A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
Illusztráció: Nagy Zoltán HÉT megcsillant az éles napfény, de a következő pillanatban már máson járt az esze. Néha kételyei támadtak, vajon a kondicióterembe és az uszodába bejut-e baj nélkül az a hűséges, mindent rögzíteni kész árnyék? Aztán azzal nyugtatta meg magát, hogy akkora előlegből bárki lefizethető, bármi elintézhető. A világ korruptabb, mint valaha. Fél év után került sor a kiértékelésre. Akkoriban egyik tárgyalásról a másikra rohant, összesűrűsödtek körülötte a dolgok, olyan üzletekbe is belement, amelyek meghaladták az erejét. Egyszóval sem energiája, sem kedve nem volt holmi hang- és képfelvételek nézegetésére. Végül mégis szakított rá időt, s az általa legfontosabbnak tartott felvételeket áttanulmányozta. Úgy lett, ahogy gondolta: nagyon kényelmetlenül érezte magát, amikor visszanézte a képsorokat. Majdhogynem bűntudata volt, hogy egy kívülálló szemével tekinti meg saját hétköznapi életét. A legfurcsábbnak a mozgása és a hangja tűnt. Ezt látják belőle mások? Akárhogy is igyekezett, nem találta túl rokonszenvesnek a képernyőn beszélgető, dohányzó, horkoló, csetlő-boltó figurát. Idegennek érezte magától azokat a közhelyeket és favicceket, amelyek néha kikéredzkedtek a száján. Némi megelégedéssel töltötte el viszont, hogy néhány múltbeli hibás döntést sikerült elemeznie, többször visszajátszania, majd a kényelmetlen szituációkat visszaeredeztetni akkor nem is sejtett motívumokra. Levonta a következtetéseket. Már tudta, hogy mely dolgain kell nagyon sürgősen változtatnia. — De arra kíváncsi lennék, hogyan tudtál ennyire beférkőzni az életembe... — veregette meg a video- és audiokóm vállát. — Ez tökéletes munka. Tökéletes és ijesztő! — Hja kérlek, a mai technikai fejlettség színvonalán! A dicséret nem engem illet. A honorárium viszont igen. — Tiszta beszéd, tiszta munka: tiszta haszon. Mialatt kitöltött egy csekket, a barátja átkukucskált a válla fölött, majd elismerően füttyentett. — Igazi, kémnek kijáró pénzösszeget kapok. — Tetszik ez a játék. Kérlek, folytasd. Legalább még egy fél évig... Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. — Ennek semmi akadálya. Ahogy láthattad is, az idő múlásával az én módszereim is tökéletesedtek. Amikor azt hiszed, hogy teljesen egyedül vagy, biztos lehetsz benne: a szerkentyűim segítségével én is ott vagyok, azon a szent helyen. Mindenhová követni foglak. — A nők hálószobájába is? — Ott is követhet el az ember hibákat... — Megbízok benned. Naponta több órát töltött a lakásához közeli kávéházban. Szerette ezt a helyet. Törzsvendégnek kijáró különleges bánásmódban részesült, vigyáztak, ne csalódjon a kávé zamatéban, ráadásul a zongorától legtávolabb eső sarokasztal csak az ő részére volt lefoglalva. Ha a városban tartózkodott, nem mulasztotta el, hogy betérjen. Még a telefon is a rendelkezésére állt, alig szívott el papírjai fölé görnyedve egy cigarettát, máris ürítették a hamutartót. Az egyik tavaszi délutánon kellemetlen esemény zavarta meg a kávéház nyugalmát. Egy ötven körüli férfi minden átmenet nélkül ütlegelni kezdett egy tizenhatéves forma lányt, méghozzá olyan brutálisan, hogy a gondolataiban elmerült, papírjai közül felpillantó férfiban azonnal felforrt a vér. Mivel az előbb említett nagy darab, hájas disznó következő pofonjától eleredt a lány orra vére, s az hiába tekingetett riadtan körbe, mindenki gyáva volt közbeavatkozni, az érzéketlen egoistának mondott "önkutató" szólította fel a rendbontót humánusabb viselkedésre. A lány hálás pillantást vetett a közbeszólóra, de a következő pillanatban már felsikított, mert a hústorony beletépett a hajába. Aztán a rendbontó haragja a békésen kávézó férfi ellen fordult. Először durván rángatni kezdte és szidalmazni, majd ütésre lendítette lapátmancsait. A szemtanúk már szinte hallani vélték az ütést, majd az azt követő robajt, amikor szinte a semmiből előtűnt az üzletkötő saját megfigyelésével megbízott barátja, s kissé megszorította az oly magabiztos díjbirkózó torkát. A támadó erre a nem várt fordulatra jobbnak látta eltűnni. A lány már hamarabb kereket oldott. — Mi jutott eszedbe?!? — ripakodott rá a férfi a jószándókú kémvideosra. — De hiszen kissé megaprított volna, ha nem lépek közbe... — Figyelj, apafej! Nem testőrséggel bíztalak meg! A te feladatod egészen más! Rögzítened kell az eseményeket, nem pedig beleavatkozni azokba! Felfogtad??? Bármi történik is, te csak vedd filmre és ne törődj velem. Most egy nagyon érdekes konfliktus részletes elemzésétől fosztottál meg. — De hát... — Nincs de hát, csak tehát. Tehát? — Renden van. Ahhoz fogom tartani magam, amit most hallottam. Csupán szemlélője maradok az eseményeknek. — Nagyon helyes. És most tűnj el. (Folytatása következik) 15