A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
Múltidéző VÖRÖSMARTY MIHÁLY Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? Századok ültének el, s te alattok mélyen enyésző Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sürü fellegek, és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek. Hol vagyon, aki merész ajakét hadi dalnak eresztvén, A riadó vak mélységet fölverje szavával, S késő százak után, méltán láttassa vezérlő Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát? Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom Öldösi szíveiket, s velők alszik az ősi dicsőség. A tehetetlen kor jött el, puhaságra serényebb Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól. Engem is, a nyugalom napján, ily év hoza fényre Már késő unokát, ki előbb a lányka múlandó Szépségén függtem gondatlan gyermeki szemmel, S rajta veszett örömem dalait panaszosra cserélvén, Hasztalanúl eget és földet kérlelve betölték. Mégis az ifjúság háborgó napjai múlván, Biztos erőt érzek: kebelemben nagyra kelendő Képzeletek villannak meg, diadalmas Ügekről, S a deli Álmosról, s Álmosnak büszke fiáról, Párducos Árpádról... Óh hon! meghallasz-e engem, S nagyra törő tehetősb fiaid hallgatnak-e szómra? Megjön az éj, szomorúan feketédnek az ormok, az élet Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája; de engem Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja. Derengő Lelkem előtt lobogós kopjék és kardok acéli Szegdelik a levegőt: villog, dörög a hadi környék. Látom, elől kacagányos apák, s heves ifjú leventék (részletek) Száguldó lovakon mint törnek halni, vagy ölni, Zászlódat látom, Bulcsú, s szemem árja megindúl. Óh hát halljátok, ti hazának gyermeki! szómat, Későn hangzik már; de magában hordja halálos Harcok fergetegét, s hű a haladékony időhöz. (...) Már félig lemerűlt a nap, s bús gyenge sugára E gyilkos földön, s vizein reszketve borongott, S szállá setéten, mint örök éj, a felleges alkony: Párducos Árpád most fordúla meg a Tisza mellől, S amint jött sebesen, szaladását látta Zalánnak, Aki, miként felhő szalad a szélvészes erőtől, Mely feketén döbörögve kikéi, s ordítoz utána: Úgy szaladott szomorodva setét végének előtte, S várait, és gazdag földét megvédni felejté. A fejedelmi magyart nagy erő izgatta, serényen Vágtata, s vitte vasát öldöklő karral utána. Már közel ért, s zúgó Halecet megütötte. Lovastól Megdőlt az, s ott halt, lelkét elszánva uráért. De legelői futa gyors paripán a gyáva vezérlő, S futta körűi immár kört vont a barna setétség. Ekkor elállt Árpád, s harsogva utána kiáltott: „Alpárnak fejedelme! megállj, hova futsz el előlem? Hol van büszke szavad, melyet követiddel üzentél? Vagy fuss bár; de tudom többé nem látod ezentúl Alpárod mezejét, se füvét nem rágja le marhád. Bajnokaim, s az erős fiák anyjai, díszleni termett Hajnal ölű hölgyek fognak telepedni meződön: Rajta tenyészend e nemzet, s országokat állít.“ KÉRDÉS: Milyen nép fejedelme volt Zalán? V örösmarty Mihály (1800- 1855) a magyar romantika és a reformkor egyik legnagyobb költője a Zalán futása című hősköltemény megírására már egész fiatalon készült. Hatottak rá a nemzeti múltunkat felidéző, a honfoglalás korát elbeszélő énekek, mint például Pázmándi Horvát Endre, Aranyosrákosi Székely Sándor, Czuczor Gergely művei is, de szeme előtt a Zrínyi óta mellőzött nagy magyar eposznak a terve lebegett. Az előfizetési felhívásban (melyben megjelenő könyvére keres támogatókat) az eposz nemzeti fontosságát és időszerűségét hangsúlyozza, és Zrínyi követését tűzi ki célul maga elé: „kinél e nemben feleink közt nagyobbat nem ösmerek s kit minden magyarnak ösmerni kellene.“ A magyar hagyományok mellett ismerte a világirodalom klaszszikus példaképeit: Homéroszt, Vergiliust, Ossziánt is, de ezek a hatások nem érintették a fiatal költő művének az eredetiségét. A kor hangulatából, a költő személyes élményeiből a magyar romantika nemzeti eposza született meg. A Zalán futása kifejezte és kielégítette a közvárakozást, Vörösmarty neve egyszeriben országszerte ismertté vált. Az elbeszélő hősköltemény megható szerelmi lírája, idillikus helyzetképei ellenére elsősorban hazafias eposz. Tárgya: a honfoglalás döntő harcai, Zalán megfutamodása, a harci készülődés, seregszemle, haditanács stb. A honfoglalás felidézését a lírai betéteken s nagyszerű harcleírásokon keresztül egyetlen motívum hatja át: a „tehetetlen kor“, a „puhaságra serényebb“ unokák serkentése. Ez a szándék legjobban az eposz előhangjában kap erősebb hangot. Erőteljes nyelvének, stílusának varázsát romantikus jellege adja, és ehhez az eszközöket a költő számára az eredményes nyelvújítási harc teremtette meg. A Zalán futása a Zrínyi óta elmaradt magyar epikát keltette új életre. (ozsvald)
