A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-03 / 5. szám
HETINTERJÚ NAGYON SOK TERVEM VAN Nyitrai beszélgetés L. ERDÉLYI MARGITTAL, a Hungarisztika Tanszék vezetőjével Az avatatlan látogató akár egy menekülttáborhoz is hasonlíthatná a Nyitrai Pedagógiai Főiskola Hungarisztika Tanszékének folyosóját az új esztendő első heteiben. A diákok csoportokban, halkan tanakodtak, mások könyvekben lapozgattak, jegyzetekkel kezükben mormolták a bepótolandó anyagot. Akadt, aki panyókára vetett kabáttal, méltósággal nézett maga elé, és azt a benyomást keltette, hogy biztos a dolgában. Lehet persze, hogy csak a szerencséjét latolgatta, mert egy jó vizsgához nem árt, ha a szerencse sem hiányzik. A tanszékvezető ajtaján kopogtattunk, dr. Erdélyi Margitot kerestük. Vizsgáztatott, így addig az előszobában foglaltunk helyet. Nem titok, hogy dr. Alabán Ferenc docens a tudományos kutatás dékánhelyettesi feladatkörbe való távozása után a Hungarisztika Tanszék élére dr. Sándor Anna került, majd rövid idő elmúltával dr. Telekiné N. Ilona követte e poszton. Az elmúlt esztendő utolsó fertályában azonban ismét változás történt, pályázat útján dr. L. Erdélyi Margit vette át a váltóbotot a Hungarisztika Tanszék élén, aki egykoron nyitrai diák volt, és a hatvanas évek derekán végzett magyar—szlovák szakon. Miután a tanszékvezető asszony befejezte teendőit, bevezetőül aziránt érdeklődtünk, hogy a főiskola befejezése után miként alakult pedagógiai pályafutása. — Az állomáshelyeimet hosszú lenne felsorolni, de azért nagy vonalakban elmondom, hogy 1965-ben Fegyverneken kezdtem a pályát, majd Nagyölved, Nagysalló, Ipolyság és Zseliz után a Lévai Pedagógiai Szakközépiskola tanára lettem, ám a magyar részleget a nyolcvanas években Losoncra telepítették. Közben a Komenský Egyetem levelező tagozatán folytattam tanulmányaimat, ahol doktoráltam. Talán még idetartozik, hogy dolgoztam Pozsonyban a Kerületi Pedagógiai Intézetben, voltam egy ideig népművelő Léván, és végül 1987-től Nyitrán a Magyar Tanszék adjunktusa lettem. Ez a változatos és sokrétű munka használt szakmailag is, mert nagyon sok embert ismertem meg, köztük kiváló tanárokat, kollégákat, akiktől szakmailag mindig tanulni lehetett. De az emberi viszonylatokról is sok-sok tapasztalatot szereztem, tehát nem ártott — az önhibámon kívüli — változatos élet. — Nyitrára kerülve milyen témákat oktattál? — Kezdetben didaktikát (módszertant) oktattam, de mivel emberszűkében vagyunk, más irányzatokra is kellett koncentrálnom. Bizony nem könnyű dolog, hogy megosztódnak, felosztódnak a feladatok, és nem tud az ember eléggé kimondottan a tudományos munkájára koncentrálni. — Most egy nagyon személyes kérdést szeretnék feltenni: mint nyitrai diák vagy akár nyolc esztendővel ezelőtt, amikor ismét Nyitrára kerültél, gondoltál-e arra, hogy majdan a Hungarisztika Tanszék vezetője leszel? —- Hogy őszinte legyek, soha nem gondoltam ilyesmire, sőt nagyon meglepődtem, amikor a tanszékvezető asszony, Telekiné tanárnő felkért, hogy adjam be a jelentkezést a pályázatra. Kértem pár nap gondolkodási időt, és néhány álmatlan éjszaka után úgy döntöttem, hogy eleget teszek Telekiné és néhány kolléga kérésének: benyújtom a pályázatot. — Mint kívülálló, de a magyar pedagógusképzést szemmel tartó, úgy látom, hogy válsághelyzetben vagyunk. Mennyire igaz ez a Hungarisztika Tanszékre? — A válsághelyzet talán egy kicsit kemény megfogalmazás, de nyilván bizonyos okok miatt váltották egymást a tanszékvezetők, így hát nekem is meg kellett fontolnom, hogy mit vállalok. Inkább a tudományos munka felé hajlottam, de elsősorban — ha többletmunka is —, egy ügyet kell szolgálnom: bázist teremteni, építeni, és a magyar tanszék