A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-08 / 28. szám

A rovat postájából: Kedves Magányosok Klubja! Nagyon régóta olvasom az A Hét-et, és örülök annak, hogy törődnek az emberekkel. Bizonyára nagyon sokan megtalálták Önök által társukat, és boldogok. Sajnos, én ezt nem mond­hatom el magamról, és éppen ezért kérek tanácsok Önöktől. Ez év elején elszöktem otthonról egy férfival. Két fiam van, az egyik 11, a másik 13 éves. Otthagytam őket a férjemnél, mert csak így tudhatom biztonságban őket, ugyanis én csak egy albérletben találtam menedéket. Nagyon rossz, megaláztatásokkal teli házasság után szántam rá magamat a nem mindennapi lépésre. A férjem iszik. Többet költ italra, mint élelemre, s most hogy egyedül maradt, minden este a gyerekeknek kell megvenni az apjuknak a bort. Már háromszor hagytam ott a férjemet, egyszer válóper is folyt, de mindig újrakezdtük. Ö továbbra is ivott, sajnos többször bántalmazott is. Nagyon goromba volt velem, szeren­csére a gyerekeket sohasem verte meg. Munkahelye is csak néha-néha volt. Sokan tudták, hogyan élünk, a szüleim mondogatták, hogy váljak el, de a férjem hallani sem akart róla. Most, hogy így történt, elítélnek. Kérdem én, jogosan? Azóta is rendszeresen feljárok hoz­zájuk, gondoskodom a gyerekekről, sok mindent veszek nekik, amire szükségük van. A gyerekek nem nyilatkoznak, hogy kivel szeretnének lenni, azt akarják, hogy menjek vissza, de én ezt nem teszem meg, mert a mostani élettársam mellett tudtam meg, mi az igazi nyugodt élet. Most látom, így is lehet élni. Nem kell attól félnem, hogy részegen jön haza, és kezdődnek a verekedések. Az élet­társam kilenc évvel fiatalabb nálam, mindenki nagyon szereti a családban. Jelenleg zajlik a válóperünk, de a bíróság inkább a férjem felé "hajlik", az ügyvédem se sok jóval biztat. Tanúim nincsenek, mert félnek a férjemtől. Tudom, én kerestem magamnak ezt a sok bajt. A férjem arra számít, hogy neki ítélik a gyerekeket, és akkor övé marad a lakás és a hétvégi telkünk is. Én nem bánnám, csak a gyere­keket kaphatnám meg. Nagyon félek, hogy elveszítem a fiaimat. Nem lennék ilyen ideges, ha jó helyen tudnám őket, de egy olyan emberre hagyjam őket, aki már kétszer volt elvonókúrán? Azt mondják rólam, hogy rossz anya vagyok. Rendszeresen törődöm a gyerekeimmel, de egyszerűen nem tudok olyan ember mellett élni, akitől nap mint nap félnem kell, milyen állapotban jön haza. Kérem, válaszoljanak, valóban rossz anya vagyok? Leveleket "Szomorú édesanya" je­ligére várok FIGYELEM! A Mladosť vendéglő Galántán (ul. Hlavná) 1994 júliusától kezdődően, minden vasárnap 18 órától megrendezi a magányosok— társkeresők ismerkedési bálját, élőzene kíséretében. A belépőjegy ára: 60,— Sk (zene, vacsora) Érdeklődni lehet naponta a 0707/30 56-os és 0707/30 67-es telefonszámokon. