A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
HÉTHÍRMONDÓ Negyedik alkalommal a ZOBORALJÁN... A Csemadok helyi szervezetei által szervezett és a Nyitrai Területi Választmány irányításával negyedik alkalommal rendezték meg a Zoboraljai Kulturális Napokat. A megnyitót december 5-én tartották a nyitrai AB Színházban, amelyen Sándor Anna köszöntötte a közönséget, majd a Komáromi Jókai Színház előadásában a Mária evangéliuma című darabot láthatta a közönség. Egy nappal később indult be a Zoboraljai Kulturális Napok Hagyományőrző Fesztiválja a Pedagógiai Főiskola dísztermében, amelyre meghívták a gesztéi és berencsi hagyományőrző csoportokat, de a műsor tetemesebb részét a főiskola magyar diákjai adták, fellépett az énekkar Józsa Mónika karnagy vezényletével. Az egybegyűltekhez Alabán Ferenc szólt, aki a Zoboraljai Kulturális Napok jelentőségét méltatta, és elhangzott Végh Lászlónak, a Csemadok országos titkárának köszöntője is, amely részben a Csemadok 45. évfordulójára emlékezett. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke Ugyancsak nagy figyelemmel kísérte a közönség a vendég Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnökének beszédét, amelyből megtudhattuk, hogy a városi célalapítványok működnek, betartották kitűzött céljaikat, és továbbra is a szlovákiai magyarság érdekeit, művelődési lehetőségeit, de elsősorban az anyanyelven való művelődést támogatják a jövőben is... A decemberi hónapban a kulturális napok keretében aztán folytatódtak a rendezvények; sor került az anyanyelv hetére, énekkari hangversenyeket, hagyományőrző bemutatókat szerveztek, ám mégis a Betlehemes Fesztiválnak volt a legnagyobb sikere, amely mozgósította a gyerekeket, de egy-egy falu — Berencs, Kalász, Gímes, Pográny — felnőtt lakosságát is. A hagyományos zoboraljai napok eseményei a szereplőkben és a nézőkben is egyaránt kedves emlékként maradnak meg. (vidéki) A gesztéi menyecskék VISSZHANG Aki nem tud arabusul... Motesíky Árpádnak a pelsőci Flamingó könyvesbolt kínálata kapcsán — sajnos, nem a könyvesboltról (melyre magam is kíváncsi lennék), hanem az én "magyartalan" naptárfordításomról — írt nyúlfarknyi cikke olvastán az jutott eszembe, hogy bizony nemcsak hogy "csőben sült ír birkagulyás" meg "csőben sült sonkás-húsos makaróni" létezik, hanem — sajnos — csőben sült ostobaság is, amely elsősorban azért veszélyes, mert a magabiztos tudás pózában tetszeleg, a csalhatatlan szakértelem álruhájában támad, s mivel senki sem akad, aki rádörrenne: "Hátrább az agarakkal!", sőt A Hét szerkesztősége vígan asszisztál neki, azt hiszi, hogy kimondottan szakmai — ez esetben nyelvi-nyelvhelyességi — kérdésekben is gátlástalanul ítélkezhet. Mesterkedését szóvá nem tenni csak akkor lenne jogom, ha támadása kizárólag személyem, nem pedig a nyelvem — édes anyanyelvűnk — ellen irányulna. Mielőtt azonban a tárgyra térnék, fontosnak tartom leszögezni: a Praktikus szakácsnő 1995 című asztali naptár egyáltalán nem hibátlan, "a nyomda ördögeként" ismert rejtélyes kis fickó ezúttal is megtette a magáét, néhol egy-egy szót is kihagyott a szövegből, a gyakorlott olvasó (és háziasszony) azonban az első pillantásra megállapítja, hogy ezekben az esetekben nyomdahibákról van szó, persze egyáltalán nem olyan súlyosakról, hogy a közölt ételreceptek ne lennének minden nehézség nélkül alkalmazhatók. Hanem most a "magyartalankodásomra" felhozott egyetlen példa, a "csőben sült" (a félreértések elkerülése végett jegyzem meg, hogy szlovákul: "zapekaný") kifejezés magyarságát kell megvédenem, egyéb magyartalanságot ugyanis a cikk szerzője nem említ, jóllehet előzőleg "magyartalanságokról" (így, többes számban!) beszól. Bármilyen hihetetlennek tűnik is, nyelvünkben a konyhaművészetnek — ha úgy tetszik: a gasztronómiának — is megvannak a maga terminus technicusai, szakkifejezései. A "csőben sült vagy sütött" véleményem szerint a legszebbek közé tartozik, ha másért nem, azért, mert óriási, szinte beláthatatlan időtávlatok húzódnak mögötte: azokat a korokat idézi, amikor a gazdasszonyoknak még elképzelésük sem lehetett arról, mivé fejlődik majdan a tűzhely, s milyen lesz benne a sütő. Talán legízletesebb ételeiket pedig nyílt tűzön, a szabad ég alatt, csőben sütötték: ahogy azt egyes természeti népek napjainkban is praktizálják. Egyetlen kifejezésben mennyi történelem, mekkora múltdarab! (A szlovák nyelvben a "rúra" szó hasonlítható hozzá, mely csövet és sütőt egyaránt jelent.) Semmi kifogásom persze az ellen, ha a "csőben sütés" helyett bárki — akár Motesíky Árpád — is a "zárt térben sütés" kifejezést használja, nyelvi szempontból ez sem kifogásolható, bár szerintem szürke, száraz, szegényes, sivár, fantáziátlan: sem múltja nincs, sem hangulata. A konyhaművészeti szakirodalomból egyébként a következő műveket ajánlom Motesíky Árpád figyelmébe: Ételkészítési technológia és kolloidika, Ételgyűjtemény és tankonyhai gyakorlatok I—II., Mesterszakácsok receptkönyve, A szakácsmesterség kézikönyve, Szakácskönyv az egészségért. Csaknem valamennyi a budapesti Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában jelent meg, s például az utolsóként említettben pontosan öt (azaz 5) csőben sült étel receptje olvasható. Mivel az inkriminált cikkben egyetlen velem kapcsolatban leírt szó sem igaz (például — legalábbis egyelőre — a pelsőci Flamingó könyvesbolttal sem tartok kapcsolatot, s tudtommal más szerzők is kizárólag kiadóktól — szóval nem boltoktól — kapnak "megrendeléseket"), jó okom van feltételezni, hogy a pelsőci alapiskola tanítóiról szóló sorok is merő kitalációk. Ha mégsem, nekik is csak azt ajánlhatom, amit Motesíky Árpádnak: "Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!" VARGA ERZSÉBET 8
