A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-11-11 / 46. szám
OTT JÁRTUNK mi A civil társadalom $3®) és a párbeszéd $H Október derekán a Helsinki Polgári Szövetség szlovákiai tagszervezete konferenciára hívta össze tagságát és vendégeit, amelynek célja a szlovák—magyar párbeszéd és az etnikumok közti kapcsolatok feltárása volt. Nem kis feladatot vállaltak magukra a szervezők, hiszen a pillanatnyi politikai légkör, különösen a választások után, nem kedvezett a kisebbségeknek, ami a konferencia egyes pillanataiban, az előadásokat követő hozzászólásokban is tükröződött. Az ünnepi megnyitó után Sándor Eleonóra a magyarság helyzetéről és Jozef Slabák a Párkányban élő szlovák agrármérnök a szlovákság szemszögéből folytatta az előző előadás gondolatát, de szólt a Dél-Szlovákiában élő szlovákok helyzetéről is, minden túlzás és felfokozott érzelmek nélkül. Szavai tárgyilagosak voltak, a valódi kapcsolatteremtést szorgalmazták, miközben arra gondoltunk, hogy bizony sok a megoldatlan kérdés, de inkább a magyarok és szlovákok egyre gyöngülő gazdasági helyzetére kellene odafigyelni, mert a munkanélküliséget nem a szlovákok és a magyarok jó vagy rossz kapcsolata hozta a nyakunkra, hanem a rossz politikai és a gazdasági vezetés. A magyarországi vendégek: Mária Jakabová és Törzsök Erika az ottani szlovákok, illetve a kisebbség helyzetéről szóltak. Elhangzott, hogy a kisebbségek helyzete Ígéretes, gazdaságilag rendeződött és politikailag is Jozef Slabák mérnök Párkányból Éva Kristinová balról és Margita Kytnárová az előadások szünetében Bauer Edit, Agócs Valéria, Csicsay Alajos és Végh László, a párbeszéd résztvevői fejlődésnek indult, különösen az önkormányzati választásoknál mutatnak akitivitást, bíznak a nemzetiségi önkormányzatok felállításának, megválasztásának ügyében... A továbbiakban Juraj Králik ismertette a nemzetközi konvenciók betartására vonatkozó feladatokat, amelyeket a világ Szlovákia megítélésével kapcsolatban szem előtt tart. Annak idején, amikor világszerte az a hír járta, hogy a romákat kasztrálják Szlovákiában, nagyon nehéz volt megmagyarázni és bizonyítani az ellenkezőjét. A nagytapolcsányi jogász asszony, Margita Kytnárová viszont olyan mederbe akarta terelni a gondolatok menetét, hogy a szlovákiai magyarok nem akarnak megtanulni szlovákul, és Dél-Szlovákiában olyan dolgok is előfordulnak, amik sértik az emberi jogokat. Például Igor Chamula urat — volt nemzetgyűlési képviselőt — Rimaszombatban a magyar szülők nem engedik a magyar osztályban tanítani, tehát gátolják emberi jogaiban. Bauer Edit, amikor a kisebbség helyzetéről szólt; figyelmeztetett, hogy az iskolaüggyel majd a konferencia másnapján foglalkoznak, de hangsúlyozta, hogy a Chamula-ügy Rimaszombatban nemcsak magyar ügy, hanem ismervén a volt képviselő magatartását, sok esetben cselekedeteit, kijelentéseit a szlovákok sem fogadták tetszéssel. Figyelemkeltő volt még a vajdasági Várady Tibor előadása, aki Juraj Králik szavaira utalva elmondta, hogy a nemzetiségek jogainak "standardon felüli" (mértéken felüli) rendezettségét deklarálják Jugoszláviában és majdnem mindenütt a világon, de különösen Romániában és Szlovákiában a magyarság szempontjából. Mint azt Juraj Králik is mondta a "standardon felüli" rendezés, csak politikai fogalom, aminek semmi köze nincsen a nemzetiségi és emberi jogokhoz. A vajdasági vendég még egy dolgot mondott zárszóként: Annak idején a szemorvosok összeültek, hogy eldöntsék a latin vagy a ciril betűk nyugtatóbbak-e az emberi szem számára? Ebből aztán olyan parázs vita keletkezett, amely tudjuk hol folytatódik napjainkban. Ne essünk abba a hibába!... A nyilvános vitában elsőként Éva Kristinová emelte fel hangját, és nyomban bírálni kezdte az előadókat: Jozef Slabákot, Törzsök Erikát, aki nagyon derűsen szólt a magyarországi szlovákok helyzetéről. A kitelepítésekről, deportálásokról Éva Kristinová nagyon lekezelően szólt. A lakosságcserét önkéntes szerveződésnek nevezte, hiszen a magyarok magukkal vihették minden ingóságukat. A mai helyzetben pedig a magyar kisebbséget, iskolaügyet, színházaikat és a magyar sajtót is állami költségvetésből támogatják. Itt nem várnak magyarországi segítségre, mindenütt a "mi" pénzünkből (értsd szlovákok pénzéből — a szerk. megjegyzése) fizetik őket. Erre mondta aztán később Jozef Slabák, hogy a művésznő (Éva Kristinová) megállapítása helytelen és lealacsonyító, mert a magyarok iskoláit, újságjait saját pénzükből tartják fenn, hiszen az ország adófizető polgárai... A vitában szeretném még megemlíteni Csicsay Alajos véleményét, ezeket mondta: "Pedagógus vagyok, harminckét éve tanítok. Ez alatt az idő alatt sokszor szemére hányták a magyar iskoláknak, hogy nem tanítják meg a gyerekeket szlovákul. Kérem, a magyar gyerekek a szlovákot a nyolcadik osztályig ugyanúgy tanulják, mint a matematikát, kémiát, a fizikát, tehát minket valóban érdekel, hogy a szlovák nyelvet ugyanúgy megtanulják, mint a fenti tantárgyakat. Inkább arról kellene szólni, hogy milyen tanítási rendszer működik, mert amíg "tervtanításos rendszer" van, a gyerek nem fog megtanulni sem szlovákul, sem matematikaiul és fizikaiul sem. Az pedig, hogy miként viszonyulunk egymáshoz, ki az államalkotó és ki nem? Nagyon nehéz a megítélés. Az államalkotó nemzet is lekezelheti a kisebbséget, ha úgy szól hozzá, hogy "neked ennyi elég"! Lovász Attila, az Új Szó főszerkesztő-helyettese, a vitában ezeket mondta: "Nem először és nem is utoljára kerül szóba a 2
