A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-18 / 47. szám
MARK HYAMS k szerelem sötét verem — Nagy újsággal szolgálhatok, szívem — mondta nejének Daniel. — Lamonték házat vásároltak, azt a gyönyörűségeset a völgyben. Három kilométernyire az erdőtől. Az ég kapuja az a birtok. Lisa egykedvűen lapozgatott a magazinban. Daniel meglepődött. Lamont a felettese. Lisa nem érti, miről van szó. — Értek én mindent — jegyezte meg Lisa. — Csak azt nem, hogy az úr közelsége milyen hasznot hozhat a konyhánkra? Daniel elégedett volt. Biztosra vette, hogy most majd gyorsabban halad előre a ranglétrán, nem szándékozott egész életében terepi ügynök maradni, ott a helye az igazgatóságban. — Most pedig közlök veled valamit — mondta lelkesen. — Ma estére Lamonték vendégei vagyunk, meghívtak minket. Egy italra... Ebéd után Daniel kiosont a parkba. A fűnyíró géppel szórakozott, s többször megkérdezte önmagától: "Mikor lesz neked pénzed, Daniel?", "Mikor teszel szert új gépkocsira, Daniel?", "Mikor áll majd az oldaladon egy gazdag asszony, akit mindenki megbámul a fogadásokon?" Estefelé tiszta inget kért. — Siess, Lisa, nehogy elkéssünk! — sürgette a feleségét. Lamont 45 éves lehetett, de fiatalos külseje mindenkit megtévesztett. Karcsú volt és mozgékony. Igazi üzletember, szögezte le magában Daniel. A felesége annyi idős volt, mint a férje — zöld ruhában jelent meg. Vöröses haja a vállára omlott. Dominique gyönyörű nő volt. — Milyen különös egyszerűség — súgta Daniel Lisa fülébe. Lisa virágos ruhájában talán nem is volt tisztában azzal, hogy milyen vonzó. Az asztalnál tartózkodóan viselkedett. Hét óra körül Dominique azt ajánlotta, hogy vacsorázzanak együtt. Késő este valamennyien hazatértek. Daniel a következő héten meghívta a főnökét vacsorára. Lassan-lassan kialakult a nagy barátság, amelyet Daniel annyira kívánt. Egy szombati napon — éppen gombát keresett az erdőben — Daniel találkozott Dominique-kal. Szó szót követett, és kiderült, hogy beleszerettek egymásba. Szerelem az első látásra, állította a nő. Daniel persze hazudott, de hát Dominique a vállalat tulajdonosa, és ebből a nagy szerelemből nagy haszna származhat. Múltak a hónapok. A szerelem lángja egyre magasabbra csapott. Daniel igen választékosán beszélt a válás lehetőségéről, de a nő félbeszakította. Nem szerette az urát, Claude-ot, de nem akarta látni, ahogy miatta szenved. Minden marad a régiben, mondta a nő. Daniel azonban nem tudott szabadulni az átkos gondolattól: megöli a főnökét, de aztán beadja a válókeresetet. Dominique semmit sem sejtett a szeretője terveiről, nem tudta, mit forgat a fejében. Daniel ugyanis egy gyorsan ölő mérget szerzett, amelyet belecsöppente« a főnök kedvenc italába. Nem merte közvetlenül megkínálni a likőrrel, ahhoz mégis nagyobb bátorság kell. Attól is tartott, hogy ilyképpen gyorsan a gyanúsítottak listájára teszik. S aztán egy szép napon elérkezett az a pillanat, amikor cselekednie kellett. A gyárban sztrájkolni kezdtek a munkások, nóhányan halállal fenyegették a főnököt. Daniel tudta, hogy Claude szereti a likőrt. Tehát nyugodtan megajándékozhatja a főnökét egy saját kezűleg készített itallal. Tudta azt is, hogy Dominique körülbelül ugyanakkor hívja majd fel, amikor az orvost, hiszen a mérgezést ő fedezi fel. Dominique — szerencsére — utálja az édes löttyöket. Szépen elsétál a házba, a maradék italt eltünteti a fürdőszobában, és egy üveg "tiszta" likőrt helyez el a szekrényben. Azon a végzetes napon Claude-ot sürgősen behívták a gyárba, s mivel Lisa éppen meglátogatta az édesanyját, aki Nimes-ben élt, Dominique azonnal felhívta a szeretőjét. — Mivel egyedül maradtunk, drágám — mondta a nő —, elmehetünk az erdőbe. Egy hatalmas tölgyfa alatt ebédeltek. — Vegyél ebből a süteményből — kínálta Dominique a szeretőjét. — Neked sütöttem. — Olyan különös íze van... Dominique sohasem mondhatta meg, hogy nem ért éppen a kalácssütéshez és a konyhában véletlenül összetört egy likőrösüveget, majd annak tartalmát belekeverte a tésztába. Claude-al a kertész közölte a szörnyű hírt. A madamot megmérgeztók. Az erdőben találták meg... a szomszéd úrral. Daniel is halott. Claude elhúzta a száját. — Ez valóban nagy katasztrófa — mondta félhangosan. — De minden rosszban van valami jó. így legalább minden feltűnés nélkül elvehetem feleségül a drága Lisát... ONDREJ KRUG: MÚZEUMLÁ TOGA TÁS (Sci-fi) f^edves gyerekek, most olyan múzeumba hoztalak benneteket, ahol ritka értékű régi tárgyakat őriznek, amelyek a hajdan Földön élt emberiség múltjáról regélnek. Nézzétek az első képet! Pompás épület, a műépítészetre jellemző finom kivitelezésű görbe vonalú alakzatokkal. Ez egy hangversenyterem, amelyben gyönyörű zenei művek csendülnek fel. A zene felemelő érzéssel töltötte el az embereket, erőt adott nekik, szerelmet és vágyakozást ébresztett fel bennük. De hát oly világban volt mindez, ahol ugyanakkor nagyon sok ember halt éhen. Zenehallgatás közben meg lehet feledkezni azokról, akik már oly rég nem ettek, hogy nem is érzékelik az éhséget? Ezen a másik képen egy szépséges nőt láttok. A maga idejében a legsikeresebb színésznők egyike volt. Ha közelebbről szemügyre veszitek, a nyakában rendkívül értékes gyönyörű ékszer díszük. Az árából felépíthető lett volna egy egész vízvezetékrendszer, ami megakadályozhatta volna, hogy emberek ezrei haljanak meg csak azért, mert egészségükre ártalmas vizet ittak. A nő nyakában még most is az ékszert látjátok, vagy ezernyi meghalt gyermek könnyes szemének csillogása az? Es itt látható annak az üzenetnek a makettje, amit az emberek abban az űrrakétában helyeztek el, amelyet a Naprendszerből küldtek hozzánk. Röviden megtalálható benne a legfontosabb adatok mindegyike: a Föld helye az űrrendszerben, a nő és a férfi jelképes ábrázolása, a bolygó lakosságának létszáma. De nem kellene itt szerepelnie annak is, hogy hány ember halt meg a Földön évente banális betegségek következtében, amelyeknek a gyógyítása gyerekjáték lett volna, ha nem hiányzik a szükséges bátorság és akarat? Gyerekek, most pedig ahhoz a részhez érünk, amely a legszörnyűbb. A fegyverek láthatók itt. Kegyetlen, szörnyű és drága fegyverek, amelyek már csak a létezésükkel lehetetlenné tették ezreknek, hogy megéljék a boldog öregkort. Mielőtt elmagyaráznám, miként használták ezeket, és hogyan hoztak pusztulást a Föld lakóira, elárulom nektek, hogy tulajdonképpen miért hoztalak ide benneteket. Azt szerettem volna képletesen szemléltetni, miért használatos a mi Darg bolygónkon az a hasonlat, hogy: Ostoba, mint az ember. Vércse Miklós fordítása 26
