A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
EGTAJAK HÉT távolabb játszik a rongybabával. Még fél a bácsitól, de már egyre gyakrabban tekint feléjük. "Most már minden jó lesz" — mondja ő, és a nagyon sovány emberéhez bújik. A kakukk felkapja a szavát és messzehangzón ismételgeti: Jó lesz! Jó lesz! Jó lesz! Varjú száll át károgva felettük. — Bizony, bizony, Erzsi, így megöregszünk mindnyájan. Jaj, így megöregszünk! — Emeld hát, ne aludj! — csattan a hang az ablak alatt. — Enned kellene valamit, kedves feleségem — mondja a sírós hang. — Hogy meggyógyulj. Hogy megerősödj. Egy kis csibelevest. Vagy egy kis... Igen, igen. Meggyógyulok. Rövidesen meggyógyulok... A szúnyog újra ott zümmög körülötte. Fehér köpenye világít. Aztán a zümmögés hangokká oldódik: — Már csak az orvosság tartja benne a lelket. Nevethetnékje támad. Hogy lehet a szúnyognak fehér köpenye? És hol tanult meg a szúnyog beszélni? A szúnyogok is járnak iskolába? Biztosan járnak iskolába, mert egészen jól beszél. Biztosan ők is tanulták, hogy egyszer egy az egy, Erzsi hazamegy. Kétszer egy az kettő, kosárfonóvessző... Jaj, hiszen ez az orvos hangja. Megijed. Mit akar itt az orvos? Hess, hess, szúnyog! Hess, hess, te fehér köpenyes szúnyog! A zümmögés eltávolodik, de helyette újabb hangok rohanják meg a fülét. Gin-gal-ló, gin-gal-ló. — Ki halt meg? — kérdezi tisztán, érthetően. — Nem halt meg, anya, senki. Miért? — hallja a menye hangját most a szekrény tetejéről. — Harangoznak — suttogja. — Ne azt, a másik végét emeld! — pattog a hang újra az ablak alatt. — Enned kellene, kedves feleségem... Valami keserűt érez a szájában. Nagyot nyel. Az orvos hangja üti meg újra a fülét: — Ebből három csöppet félóránként. Jaj, ezek az orvosok. Hát azt hiszik, hogy az ő mérgeik tartják meg az embert? Bálint, édes Bálintom, itt vagy? Hazajöttél? Hogy vártalak... De nehéz volt... Csibét vágok. Gyorsan, gyorsan... A jó csibeleves majd rendbe hoz. Ne 'élj, hamarosan rendbe jössz... A szúnyogok is járnak iskolába? Hát a kakukk? Egyszer egy az egy, Erzsi hazamegy... Hazamegy... Most, hogy itthon vagy, már könnyebb lesz... Hess, te szúnyog! Hess, te kakukk!... Jaj, ezek az orvosok! Azt hiszik... — Látod, itt marad minden... Igen, igen! Itt marad Bálint. Vigyázz a gyerekekre, Bálint! Nehéz volt nélküled... A kakukk, hajár iskolába, biztosan tanulja az egyszeregyet. Egyszer egy az egy, Erzsi haza megy... — Fáj valahol, anya? — kérdezi a komód. Nem, nem fáj sehol, szeretné mutatni a kezével, de a kezét még mindig fogva tartja a hatalmas dunyha-cet. Talán azóta már le is harapta, és ő észre sem vette. A fejét billenti meg erőlködve, s erre a szúnyog újra felröppen, és vad, vijjipgó körözésbe kezd a szobában. Érdekes, a szoba meg ellenkező irányban forog. A körök egyre gyorsulnak és egyre szűkülnek, aztán a szúnyog hirtelen zuhanással a párnára vágódik. Bumm! Sötét van. A levegő dohos, pinceszagú. Bumm! A föld remeg. A csepp asszony az ura kabátjába csimpaszkodik. "Ki ne menj, Bálint! Ki ne menj!" "Ez ide esett valahova..." "Ki ne menj, Bálint! Ki ne menj!" "Meg kellene nézni..." — Bálint! Bálint! — hallatszik a halk suttogás. — Itt vagyok, kedves feleségem — mondja a sírós hang. — Ennél-e valamit? — Hogy fogod azt a fűrészt?! — csapódik be a szó az ablakon. — Bizony, bizony, Erzsi... Jaj, jaj! Jaj, jaj! — Méteresekre szabjuk — mondja az előbbi hang az ablak alatt. A kakukk megint vad kiáltozásba kezd, de most már egészen közel. A közvetlen közelében. Sőt, úgy érzi, hogy a vállára telepedett, s karmos lábát a húsába vájja. Ő meg szalad, szalad a réten át az ismerős ligetecske felé, de ahogy közeledik, a liget úgy távolodik tőle. És a rét... Nohát! Ki látott már ilyet... A réten koromfekete fű nő, és a fűben koromfekete virágok nyílnak és... A kakukk a régi iskolás mondókát rikoltozza a fülébe: Egyszer egy az egy, Erzsi hazamegy... Erzsi hazamegy... Hátranéz. Elmosolyodik. Mögötte ott lohol az a szép szál legény, de valahogy furcsán szedi a lábát. Lassít, hogy bevárja, de az csak nem közeledik... És a távolság nemhogy csökkenne, inkább nő közöttük. Megfordul. Utána veti magát a szép szál legénynek, akit már réges-régen kinézett magának. Fut, fut, a melle elszorul, az oldala is szúr, a távolság mégis egyre nő közöttük... Megáll. A szép szál legény eltűnt előle. A liget azonban most itt van a közvetlen közelében, de most mintha egészen más volna, mint eddig... A fák között hosszú, fekete alagutat vesz észre. Arrafelé indul nehézkesen, fáradtan. Ahogy belép az alagútba, az ágak reccsenve átcsapnak fölötte, és a kakukk nagyot, fényeset kiált. — Anya! Jaj, jaj! Jaj, jaj! — sikoltoz a fűrész az ablak alatt. DÉNES GYÖRGY Ridegen süt a hold A mosoly egyre kevesebb, elfut a mosoly előlünk, a szél dühösen fölsziszeg, nehézkes, komor ősz jön. A muskátlik még pirosak, de már fázósak reggelente, a bokrok vitustáncot járnak, vértócsában a naplemente. Könnyesen nyögdécsel az erdő, a patak rekedten köhécsel, ridegen süt a hold, ha feljön, és talpig gyászban áll az éger. Mit keresek ezen a földön ? Ezt a világot nem értem, az arca csúf, a lelke vad, csak a füzek térdelnek elébem a megőszült dombok alatt. ■2 Sokat mormolom magamban, m mit keresek ezen a földön ? ° Igaz barátra nem akadtam, .q pedig a hetvenet betöltőm. £ 17
