóról is. Alapiskolánk is kettő van, szeptemberben könyvvel jutalmaztuk a szlovák és a magyar elsősöket, a magyar elsősök voltak többen. Az iskolába járatás a szülők dolga, ne mások döntsenek helyette, és ne azok mondják meg, hogy ilyen vagy olyan iskolába írassa gyermekét.

— Maradjunk még a kultúránál: az 1995-ös esztendőben lesznek Zselizi Népművészeti Napok?

— Mint tudjuk, a zselizi országos rendezvény sok-sok év óta a Csemadok feladata volt, és köszönet érte, mert a rendezvények nevezetessé tették városunkat. De a múlt évi rendezvény után a Csemadok szervezői úgy tájékoztattak, hogy 1995-ben biztosan nem lesz és a jövőben is fontolóra veszik az országos népművészeti fesztivál megrendezését. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy legyen zselizi rendezvény! Igaz ugyan, hogy csak egynapos lesz és nem biztos, hogy csak a népművészet kap teret, gondolkodunk még, de ismétlem, Zseliz neve a folklórfesztivál által bevonult a köztudatba, és ezt a szép eszmét szeretnénk továbbvinni.

— Most egy más kérdésről, a város arculatáról szeretnék kérdezni. Zseliznek van egy csodálatos parkja, de a Fő utcáján már évek óta tátong egy üres tér. Mi lesz vele?

— Nemcsak Zselizen, hanem szerte az országban, lehet nem annyira szembetűnően, bizony tátongnak a miénkhez hasonló terek. Ezek államilag felvásárolt telkek, házak voltak, és helyükön már rég lakótelepeknek, panelházaknak kellene állniuk. Az okok közismertek, de nálunk az építkezések beindulását főként a vízhálózat hiánya fékezte, illetve állította le, mert a vízhálózat kibővítésére nem volt mód. Ám a közelmúltban jött egy pozsonyi vállalkozó, Bánovszky Miklós mérnök úr, aki olyan ajánlatot tett, és olyan terveket mutatott be, amelyeknek nem tudtunk ellenállni, eladtuk neki azt a bizonyos telket. A tervek szerint a Fő utca felőli részen háromemeletes, tetőfödémes bérházak állnak majd. A következő sor kétemeletes házak sora lesz, és végül a harmadik, az emelet nélküli, kertes házak sora. Nem kell hozzá különösebb tudomány, az első pillantásra látni, hogy Bánovszky úr épületeinek tervei a múltból merítenek, a mában épülnek, és a huszonegyedik századnak szólnak.

— Hallottam a szabadtéri színpad eladásáról is, mi a valóság?

— A szabadtéri színpadot és a hozzá tartozó épületet bérbe adtuk Drobný Vladimírné vállalkozónak, tehát nem eladásról van szó. A Drobný család nagy anyagi befektetéssel, bizony komoly munkát végzett, és az egyezség úgy szól, hogy a befektetés fejében bérlik a szabadtéri színpadot, amíg az ki nem egyenlítődik. Azon túl aztán rendesen fizetik majd a bérletet. Őszintén mondom, a szabadtéri színpad eléggé megviselt állapotban volt, és csak örülni tudunk, hogy jó kezekbe került. Igen ám, de elveszítettünk egy jó népművelőt, a népművelési ház igazgatóját, mert Drobný Vladimír a feleségét követte a családi vállalkozásba. Az igazgatói tisztségre pályázatot írtunk ki, és februárban

2