A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-27 / 4. szám

HÉTEMBERNEVELŐK

RÉVÉSZ BERTALAN - a reformkor irodalmának kutatója

tantárgyként beiktattunk egy féléves kultúrtörténeti kurzust, melynek előadója én vagyok. Ezenkívül tanítom az irodalomtudományi kutatás metodológiáját, a Felvidék magyar irodalmi hagyományait, s volt idő, amikor a világirodalom oktatása is az én feladataim közé tartozott.

Persze, elsősorban tanár. Tán egy kicsit büszke is arra, hogy kezdettől fogva a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán működik, vagyis azóta, hogy az intézményt Pozsonyból áthelyezték Nyitrára. Tévedés ne essék, nem az a tény tölti el Révész Bertalant büszkeséggel, hogy a magyar pedagógusképzés Nyitrán folyik, hanem az, hogy immár harmincöt éve részt vesz a tanítók és a magyartanárok szakmai felkészítésében. Hogy mi a szőkébb szakterülete, azt nem kérdezem tőle, hiszen a közelmúltban megjelent könyve tanúskodik róla. De tudom, nálunk a főiskolai oktatók, mint általában a pedagógusok, kénytelenek bebarangolni az általuk művelt tudomány számtalan társterületét is.

— Te mi mindennel foglalkozol?

— teszem fel Révész Bertalannak

az első kérdést.

— Jól tudjuk, hogy hallgatóink többsége alig ismeri a magyar történelmet, hiszen alap- és középiskoláinkban nem tanítják, így amit lehet, nekünk kell pótolni. Ezért alapozó

— Viszont ami teljes mértékben leköt, az a reformkor irodalma, s azon belül is Czuczor Gergely életműve. Miért választottad éppen

őt?

— Mert Czuczort jó költőnek tartom, ezenkívül pedig igaz embernek és rendíthetetlen hazafinak.

— Ezt meg is jegyzed a monográfiád függelékében. Am én éppen evégre lapoztam fel a nagy összefoglalók munkáit, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy például Kristó Nagy István egy szóra sem méltatja, Szerb Antal pedig átsiklik fölötte egyetlen mondattal.

— De nem így Nemeskürty István.

— Aki pedig ekként nyilatkozik róla: "...ez az ember szinte ismeretlen a mai olvasni szerető közvélemény előtt. Nevéről hallottak; de nem olvassák."

— Teljes mértékben igaza van. A legnagyobb hibát abban látom, hogy a középiskolák, jelesül a gimnáziumok, nem nevelik olvasóvá a fiatalokat. Mentségükre szolgáljon, de csak részben, korunk emberének életstílusa, szellemi igénytelensége, melynek áldozatává vált a társadalom alapeleme, a család. így aztán ránk, főiskolai oktatókra, hárul a hiányok pótlása, csakhogy már túl késő, ezért nem vagyok benne biztos, sikerül-e.

— Térjünk vissza kutatómunkádra, illetve annak egyik eredményére, a Czuczor-monográfiára. Az előbb említett Nemeskürty István írja a költőről: "Népdalai — ... — Petőfi közvetlen előkészítői. Kisfaludy Károly után tőle tanult legtöbbet Petőfi. " (Diák, írj magyar éneket, Gondolat, Budapest 1983. /. kötet 427. old.) Te pedig mintha ezt tagadnád annak ellenére, hogy írod: "Czuczor... a maga megbecsült helyét irodalmunk fejlődésében mindenekelőtt azzal vívta ki,

hogy előfutára és előkészítője volt a nála nagyobb lángelméknek."

— Nemeskürty véleményével egyetértek, csak éppen nem kívántam bizonyítani, mert úgy vélem: ezt egyértelműen a Petőfi-filológia feladata. Viszont tudnunk kell, az irodalomban létezik egy spontán folytonosság, s e szempontból kétségtelen, hogy Czuczor Gergely az egyik láncszem. Nem véletlen, hogy a róla írt munkám harmadik fejezetének e címet adtam: A romantikus epika úttörője. Mint költő és patrióta literátor kénytelen volt e szerepet magára vállalni. Próbáljuk meg beleélni magunkat a 19. század első felének szellemi életébe. Mi foglalkoztatja, izgatja az akkori alkotókat? A nemzeti függetlenség és a régi dicsőség, melynek eredménye, mai szóhasználattal élve, az irodalom demokratizálódása.

— Ahogy a munkádból kitűnik, eposzok kellettek mindenáron.

— így is mondhatjuk.

— Mireföl Czuczor megírja többek között az Augsburgi ütközetet és az Aradi gyűlést...

— Nem a történelemből ismert 955-ös vesztes csatát dolgozta fel, hanem egy másikat, melyről vajmi keveset tudunk, a 910-eset, mely a magyarok győzelmével végződött.

— Ez engem, mai olvasót, nemigen villanyoz fel, viszont elgondolkoztat, igaz-e hogy elődeink Lech mezején a magyar függetlenségért hadakoztak?

— Épp az előbb mondtam, hogy a kutatónak sosem szabad a távoíi korok művészi, tudományos alkotásairól kizárólagosan a mai ember tényismeretei, godnolkodásmódja szerint ítéletet mondani. Különben is nekem a feltárás a feladatom, s amikor kutatok, igyekszem abba az értékrendbe beleélni magam, melynek irodalmi anyagával foglalkozom.

— Nem is kérdeztem eddig, hol végezted a kutatást?

— Pesten az Országos Széchényi Könyvtárban, az Akadémiai Levéltárban, az Eötvös Kollégium könyvtárában és természetesen Pannonhalmán, a Bencés-rend székhelyén.

— Egyedül, vagy voltak segítőtársaid is?

— Ilyen munkát az ember általában egyedül végez, de bárhová fordultam kéréssel, az adattárakat mindenütt készséggel a rendelkezésemre bocsátották. Igen sok fotókópiát őrzök abból az időből.

— Munkádat nem áll szándékom-14