A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-12-02 / 49. szám
FIGYELŐ HÉT táppénzből betegségem idején a megélhetésre, s még azt is visszakövetelik tőlem. Szabad napos voltam azon a bizonyos napon, látogatóm érkezett, hát ittam egy kicsit. S ekkor jött a jégtükör a járdán, amelyen tíz emberből talán ha ketten nem csúsztak el. S én voltam köztük a legszerencsétlenebb. S a bajban már semmi se jár nekem?! 49 éves vagyok, éveken át fizettem az adót az államnak, mint független ember, mindig magasabb összeget a házasságban élőknél. Ismerőseim azt ajánlják, forduljak bírósághoz. De hát kell nekem az ilyesmi tíz évvel a nyugdíj előtt, amikor vállalatom éppen részvénytársaság lett? Már tényleg csak az hiányozna, hogy az ügy miatt elbocsássanak. A jogász javaslata Bednár András végül jogászhoz fordult tanácsért, aki elmondta, hogy a munkavállalók betegségi biztosításáról szóló 54/1956-os számú törvény 24. paragrafusa alapján nincs joga táppénzre annak a dolgozónak, aki munkaképtelenségét saját maga okozta alkohol, illetve más drogok hatása következtében. A leggyakoribb esetek közé tartozik, amikor e dolgozó részegen elesik, és sérüléseket szenved. Aki viszont ilyen esetben kiállítja a munkaképtelenségről szóló igazolást, köteles feltüntetni a megfelelő rovatban az alkohol tényét. Mivel ez esetben az igazolást kiállító egészségügyi intézmény ennek a kötelességének eleget tett, sőt a beteg ezt az igazolást idejében eljuttatta üzemi orvosához, a munkaadó követett el mulasztást. Ez azt jelenti, hogy felelősséget kell vállalnia a fent említett hátralék egy részének törlesztéséért. Mivel Bednár András elismerte, hogy a jogtalan pénzfelvételért ő a felelős — hiszen azt aláírásával igazolta, amikor kézjegyével látta el a pénz visszafizetéséről szóló egyezményt —, most már csak szép szóval próbálhat valamit elérni munkaadójánál. Próbálkozhat, hogy munkaadója elengedje a több mint 53 ezer korona felét. Esetleg a nemzeti biztosító is elállna a teljes összeg követelésétől, ha a sértett fél hivatalos formájú kérvényt írna, amelyben kihangsúlyozná, hogy egyedül élő személyről van szó, mert ilyen esetben a biztosító folyósíthatja a jogos táppénz 50 százalékát még akkor is, ha a balesetre alkoholos állapotban került sor. Bednár András az elmúlt néhány hónap alatt kitanulta a hivataljárást, a kérvények és fellebbezések megfogalmazásának és benyújtásának művészetét. A legudvariasabb, legemberibb hangnemben kéri ügyének intézését. Egyelőre sikertelenül. De türelmesen, kitartóan vívja csendes harcát a rideg törvények halmazával. Vajon meddig? FIALA ILONA SZALATNAI REZSŐRE emlékezve Még gömöri diák voltam, amikor 1928-ban — a gombaszögi cserkészek falujárása során — hozzánk is ellátogatott egy kis csoport, és szép, változatos, hatásos műsorral — a prózai részt a magyar mondakörből merítve — szórakoztatták a hálás közönséget. Pár év múlva, mint a pozsonyi magyar tanítóképző diákja örülhettem új magyar szakos tanárunknak, az ifjú Szalatnai Rezsőnek, akiben a sajógömöri cserkész vendégek egyik délceg alakját véltem felfedezni. Sajnálom, hogy ezt a tényt vele sosem pontosítottam, pedig lett volna rá elég alkalom. Ünnep volt megjelenése az iskolánkban. Egyéniségén keresztül a humánus szellemű és modern pedagógia kapui nyíltak ki előttünk. Úgy éreztük, hogy mint első tanítványai, talán mi állottunk szívéhez a legközelebb. Örömmel hallottuk jó tanárunk s egyben osztályfőnökünk beköszöntőjében, a pozsonyi magyar tanítóképzőben: "Én a maguk barátja akarok lenni." És ez nem maradt üres szólam. A magyar irodalom óráin elhangzó előadásai felejthetetlen élményként vésődtek emlékezetünkbe, mint