A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-25 / 48. szám
ÉVFORDULÓ Az örök MACHIAVELLI 525 évvel ezelőtt született Niccolo Machiavelli Firenzében, az Appennini-félsziget egyik gyöngyszemében. Az Arno völgyében fekvő várost La bella (a szép) vagy La gentile (a kellemes) melléknévvel illetik évszázadok óta. Ebben nincs semmi túlzás, mert a város előnyös fekvését annak építészete teszi még vonzóbbá. A néhai Florentiát formálta Michelangelo géniusza, és dolgoztak képein Giotto tanítványai. Egyetemét 645 éve alapították, egykor virágzó iparnak adott otthont, ízlés, munkakedv, szellemi pezsgés jellemezte a várost már évszázadokon át, amikor Lorenzo di Medici (II Magnifico — a nagyszerű, fényes) Niccolo születésének évében kezdett uralkodni. Mint államférfiú, költő, pártolta a tudományt és a művészetet, így Fiorenzát az olasz szellemi élet központjává tette. Machiavelli jelentős politikai tisztségeket töltött be 1498 után. Diplomáciai tárgyalásokon huszonháromszor képviselte a várost. Ő szerkesztette a legfontosabb állami okiratokat és a nemzetközi szerződéseket. Majd megfosztották hivatalától, börtönbe került, és megkínozták. Miután egyik barátja közbenjárása nyomán kiszabadult, visszavonult Sancascianóba. Ott írta meg világhírűvé vált könyveit, az II PrincipéX (A fejedelem, 1513). Legismertebb művét követték a többiek: a Discorsi... (Beszélgetések..., 1531-ben jelent meg először), a Storie Florentine (Firenze története) és az Arte della Guerra (A háború művészete, 1519—1520-ban írta). Mégha személye és művei nem közismertek széles körökben, a nevéből képzett machiavellizmus, azaz olyan politikai elképzelés, mely céljainak eléréséhez, vagyis a hatalom megszerzéséhez bármilyen gátlástalan eszköz alkalmazását jogosnak vél, bármilyen embertelenséggel járna az, máig élő gyakorlat. Niccolo Machiavelli tehát ezt a fajta politizálást tartotta célszerűnek, és műveiben örökül hagyta egy cinikus és kíméletlen politika testamentumát, melyet mindmáig alkalmaznak a politikusok és diplomaták, függetlenül attól, hogy milyen mélységig ismerik a firenzei államférfi munkásságát. Idézzünk hát néhányat a — sajnálatunkra — halhatatlan gondolatok közül! A fejedelemben tanácsokat ad az uralkodónak, miképpen kell hatalmat használnia: "Bárki megértheti, mennyire dicséretes, ha a fejedelem megtartja adott szavát, őszinteséggel és nem ravaszsággal él. Napjainkban mégis tapasztaljuk, hogy a szószegő uralkodók vittek véghez nagy dolgokat, kik az emberek eszén kifogtak; ezek végül is többre vitték, mint akik igazul cselekedtek. Tudnunk kell tehát, hogy kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erőszakkal. Emberi tulajdonság az egyik, állati sajátság a másik. Mivel azonban az egyikkel némelykor nem boldogulsz, a másikhoz kell folyamodnod. Ezért a fejedelemnek tudnia kell használni a benne rejlő embert és állatot. (...) S mert a fejedelemnek jól kell használnia az állati természetet, a rókát és az oroszlánt kell követnie; (...) ... hurkot ismerő rókának kell lennie és farkast rémítő oroszlánnak. (...) A bölcs uralkodó tehát ne legyen szótartó, ha ez a magatartás kárára válik, s ha az okok, melyek miatt ígéretett tett, megszűntek. Ha az emberek jók lennének, ez az elv kárt okozna; de mert gonosz indulatúak, nem tartanák meg adott szavukat veled szemben; így hát neked sem kell megtartanod velük szemben. Különben is a fejedelem mindig talál rá alkalmat, hogy csalárdságát jó színben tüntesse fel." Emberismeretét is az elfogadhatatlan eszközök alkalmazásának alátámasztására használta: "Tudvalevő, hogy az emberek megbosszulják az apróbb sérelmeket, mivel a súlyosakat nem tudják; ezért vagy dédelgetni kell, vagy elpusztítani őket: az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól." Pedig látta, látnia kellett, javasolt megoldásai nem hozhatnak maradandó eredményt: "És ahogy az Isten tiszteletének megtartása naggyá teszi az államot, éppen úgy az istentelenség romlásba dönti. Mert ahol nem félik istent, ott szükségképpen vagy elpusztul az állam, vagy a fejedelemtől való félelem tartja fenn, amely félelem felér a hiányzó vallással. És mivel a fejedelmek rövid életűek, szükségképpen hamar elpusztul a birodalom is, mihelyt megszűnik éltető eleme. (...) Nem az a fejedelem hoz tehát üdvöt az államra, a közösségre, aki életében bölcsen kormányozza, hanem az, aki úgy szervezi meg, hogy halála után is fennmaradjon." A bölcsességet persze saját kritériumaival mérte. Nem vette észre, hogy tanácsai istentelenek, vagyis ellentmondanak a Szentírásnak és ezért csak kérésznyi ideig tartó győzelmeket lehet kicsikarni nemtelen eszközök által. Tartsanak azok akár évtizedekig is. A történelem tanulmányozásának fontosságáról szóló sorait reá is vonatkoztathatjuk, és sovány vigasz, hogy Machiavelli önmagának is ellentmondó gondolatai etikailag elfogadhatatlanok, mert máig népszerűek. Emiatt a történelem medre mérhetetlen kínnal és embertelenséggel van kikövezve. S a köveket állandóan friss vér mossa. "A jelen és a múlt kutatója megfigyelheti, hogy minden államban, minden népben egyazon vágyak és törekvések éltek és élnek. Aki tehát serényen vizsgálja a múlt eseményeit, könnyen előre láthatja, mi történik minden állam jövendő életében, és élhet a régi időkben használt orvoslási módokkal, vagy pedig, ha nem talál ilyen gyógyírt, a hasonló esetekből következtetve újakat eszelhet ki. Csakhogy a kormányzásban részt vevők ezeket a tanulságokat nem veszik figyelembe, vagy ha elolvassák is, nem értik meg, vagy ha megértik, nem ismerik fel, ennek következtében minden korban ugyanazok a megbotránkoztató esetek fordulnak elő. Végtelenül sok mai példával igazolhatnám ezt..." Félreértés ne essék, Machiavelli nem ismerte Szlovákia történetét. Niccolo mester 44 éves volt, amikor művét megírta. Még további 14 évet élt. 1527. június 22-én hunyt el szülővárosában. Erkölcstelen tanácsai — melyeket a korabeli diplomácia "kódexéből" merített, mely a csalást és az orgyilkosságot is elfogadható eszköznek hirdette, s ő azokat elméletté fejlesztette — túlélték a szerzőt, és egyre vérfagyasztóbban érvényesültek. Mindannyiunk kárára. BALASSA ZOLTÁN 14
