A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-15 / 29. szám
GONDOLKODÓ eddig még mindenki, akivel erről a témáról beszélt, dicsérte a Local FM-et. — Főleg a fiataloknak tetszenek a műsoraik, azt állítják, hogy nagyon jó zenét közvetítenek — mondja. xxx A polgármester utolsó mondata bogarat ültetett a fülembe. Vajon ezek a rádióállomások fizetnek-e jogdíjat? Ugyanis éppen a Local FM műsorait hallgatva figyeltem fel arra, hogy szinte kizárólag külföldi zeneszámokat közvetítenek. Ozogány Ernő szerint a szerzői jogdíjak fizetése körül a problémák még csak most kezdődnek. A TV- és a rádióállomások létrehozását kérvényezők nemigen gondolnak arra, hogy a leközvetített zeneszámok után valakinek jogdíjat kell fizetni. A most kiadott engedélyek esetében a kérvényezőnek kötelezettséget kell vállalnia a szerzői jogi szabályok és az ide vonatkozó nemzetközi szerződések betartására. A már működő adók tulajdonosait a frekvencia bizottság a közeljövőben levélben figyelmezteti ezen jogszabályok betartásának fontosságára. Ugyanis a jogdíjak fizetésére vonatkozó törvények megszegése bűnténynek minősül annak minden következményével. Szlovákiában már megteremtődtek a plurális sugárzás jogi alapjai. Tehát egy magánrádió és televízió éppen olyan jogokat élvez, mint a közszolgálati médiumok. — Annak ellenére, hogy Szlovákiában létezik egy ilyen törvény, a magántévézés és rádiózás még meglehetősen gyerekcipőben jár — véli a Szlovák Köztársaság Frekvencia Bizottságának egyetlen magyar tagja, aki idézi a szóban forgó 468/91-es jogszabály 10. paragrafusának 4. bekezdését. Ez kimondja: "A licenc kiadásánál tekintetbe kell venni, hogy az érintett csoportok fejlődését szolgaija." Tehát, ha a szentpéteri Local FM tavaly azt kérvényezi, hogy magyar nyelven kíván sugározni, a törvény értelmében ennek semmi akadálya sem lett volna. — Szerintem sok kérvényező nem gondolja teljesen végig, mit is jelent egy magánadót létrehozni. Amikor már az engedély a kezükben van, és megkezdődik az érdemi munka, akkor döbbennek rá, hogy a rádiózás és a tévézés nem is olyan egyszerű dolog. Majd az idő eldönti, milyen rádió- és tévéállomásokra van szükség — teszi hozzá végezetül Ozogány Ernő. xxx Június utolsó hétvégéjén szinte tömve van a perbetei sportcsarnok. A diszkót Daniel Kolos, a Local FM Rádió egyik tulajdonosa vezeti. Meg kell hagyni: a lemezlovas érti a dolgát. A fiatalok dicsérik a srácot. Szerintük nemcsak a diszkóban, hanem a Local FM-ben is rendkívül jó zenét sugároz. Csupa világslágert. Nem tudom, hogy milyen a hallgatottsága a Local FM-nek, mert Peter Kolos — Daniel édesapja — az erre vonatkozó kérdésemre nem adott egyértelmű választ. Ugyanilyen óvatossággal nyilatkozott a Local FM terveiről. — Még csak a kezdetén vagyunk — mondja. — A jövő majd eldönti, hogy igény van-e a munkánkra. Kamoncza Márta Fotó: Méry Gábor és Prikler László Kései főhajtás 1994. május 22-cn felújított síremléket avattak és szenteltek fel a buzitai temetőben. Pongrácz Sebestyén fejfáját szabadították meg a rárakodott földrétegtől a lelkes helybéliek, hogy ezentúl március 15-én itt hajthassanak fejet az 1848—49-es szabadságharc minden résztvevője előtt tisztelegve. A szabadcsapatot szervező Pongrác/ Sebestyén síremlékét a katolikus és református egyház papjai áldották meg, beszédet Boda Ferenc, a Csemadok TV titkára és Gál Sándor mondtak. A következő részlet Gál Sándor ünnepi beszédéből való. Ebben a májusi virágáradásban azért jöttünk össze itt a buzitai temetőben, hogy ismét emlékezzünk, hogy megidézzük a történelmet. Május van, és én itt Pongrácz Sebestyén megújított síremlékénél mégis 1848 márciusára gondolok, s az azóta eltelt minden március idusára. 