A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-03 / 5. szám
ELO MULT Régi történetek VOLT VAROS — KISVÁROS Pereszlónytől nyugat felé haladva, a kanyargós Ipoly mentén, a következő falu Visk, melyet ma Ipolyvisknek neveznek. Hát ugye, mint megannyi faluban, itt is megesett egy és más... A falu népéről fennmaradt történetek csupán az elmúlt századokba nyúlnak vissza. Előtte azonban szólnunk kell a község, azaz egykor város, korábbi múltjáról: A legrégibbek közé tartozik, e helyen már a keltáknak is volt településük. Továbbá, mintegy kétezer évvel ezelőtt a római légióknak volt itt táborhelyük. Tárgyi bizonyítékai ennek a kornak, az itt feltárt leletek. Köztük a legértékesebb az 1930. június 6-án, a község nyugati részén, a ma is Kisvárosnak nevezett részén megtalált 1067 darab római ezüstpénz. Tudjuk azt is, hogy a középkorban Visknek vára is volt, és a honti mezővárosok közé tartozott. A város feletti Mahír domb elnevezése az Árpádok korából ered, amikor a dombokon, hegyeken felállított figyelők tűzés füstjelekkel, valamint dobbal adták tovább a kedvező vagy kedvezőtlen híreket. A Mai híreket innen továbbították az Őrhegy felé, még a viski határban, s onnan tovább a szemerédi Dobok felé. A Mahír alatt alagút is volt, mely állítólag Drégely váráig vezetett... SZÓLŐSÜTÉS Előbb ugorjunk egy nagyot. Ezer évet előre és ezer évet hátra. Vagyis a rómaiaktól ezret előre a Honfoglalásig, valamint jelen századunktól vissza ugyanennyit. így jutunk el Visk újkori történelmének első állomásához. Ekkor telepedett itt le a honfoglaló magyarok azon csapata, amely a majdani községet megalapította, illetve inkább újratelepítette a fentebb már leírt őslakosok után. Az Ipoly mellett megpihenvén látták, hogy a vízben halak, a közeli réteken jó legelők vannak. Ide terelték hát állataikat, felállították sátraikat, majd hozzáláttak az építkezéshez. Felfedezték azt is, hogy a Mahír oldalában többfajta növény között valami gyümölcs is érik. Szép fürtökre felaggatott illatos bogyók kínálták magukat. A fürtökön csüggő bogyók már puhulófélben voltak. Elhatározták hát, hogy meg kell kóstolni. De hogyan? — törték a fejüket. Végül is a vének tanácsa úgy döntött, hogy a legjobb, ha a bogyókat megsütik — így talán ízletesebbek lesznek. Persze, még neve sem volt ennek a gyümölcsnek. Csak később adták neki a Szőllé nevet. Megsütötték hát a parázson, kóstolgatták, majd jóízűen elfogyasztották. ízlett is! A hiba ott történt, hogy akkor még nem végeztek felderítő utat a Mahír alatti alagútban. Pedig ott felfedezhették volna Noé apánk utódainak kőtáblára írott receptjét, hogy a szőlőt nemcsak sütve lehet fogyasztani, hanem bort is lehet készíteni belőle. A CSÓRÉ A viskieket a XIX. században, de még XX. századunk elején is "csórésoknak" nevezték. Pedig nem tettek semmi rosszat, csupán itt a savanyú krumplilevest vagy krumplifőzeléket nevezték csórénak. Hogy melyiket és, hogy hogyan készült a csóré, nincs, aki meg tudná mondani. Ugyanis, ha egy viskinél valaki efelől érdeklődik, mindenki azt feleli rá, hogy "én nem tudom". Maradjon hát az ő titkuk a csóré receptje! Pedig lehet, hogy néhány szakácskönyvíró jól meg is fizetne érte! BÉRMÁLÁS Evezzünk most már valóban közelebbi vizekre! Ugyanis Visken olykor még az utcán is lehetett evezni. A rakoncátlan Ipoly minden évben, sőt néha többször is kiöntött, s ekkor az Ipoly nemcsak a kertek alatt folydogált, hanem az utcán is. A vískíek ezt is megszokták. Ilyenkor az utcán "dereglyéken" közlekedtek, vagyis eveztek. A dereglye egy kapu nagyságú, deszkákból összetákolt vízijármű volt. Se nem csónak, se nem tutaj. Az utóbbihoz hasonlított inkább, de nem gerendákból, hanem deszkákból készült. Tehát a viskiek is voltak "árvízhajósok", mint Wesselyéniék 1838-ban Pest-Budán. Sőt, Visken az Ipoly szabályozása előtt, mintegy hogy ha Szete-Százd felől feltűnik a püspök hintája, húzzák meg a harangokat, s húzzák addig, amíg az a templomig nem ér. — Aztán miről ismerjük meg a püspök kocsiját? — kérdezte a harangozó az elöljáróktól. — Hát arról, hogy olyan magas, fedeles hintón fog jönni. Még akkor nem találták föl az autót, így az előkelőségek magas fedeles hintókon közlekedtek. A fedél védett az út porától és a nap tüzétől. Tehát a toronyból szemlélték az utat, amely nyugati irányból Kisváros felé vezet be a faluba. Százdtól félúton kis emelkedés van, azon kellett feltűnni a kocsinak, jó egy kilométerre a templom tornyától. Egyszer csak megszólaltak a harangok. Mindenki kisietett az utcára. Annak két szélén letérdeltek a lányok, asszonyok... Eltelt egy kis idő, mire a temető melletti kanyarulatban feltűnt a kocsi. Egyre közelebb... Akkor csodálkoztak el, mikor az közelebb ért, mert egy magas fazekasszekér volt. A viskiek igazán nem tehettek róla, hogy a fazekas megelőzte a püspök úr hintáját. Csakhát ismét rájuk ragadt egy csúfolódás: A viskiek a fazekas előtt meghúzták a harangot... fél évszázada is lehetett az utcán dereglyével A jelenkor emberének pedig tartozunk egy hajózni... magyarázattal. A második világháborúig a Most már azonban valóban térjünk a Bakabányán és másutt dolgozó fazekasok tárgyra: Valamikor a múlt évszázadban az elkészült köcsögöket, cserépfazekakat történt, amikor is Visken nagy ünnepélyre, magas vázzal feltornyosított kocsikon, széna bérmálásra készültek. A püspök urat várták [iöfé berakva, lovaskocsikon szállították. Esztergomból. Ugyanis Ipolyság környéke Faluról falura járták, árulták gabonáért, ~ .. .. S babért, kukoricáért a lakosoknak. A cserearu az Esztergomi Foegyhazmegyehez tartozott mennyisége annak minőségé,öl függött. Készült a nép. Takarították az utcakatf ^például így mondták: babért, egyszer töltve, díszítették a templom környékét. A fajú S gabonáért kétszer töltve stb. Vagyis a tündökölt, mint ahogy az az egykori me^ő- cserépfazekat egyszer vagy kétszer töltötték városhoz dukált! Díszkaput is állíttatott \az w meg a csere gabonával. Ez volt talán az elöljáróság. I o utölsó cserekereskedelenrf*.. Elérkezett a várvavárt nap. Ünneplőbe öltözött a falu apraja-nagyja. A templom g / tornyába őrséget állítottak azzal a feladattal, 3 /
