A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-28 / 44. szám
HÉTOTT JÁRTUNK A TÁLLYAI SZÜRET Őszintén bevallom, hogy örömmel vettem a meghívót, illetve a lehetőséget, hogy a zsérei hagyományőrző csoporttal részt vehessek a tállyai szüreti napokon, szeptember második felében. Az ünnepségek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök volt, a védnökök pedig Kupa Mihály és Németh Miklós. A megnyitón a vendégek között tizennégy ország nagykövetét és négy állam főkonzulját találhattuk, akik nemcsak ünnepelni érkeztek Tállya községbe, egykoron mezővároskába, amely a Zempléni-hegység déli oldalán, a Tokaj-Hegyalján fekszik, hanem szó szerint, kannákkal, puttonyokkal bekapcsolódtak a szüretbe. A történelmi feljegyzések jelölik, hogy az 1784—1787 közötti népszámlálás idején Tállya Zemplén vármegye legnépesebb városa volt. Tállya borai mindig jeleskedtek, II. Rákóczi Ferenc fejedelem is szerette pecsenyeborait. Tállya a millenniumi évforduló esztendejében Zsérei menyasszony és édesanyja Tállya főutcáján veszítette el városi jogait, mivel nem bírta a kirótt terheket fizetni. Mára lakóinak száma háromezer alatt mozog. A község evangélikus templomában keresztelték meg Kossuth Lajost is, sőt, felcseperedvén a téli hónapokban Tállyán látogatta az evangélikus elemi iskolát. Korai ébresztő és hosszadalmas út után — Miskolc és Szerencs érintésével — érkeztünk a hegyekkel övezett Tállyára. Alig múlt kilenc óra, de a járókelők mozgásából és hangulatából éreztük, hogy a megfelelő helyen járunk. Sőt Tállya központjában, a polgármesteri hivatal előtt már két kassai jelzésű busz is várakozott, körülötte fiatalok, mint kiderült az egyik az abaújszinai Rozmaring hagyományőrző csoport, vezetőikkel, Csurilla Erzsébettel és Erős A hármasoszlop Lavotta János, Zempléni Árpád és Bernáth Béla emlékére Attilával hamar megismerkedtünk. A másik busszal a kassai vasmű néptáncosai érkeztek, akik természetesen a szlovák dalok és táncok értékeit hozták tarsolyukban. Gyorsan megtörtént az eligazítás, megtudtuk, hogy délelőtt kiállításokat — képtárlatot, népművészetet, postatörténetet, vadászati-kertészeti, szüreti eszközöket, ásványokat, egyházi kegytárgyakat — láthatunk. Elsőnek a Rajnai Udvart — rajnai borkereskedőről kapta nevét, ma a borászati társulat székel benne — látogattuk meg, a pinceház előcsarnokában volt a borászati eszközök: prések, szőlőhordó puttonyok stb. kiállítása. De akadt ott kelepelő is a madarak, különösen a seregélyek riasztására. Ám az igazi élmény a pince megtekintése volt, amelynek labirintusai több mint két kilométert tesznek ki, és összeköttettek a Rákóczi-kúria pincehálózatávai. Vezetőnk elmondta azt is, hogy az egész városka alatt pincelabirintusok húzódnak, ami nemcsak a borok tárolására készült, hanem a török időkben ott húzódott meg a lakosság, a török pedig félt őket üldözni, mert aki idegen oda lement, az többé onnan nem tért vissza. Aztán Fenyvesi Lászlóval, a borosgazdák társulatának elnökével a máról beszélgettünk. Elmondta, hogy a Tokaj-hegyaljai borvidéken a Furmint, Hárslevelű és a Sárga muskotályt termelik, belőlük készülnek a Tokaj-hegyaljai borkülönlegességek. Megismerkedhettünk a tokaji aszúborok készítésének módjával is, aminek rejtélye a szüretkor szemenként öszszegyűjtött aszúbogyók. Mivel a zoboraljai csoport sem Tállyán látott először szőlőtőkét, egészen érdekes eszmecsere alakult ki, amelyből egyetlen kérdést ragadjunk ki: A Tokaj-Hegyalján meg lehet-e élni a szőlőtermelésből? — Itt az emberek nagyban termelik a szőlőt, több hektáros szőlősgazdák vannak. M int tudjuk a szőlőművelés egyre igényesebb, drágulnak a permetszerek és egyéb szükségletek, tehát az önköltség évről évre növekedik. Ám a borgazdálkodás nemcsak szőlőkapálásból meg szüretből áll, inkább úgy fogalmaznám meg a választ, hogy a "bortermelés" a ráfizetés határait súrolja — válaszolta Fenyvesi László... A szüreti felvonulás némi késéssel, délután valamivel két óra előtt kezdődött. A nézők, a falu lakossága türelmesen viselte a csúsztatást és az őszi nap melegét. Akadt így is látnivaló, dr. Torgyán József képviselő úr vonult végig kíséretével a régi Rákóczi úton. A falu szeretettel fogadta a talpig fehérbe öltözött politikust, csak az inge volt más színű. — Isten hozott Józsikám! — kiáltotta egy munkaruhába öltözött férfi, talán a szüretelésből ugrott meg, hogy Torgyán urat lássa. — Köszönöm, köszönöm... — integetett Torgyán József. — Torgyán úr, milyen lesz a szőlő? — kérdezte egy fiatalember, akin szintén látszott, hogy nem az ünnepi ebédtől kelt fel az asztaltól. Torgyán kissé zavarba jött a váratlan kérdésen. — Édes! — kiálltotta egy hang a hátsó sorokból. Node, aztán már nem maradt idő az élcelődésre, mert megindult a felvonulás, élen a lovasbandériummal, amelyeket a rezesbanda zenéjére a miskolci majoretek követtek, és sorban az erdélyiek, zoboraljaiak, Kassa-vidékiek és sok-sok magyarországi csoport. Felvonult a Tállyai Népdalkor is, nem hiányzott a Veresegyházi Asszonykórus, mely nemcsak a felvonulás utáni műsorban, a futballpályán Abaújszina fiataljai a felvonuláson 4