hagyományait tovább vinni. A válsághelyzettel kapcsolatban még annyit mondanék, hogy a rendszerváltás és az állandó politikai hadakozások nyomai rajtunk is meglátszanak, de mindenképp szeretnénk, ha ezek nem érintenék az egymás közti kapcsolatokat. Nem szabad, hogy a "nagypolitika" kihasson a munkakedv alakulására, és gyengítse a hivatástudat örömeit. Úgy hiszem, hogy tanszékünkön szívesen végezzük kötelességeinket, és eleget teszünk hivatásunknak is. Ám vannak itt sokkal nagyobb problémák is, amelyek megoldásra várnak. — Mégpedig? — Nyitra viszonylatában — elnézést — én a Hungarisztika Tanszékben gondolkodom, amelynek vezetését vállaltam. A terveim és elképzeléseim a tanszékkel kapcsolatosak. Elsősorban javítani kell a színvonalat, mert nehézséget okoz, hogy nagy óraszámban és sokféle diszciplínát oktatunk. Az lenne az ideális, ha egy tanár egy vagy két diszciplínát oktatna a maga kutatási területén belül, de sajnos a helyzet más... — Térjünk át egy aktuális kérdésre, mivel vizsgaidőszak van: Milyen a diákok felkészültsége? — Mondhatom, hogy alaposan megtanulják az anyagot; de van aki a mechanikus tanulás felé hajlik, és részletesen átveszi az anyagot; aztán van a gondolkodó fajta diák, aki nekem nagyon szimpatikus, ő az öszszefüggéseket látja elsősorban, és ki tudja választani a lényeget, a magot az anyagból. Akad olyan is, aki csak próbálkozni jön, és kevésbé felkészült. Szerencsés eset, hogy a negyed- és ötödéveseket oktatom, ők kevésbé engedik meg maguknak a lazaságot. — A tanszék hallgatói valójában tanítói pályára készülnek, vagy csak elvégzik a szakot, és pályát módosítanak? — Felmérést az ügyben nem végeztünk, habár a diákokkal elbeszélgetünk erről. Úgy hiszem, hogy az alsó tagozatosok, a tanító szakosok egyértelműen a pedagógiai pályára készülnek, mert talán más lehetőségük nemigen van. Viszont pl. a magyar—német, magyar—angol stb. szakosok készülnek egyéb pályákra: tolmácskodni, újságírónak és a több idegen nyelvet tanuló pedig sokszor külföldre készül, a kereskedelemben szeretne elhelyezkedni. De szerencsére — és ez a többség — vannak, akik kimondottan pedagógiai pályára készülnek, és idővel büszkék lehetünk majd rájuk. Nagyon sok köztük az igazán tehetséges, de a gyakorlatban beigazolódott az is, hogy a középszerű diákokból is lettek jó, a gyerekek nyelvét értő tanítók, tanárok. Előre ítélkezni soha nem lehet, mindenki egyforma esélyekkel indul. — Végezetül megkérdezném: mivel szó esett arról, hogy váltották egymást a tanszékvezetők, L. Erdélyi Margit hosszabb távon gondolkodik-e tanszékvezetőként, és nem várható a váratlan leköszönése? — Nagyon nehéz kérdés, de talán onnan kezdeném, hogy eleve megtisztelő volt az a bizalom, amely indulásomkor övezett és amiből azt szűrtem ki pozitív értelemben, hogy dolgozni, dolgozni kell, előbbre vinni az ügyeket. A negatívumokkal sem egyszerű leszámolni, de nem szeretném, ha erőinket arra fecsérelnénk, amire nem érdemes. Nem akarok "korszakalkotó" tervekkel most előhozakodni, hanem arról van szó, hogy alaposabb felkészüléssel jobb, színvonalasabb órákat, előadásokat produkáljunk. Másrészt külföldi tanárok bevonásával szeretném a tanulók ismereteit bővíteni, gondolatébresztő, nem szokványos tananyagok oktatásával színessé tenni az oktatást. Node, a tudomány vonalán is van mit tennünk, főként egy professzorra lenne szükség a tanszéken, hogy meghatalmazzanak bennünket doktorandusz képzésre, ami bizony a legmagasabb szintje lenne oktatásunknak. Van rá mód, hogy ezt elérjük, hiszen habilitált docenseink vannak. Nagyon sok tervem van, úgy hiszem, hasznosak a tanszék számára, és közös akarattal, közös erővel megvalósíthatjuk őket mindnyájunk épülésére. MOTESIKY ÁRPÁD 6