1848 márciusáról gondolkodom, az ünnepekről, a megemlékezések vélt vagy valós megrendüléseiről — sorsunkról, történelmünk közel másfél százados alakulásáról. Dédapáink, nagyapáink, apáink forradalmas hitéről; a hitről, amit mindig egy jobb, boldogabb jövő délibábos képe éltetett. Azon gondolkodom, mert ez a hely s az idő gondolkodni kényszerít, hogy elődeink hitét mi éltette, mi táplálta? Mi volt az a belső emberi erő, erkölcsi sugárzás bennük, ami által képesek voltak bizodalmukban, reményeikben újra meg újra megújulni annyi kudarc, szenvedés és megaláztatás után is. Vajon mi, kései ünneplő utódok tudunk-e hinni úgy. miként elődeink, s tudunk-e az esztendő során háromszor — ha nem négyszer — cserélték ki fejünk felett a zászlót és a címert Európa hatalmai és hatalmasai, anélkül, hogy közülünk bárkit is megkérdeztek volna, miként vélekedünk e csere áráról — hogy akarjuk-e azt, avagy elvetjük. E változások, cserék, hatalmi kufárkodások, népek adása-vevése, szinte már történelmi átokként nehezedik — még most is — erre a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes Kárpátmedencére. 1848 márciusáról gondolkodom, a forradalomról, a forradalom elvetélt, egyszeri lehetőségéről, a Duna-medence népeinek közös mozdulásáról, s annak kudarcáról. Ha magunkat nézem, azt látom, hogy tájainkon az emberek még a legelemibb lehetőségekkel sem mernek és tudnak élni. Mi hát a szabadságharc, a forradalom üzenete számunkra? Egyáltalán, tudunk-e róla, s igényeljük-e még?! Sokat utazom, harminc éve folyamatosan úton ő hitük által megújulni, s főleg cselekedni, ha megújulásra és cselekvésre szólít az idő?! Mi maradt meg bennünk, mit őrzünk magunkban 1848 márciusának üzenetéből? Gyanítom, legalább a legendák légies, alig tapintható emelkedettségét. Valamit, amit szépnek, diadalmasnak láthatunk és élhetünk meg. Nem vitatom én, hogy ez is kell, hogy ez is hozzátartozik ama márciushoz. De a forradalom, a szabadságharc hétköznapi történelme nem ez, s nem ilyen. Az más. Keményebb, szikrázóbb, mélyebb és megrendítőbb. A mi feladatunk nem lehet csupán az és annyi, hogy a legendákat, a felemelő perceket éljük meg; a mi feladatunk az is, hogy az egész tanulságát megismerjük, s e tanulságokból a jelen számára vonjunk le következtetéseket. Mert a mi mai cselekedeteinkből is — ha hihető — egyszer az utódok ugyancsak történelmi összegzést készítenek. Ezért nem lehet mindegy számunkra, ma élők számára, hogy ez az összegzés mit tartalmaz majd, s hogy mit mutat meg rólunk. A magyarságnak több mint egyharmada annak a közel másfél évszázadnak, amely 1848 márciusa óta eltelt, szinte a felét, bő hetven évet kisebbségben, nemzetiségi sorsban élte meg. A mi történelmünk ezért kettős nehezékű történelem. Európai szemmel nézve szinte példa nélküli. Alig több, mint hetven vagyok, s bármerre járok, egyre inkább az elközönyösödést, a közösségek szétbomlását, az ember belső méltóságának feladását látom, tapasztalom. Hogy nem kell, hogy felesleges az anyanyelv, hogy nem kell, hogy felesleges a történelem tudása, a történelemtudat nemzedékeket megtartó ereje és biztonsága... De hát akkor mi az, ami a holnap elé biztatást adhat egy közösségnek? Emlékezni, ünnepelni jöttünk ma ide, találkozni a történelemmel, találkozni önmagunkkal. Minden emlékezés, minden ünnepi perc alkalom arra, hogy újragondoljuk távolabbi és közelebbi múltunkat. így 1848 márciusának emlékét és üzenetét is. A felkelt nép közös diadalát és szomorú leveretését. Az 1848-as márciusi eszmék értelme és lényege számomra, számunkra: a szabadság igényének mindenkori ébrentartása, a szembenézés lehetősége s a felemelt emberi fő méltósága. Ma és holnap — az idők végezetéig. Mindennek az összefoglalásaként: legyen Pongrácz Sebestyén megújított síremléke a magyar összefogás és megújulás jelképévé. Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm, hogy együtt ünnepelhetek ma önökkel. Gál Sándor Fotó: Görföl A HÉT 15
