A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
HÉT "Szeretnék végre meghalni!" alkalommal nyert Oscart a kosztümjeiért is. Emellett 1940-ben megkapta a New York-i kritikusok diját, de a Velencei Filmfesztiválon is szerepelt a díjazottak között (1934, 1962). Nyolcvanéves koráig vállalt szerepet filmen. 1992-ben pedig megírta önéletrajzát. Ekkor még nem volt semmi baj. Az idős művésznő nagy lelkesedéssel hódolt kedvenc időtöltéseinek: kerékpározott, kertészkedett, teniszezett. Ruhatárán sem változtatott: hű maradt a pantallókhoz és a pulóverekhez. Másfél éve hirtelen megváltozott az élete. Mély depresszióba esett, eluralkodott rajta a Parkinsonkór. Súlyos agyér-elmeszesedés is jelentkezett nála. A kócos, ápolatlan ember benyomását keltő színésznő állandó gondozásra szorul. Megmaradt kevés barátja nagyon aggódik érte. Félnek, hogy egy óvatlan pillanatban öngyilkosságot kísérel meg az elkeseredett, testileg-lelkileg összetört filmcsillag. Jó okuk van a félelemre. Katherine-t józan pillanataiban ma már csak egyetlen dolog foglalkoztatja: — Szeretnék végre meghalni... írók a magányról A magány termékeny. Rendez, takarít, kiegyensúlyozza a benső erőket, egybetereli a szenvedélyes életben szerteszóródott elemeket. Ahogy az üvegben, ha felrázzuk, a nehezebb anyag elválik a könnyebbtől, úgy kristályosítja ki a kusza lélekből a csend és a tűnődés a jellemet. Stefan Zweig Aki egyedül van, azt nem lehet elhagyni. Ó, ez a nyomorult kis vágy arra a kevés melegségre; hátha csak két emberkézre vágyunk, meg egy arcra, mely fölénk hajlik. Vagy ez is csak öncsalás, lemondás és menekülés? Mert a legnagyobb dolog mégis csak a magánosság. Erich Maria Remarque Az ember eljátssza sorban az élet játékait, és végül senkije sem marad. Knut Hamsun A világ nem engedi meg, hogy az ember egészen elbújjék előle az ö félelmetes valósága elől és igaza van. Van egy pont, ahol a boldogság gőggé és szívbeli hidegséggé változik. Mindenkinek el kell vállalnia a maga részét; nem szabad két embernek a világtól elszakadnia és mondania: "Mi semmit sem hallunk, mi semmit sem tudunk, mi beérjük önmagunkkal és semmi közünk hozzátok, kívülállókhoz." Ezek az emberek utoljára rájönnek, hogy az egyik felélte a másiknak lelkét. Jakob Wassermann Az elszigetelt ember tragédiája, hogy a mindenség tanítómesteréül akarja odaállítani magát. Jack London Az ember csak akkor tudja legyőzni gyávaságát, ha jobban bízik önmagában. A gyávaság gyógyszere — talán az elbizakodottságé is, ami csak egy része a gyávaságnak — a bizalom. Az embernek alaposan meg kell ismernie a többi embert, hogy bátorságot gyűjthessen. Nem is szabad a magunk külön világában élnünk. A büszkeség, a zárkózottság, a félelem nem menekvés. Az ember nem zárkózhat el a külső világtól. Nem kell folyton fecsegni, de nem is szabad teljesen visszavonulni. Ki kell tárni szívünket az élet felé. Phyllis Bottome El tudom képzelni azt is, hogy az ember teljesen egyedül álljon, mindenkitől elhagyatva, egyedül és némán. És bár tudja, hogy senki sincs vele egy véleményen, ő érzi, hogy neki van igaza. Gergely Márta A "MÚLTIDÉZŐ" történelmi vetélkedőnk 36. fordulójának helyes megfejtése: 1. Feszty Árpád apósa Jókai Mór volt. A kérdés helyes megfejtéséért könyvjutalomban részesül Borisz István Felsőláncról. LELTÁR A rajzokon látható tárgyak közül néhány több képen Is megtalálható. Közülük négy pedig valamennyi képen szerepel. Melyik ez a négy tárgy? Hollywood egykori "oroszlankiralynoje", Katherine Hepburn 1909. november 9-én született. New Yorkban kezdte színésznői pályafutását, előbb színpadon, majd 1931-től a filmvásznon folytatta. Nemcsak mint filmsztár, hanem mint nő is új karaktert igyekezett elfogadtatni a harmincas évek közönségével: a férfias, független, önálló nöideált... Az izgalmasan szép és különleges Katherine éppen e szokatlanságával hódított a férfiak körében is. Csak évekkel később derült ki, fájdalmasan szép, titkos szerelem fűzte három éven keresztül a nős Spencer Tracyhez. A színész — bár imádta Hepburnt —, nemcsak hogy gyáva volt felbontani a házasságát lázadó természetű szerelmééért, de még nyilvánosan sem merte vállalni szenvedélyes kapcsolatukat. Katherine Hepburn a kamera előtt is felejthetetlen volt. Ő az egyetlen színész, aki főszerepért négy Oscar-díjat kapott (Hajnalka 1933; Találd ki, ki jön ma vacsorára? 1967; Az oroszlán télen, 1968; Kis arany tavon, 1981). Összesen tizenkét 27