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők! TÁRSKERESŐ 40/170, falun élő, független, elvált nő, keresi jó megjelenésű, szimpatikus férfi ismeretségét, 35—43 éves korig. Jelige: Csak komolyan A Hét 94/349 30 éves, 175 cm magas, önhibáján kívül elvált, 2 gyermekét egyedül nevelő nő, ezúton szeretne ismeretséget kötni szimpatikus, vidám természe­tű, absztinens férfival, 35—37 éves korig. Jelige: Ha bűn, hogy várok rád A Hét 94/350 44/185/88, elvált, középiskolai végzettségű férfi vagyok. Ezúton szeretnék megismerkedni haja­­donnal, elvált vagy özvegy asszonnyal. Jelige: Házias A Hét 94/351 54 éves, 165/65, jó megjelenésű, házias özvegyasszony, szeretne megismerkedni egy kedves, megértő férfival, akivel őszintén meg­értenék egymást, mert egyedül az élet nagyon szomorú. Jelige: En várni foglak A Hét 94/352 23 éves lány szeretne megismerkedni jó megje­lenésű, csinos, magas, komoly gondolkodású, de MAGÁNYOSOK KLUBJA vidám fiúval. Fénykép szükséges. Jelige: Csak komolyan A Hét 94/353 60 éves, 170 cm magas, fiatalos özvegyasszony, megismerkedne hozzáillő, szimpatikus, nem dohányzó, autóval rendelkező férfival, aki szereti a természetet. Jelige: Hozzád vagy hozzám A Hét 94/354 Kereslek! — ha igényes vagy mind a belső, mind a külső tulajdonságokra. Ha megértő gyöngédségre, őszinte szeretetre, emberi meleg­ségre vágysz — Találj meg! 25/170, romantikus, mély érzésű, vidám, szőke lány várja fényképes leveledet. Jelige: Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem A Hét 94/355 21 éves, 170 cm magas, vékony testalkatú lány vagyok. A szemem és a hajam színe fekete. Szeretek zenét hallgatni és olvasni. Keresem azt a fiút, 25—30 éves korig (főleg a Galántai, Dunaszer­­dahelyi járásokból), aki nem iszik, nem dohányzik, van saját háza, autója, munkahelye és szeret kirándulni a természetbe. Jelige: Nyárra együtt A Hét 94/356 60 éves, az egész életben csalódott, kissé sántító (el volt törve a lábam), szemüveget viselő, 151 cm magas és 73 kg súlyú asszony vagyok. 3 gyermekem, 5 unokám van, és a férjemtől külön élek egy háromszobás szövetkezeti lakásban. Szeretnék megismerkedni igazán becsületes fér­fival, 65 éves korig, akinek autója van, káros szenvedélyektől mentes, és aki szívesen elfogad­na a saját otthonában. Feltételem, hogy ne viseljen bajuszt, szakállt és a magassága ne legyen több 160 cm-nél. Jelige: Hű társad lennék A Hét 94/357 21/165, szimpatikus, vidám, karcsú, szőke hajú, kék szemű lány, ezúton szeretne megismerkedni korban hozzáillő, szimpatikus fiúval vagy elvált férfival. Minden levélre válaszolok. Jelige: Boldogság — szerelem A Hét 94/358 29 éves, 171/78, szőke hajú nő vagyok. Van egy 10 éves kisfiam. Szeretnék megismerkedni elvált vagy özvegy férfival 40 éves korig, aki a fiamnak is jó barátja lenne. Fényképes levelek előnyben. Minden levélre válaszolok. Jelige: Bizalom A Hét 94/359 Kedves Magányosok, Társkere­sők! Nagyon sokan kérnek bennünket, hogy közöljük hirdetésüket, sőt olyanok is akadnak, akik egymás­után kétszer is elküldik a szöveget. Szerkesztőségünk nagyon örül a leveleknek és annak is, hogy az első sikertelen próbálkozás után újból tollat ragadnak a társkeresők, és kérik hirdetésük közlését. Re­méljük, hogy az optimizmusuk az oka, és nem az, hogy később kerülnek be a lapba. Minden hirdetővel tudatjuk, hogy lapunknak háromhetes a nyomdai átfutási ideje, ezért elnézést ké­rünk, ha a társkeresőknek kicsit várni kell a hirdetési szöveg meg­jelenésére. Szeretettel várja a további leve­leket: a szerkesztő A HÉT 23

Next

/
Thumbnails
Contents