A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-06 / 1. szám

HET • Tanár úszott a Tigrisen • Jan Jakob Roelof Handrikft holland tanár • átúszta Burma egyik legnagyobb folyóját, a • Szalvent. A nem mindennapi szenvedélynek • hódoló tanár célja, hogy átússza a világ 44 • leghosszabb folyóját s ezáltal bekerüljön a 0 Guinnes rekordok könyvébe. A holland férfi • Ranguntól mintegy 160 kilométerre délkeletre • kelt át úszva a sebesen áramló folyón, és ezzel • megszerezte a 38. trófeát. Vállalkozását a Tigris • és az Eufrátesz folyón kezdte. Az igazi szerelemre várva Néhány hete egyik reggel kis cédulák nőttek ki a földből a Washington szobor melletti parkban. Janalban tinédzserek százai 211 163 cédulácskával tüzködték tele a pázsitot. Mind­egyiken ugyanaz a mondat áll: "Hiszem, hogy az igaz szerelemre érdemes várni. ígérem Istennek, magamnak, családom­nak, jövendőbeli társamnak és születendő gyermekeimnek, hogy érintetlenségemet há­zasságkötésem napjáig megőrzőm." Ezzel a nyilatkozattal lépett honfitársai elé "Az Igaz Szerelem Vár” néven ismert mozga­lom. A kezdeményezés a nashville-i Tulipán Erdő baptista templomából indult útjára, tizenhat hónappal ezelőtt. Az ottani ötvenkilenc ifjú hívő egy fiatal lelkész ösztönzésére alapította a mozgalmat. Tanai gyorsan templomról temp­lomra terjedtek a Déli Baptista Konvencióban és hamarosan huszonhat más felekezetben. Az utolsó jelentés szerint a világ százötven országának több ezer fiatalja csatlakozott a mozgalomhoz. A szépség 157 kilója Olaszország új Miss kövérkéje címet a Pistola környékén lakó 34 éves Manuela Lotti kapta meg. A fekete hajú, geszte­nyebarna szemű és kerekded arcú szép­ség 157 kilót nyom, s a nemes versen­gésben 20 vetélytársnőt sikerült maga mögé utasítani. A zsűri két nehézsúlyú toscanai hölgyet is jutalmazott: a 144 és 121 kilós amazonok a Miss szimpátia és a Miss sötét szépség címet kapta. Bizony, bizony, az elhízás veszélye nem csak "hétköznapi" polgárokat fenyeget. Oly­kor még a "félistenek" is túlsúllyal küszködnek. Napjaink "szuperhőse", az akciófilmek jelen­leg legjobban fizetett sztárja, Steven Seagal — nem is olyan régen —, bánatában (ugye, milyen ismerős?) kiette a fridzsidert. Történt, hogy második felesége, Kelly Le Brock megzsarolta őt. No, ne tessék semmi komolyra gondolni, csak hát ez is a női rafinériák közé tartozik. Kelly egyik nap odaállt az előtte tornyosuló s nem éppen szelídségéről híres férje elé és — mint az Amicából kide­rül — közölte: — Ha nem ha­gyod, hogy vissza­térjek a filmes pá­lyára, elhagylak, s a gyerekeket is ma­gammal viszem. Steven kétség­beesve ült az asz­talnál, s csak evett, evett... Gondolkodott, hogy mit csináljon? Kellyt imádja, Mesebeli esküvő Hét országra szóló lakodalmat tartott II. Hasszán marokkói uralkodó leánya, Lalla Hasna. A huszonhét éves hercegnő egy harmincöt éves orvos személyében találta meg élete párját, aki mellesleg Fes város polgár­­mesterének a fia. A helyi utcák — nem kis költségek árán — virágba borultak. Hétszáz sátrat állítottak fel a vendégeknek, akik részt vettek a háromnapos dínomdánomban. Érdekes, hogy nem csupán a hercegnő és dr. Khalid Benherbit esküdött egymásnak örök hűséget, hanem kétszáz másik pár is. Utóbbiak ha gazdagok nem is, de mindenképpen boldogok. Képünkön Lalla Has­hercegnő. a három gyerekről már nem is be­szélve... Hamar kiderült, ki az úr a háznál. Kelly újból forgathat, Seagal pedig próbálja betartani a rendkívül szigorú diétát. Hogy mennyire szüksége van a fogyókúrára azt bizonyítja, hogy legutóbbi kalandfilmjében még haskötőt kellett használnia, hogy beférjen az indián kenuba. 09 Í/J i & <4 22 1 </> 09

Next

/
Thumbnails
Contents