tökéletes felépítésű, sajátosan egyéni erejű és stílusú vallomások. Bölcs és igaz szavai megtalálták az utat a diák elméjéhez és szívéhez. Szép mondataiból sok még ma is bennünk él. Ezek az anyanyelv szeretetére, megőrzésére, ápolására, megmaradásunkra, a humánus eszmék iránti fogékonyságra serkentettek. Az önképzés igényét spontán módon váltotta ki, és tartotta bennünk ébren. Kezdeményezésére megszerveztük önképzőkörünket, melyet a magyar nyelvterületen elsőként neveztünk el Móricz Zsigmondról. Mindenüvé vitt bennünket — nem kényszerítve, hanem önkéntes jelentkezés alapján —, ahol fejlődni, látni, gyarapodni lehetett tudásban, emberségben. Ott voltunk a Prímás-palotában Móricz Zsigmond előadásán, Bartók, Kodály fellépésén. Diákjait védelmébe vette, a szociális szempontból nehéz helyzetben lévőket felkarolta. Soha nem hagyta el ajkát türelmetlen szó. Kellemes hangorgánuma a bátorító lélek melegét árasztotta. Mindenkiben becsülte az embert. Alkotásaival és a Mi Lapunkban már korábban megjelent verseivel, cikkeivel soha nem dicsekedett. Műveit számon tartottuk, és olvassuk máig. Emberségben mérték és példamutatónk volt. Makulátlan erkölcsi és családi élete jól kiegészítette a róla alkotott képet. Negyvenéves érettségi találkozónk — az ő jelenlétében — feledhetetlenné vált. Örömmel állapította meg, hogy a tanítványai az élet nagy érettségijén is megállták helyüket. Sorsunkkal mindhalálig törődött. Még mindig délceg alakja, sugárzó tekintete, bölcs szavai úgy hatottak, mint régen. Egyik levelében arról írt, hogy milyen megtartó erő van az egymás iránti megértésben, szeretetben. Ezt mint szellemi krédóját szeretném szertehinteni a róla szóló megemlékezésemben. Utolsó útján, a Farkasréti temetőben, hamvai kíséretében a még élő tanítványok tudatosítottuk, hogy egy kivételes embertől és művésztől búcsúzunk, s szellemi hagyományait megőrizzük. B.ÓDI BERTALAN Elektromos bigyók Gyermekkoromban nem az a nagy dolog lepett meg, hogy szól a rádió. Az természetes dolog volt, hiszen azzal nőttünk fel, hanem a kristálydetektor lepett meg. Ott már gondolkodnom kellett a fülhallgatók, antenna és magában a kristálydetektor szerepén, tehát összeállításakor cselekvője, részese lettem valaminek, amíg megszólalt és a túlvilági hangot, vagy zenét hallgathattam a fülhallgatóban. Később aztán jöttek a csodák: tévé, színestévé, zsebrádiók, magnók, számítógépek, vezetékes és vezeték nélküli mikrofonok, boldogan sorolhatnánk a sok-sok elektromos bigyót egészen a végtelenségig. Már-már azt hittem, hogy nincs mit felfedezni, megalkotni. A tudósok mindent feltaláltak — telefont, faxot — és a műszerészek mindent megalkottak. A minap jöttem rá tévedésemre, hogy vannak még csodák, közhasznú eszközök, amelyek látszatra egyszerűek, de igen fontos szerepük van az áramtakarékosság mezején. Ilyen az a kézben is elférő dobozocska, amelynek szeme nagyon reagál a fényre — a természetes fényre gondolok —, és a villanyhálózat órájára kapcsolva, csak akkor kapcsolja be a falu világítását, amikor már beesteledett, illetve akkor kapcsolja ki, amikor már dereng a reggeli fény. így nem fordulhat elő, hogy a köztéri lámpák már idő előtt ontják a fényüket, vagy akkor is világítanak, amikor a nap már fölkelt, ha netán a megbízott villanyszerelő megfeledkezne az óra átállításáról. Egy másik bigyó, amit megcsodáltam egy közönséges villanykapcsoló volt. Igen ám, de az én kapcsolóm olyan okos, hogy csak az én folyosómon kapcsolja be a lámpákat és nem az egész toronyház összes égőjét. Az energiaárak fenyegető emelkedése, az árának várható emelkedése is takarékosságra int. A két forgalmazott találmányt ajánlom. (vidéki) 13
