A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
OTT JÁRTUNK HÉT NÉPRAJZ AZ ISKOLÁBAN Sókszelőce nevét a hatvanas évek legelejétől Pista bácsi, a híres csontkovács tette ismertté, ámbár a jó öreget egyesek sarlatánnak, hozzá nem értőnek is nevezték. Viszont mások — akiken segített, akiket talpra állított —, dicsérték... Mindezek egy napsütéses, szeptemberi napon jutottak eszembe Sókszelőcén, amikor a magyar iskolába látogattunk el, ahol 131 gyermeket 13 pedagógus oktat tisztességre, tudásra, emberségre az anyanyelvén. Az idén 15 elsőst fogadtak nagy szeretettel, tanítójuk Mihály Ida tanító néni. Hogy sok vagy kevés-e a magyar elsős ebben a zömében magyar faluban (1991-ben 2243-an vallották magukat magyarnak), nincs szándékomban vitát kezdeményezni. Iskolájuk a falu szélén, nagyon szép helyen fekszik, szemben a sókszelőcei focipályával, de a gyerekeknek nem kell a szomszédba átsétálniok, ha sportolni akarnak, hiszen az alapiskola sportpályákban sem szűkölködik. A magyar iskola igazgató asszonya dr. Suba Anna, már az elmúlt iskolai év végén invitált bennünket Sókszelőcére, amikor néprajzi napot tartottak, kiállítással, bemutatókkal és előadásokkal egybekötve. Apropó, néprajz az iskolában?... Aki foglalkozott egy kicsit a tanítás, az oktatás történetének, kialakulásának fejlődésével, az tudja, hogy egyes "közhasznú ismeretek" bizony nagyon nehezen "törték" át az iskolák falát és kerültek be — mondjuk így—a kötelező oktatásba. Természetesen az alapiskolákra gondolok. Bizony a rajz, a kézimunka és az ének is sokáig csak, mint — megtűrt — nem kötelező tantárgy szerepelt az oktatásban. Ma már szerepük a gyermek szellemi, érzelmi és értelmi fejlődésében elmaradhatatlan. Magyarországon a néprajzi oktatás terén már sokkal előbb járnak. Az ottani gyakorlat alapján joggal állíthatjuk, hogy az ilyen irányú nevelés is szükséges, mert a magyarság jövőképéhez tartozik a múlt megismerése, a múlthoz való kötődés, a régi hagyományok megismerése is. Az eredeti értékek megmentése nem más, mint a maradandó értékek továbbvitele, nagyon fontos lelki kincs; táplálék, melynek gyarapítása és átadása (a felnövekvő nemzedéknek) állandó feladatunk... Mindezekről szó esett az igazgató asszony irodájában, de elsősorban aziránt érdeklődtünk, hogy született meg a "néprajzi oktatás" bevezetésének a gondolata? — A néprajz — a népi életmódot, hagyományokat és a vele kapcsolatos ismereteket felölelő témakör — mindig nagyon érdekelt. Valahogy úgy éreztem, hogy ezeket az ismereteket át kell adni a gyerekeknek. Úgy gondoltam, hogy éppen ezért fogyunk egyre, mert nem ismerjük népünk múltját. Kapóra jött a magyarországi Győrsági Általános Iskolával való kapcsolat, létszámban ők is hasonló erőt képviselnek, mint mi, és náluk már folyt a néprajz tanítása. De megjegyezném, hogy már a szülői értekezleteken, a szülői közösségben is szóba került, hogy jó lenne bevezetni egy olyan tantárgyat, amely részletesebben foglalkozna múltunk megismerésével. A szülők megértése és támogatása lendületet adott, hozzáláttunk a néprajzi oktatás megszervezéséhez, kértük a járási iskolaszéket, hogy engedélyezze nem kötelező, tehát választott tantárgyként való bevezetését. — Mely osztályokban és heti hány órában tanítják a néprajzot? — Az alsó tagozat első, második és harmadik osztályaiban heti egy órában tanítjuk a néprajzot, a másodikosokat és a harmadikosokat pedig második esztendeje. — Szeretném ha elmondaná, hogy mi a fő vezérfonala a néprajz tanításának? — Elsősorban talán az egyes ünnepekhez fűződő népszokások megismerését említeném, de idetartozik a mondókák, a szólásmondások és a népi építészet megismerése is. Természetesen részletes tantervek alapján dolgoznak, tanulnak a gyerekek, de azért egy-egy óra mégis más, kötetlenebb, szabadabb. Nagyon szeretik a gyerekek a foglalkozást, hiszen olyan népi játékokkal ismerkednek, amelyek már kihaltak. Érdekli őket például a gyöngyfűzés, rongybaba vagy a kóróhegedű készítése és mindazok a játékszerek, amelyeket valamikor nagyapáik, dédapáik odahaza készítettek. — A Zoboralján még ma is hagyomány a betlehemezés vagy a hlmestojás készítése. Hallottak erről? — Nemcsak hallottunk, hanem nálunk is van betlehemezés. A Zoboraljával tartjuk a kapcsolatot, sőt Kolonban jelen voltunk egy járási rendezvényen és az idén szeretnénk részt venni a betlehemezésen, a múlt évi sikeréről A Hétben és az Új Szóban is olvastunk. — A környezetükben vagy a járásban folyik valahol néprajztanítás? — Egyelőre nagyon kevés helyen tanítják a néprajzot, talán Felsőszeliben bevezették, más iskoláról nem hallottunk... A beszélgetés további szakaszában megtudtuk még, hogy a sókszelőcei gyerekek kihasználták a nyarat, néhányan Hollókőn voltak néprajzi táborban, mások viszont környezetvédelmi táborban vettek részt, illetve magyarországi vendégeket fogadtak. A néprajznak a közművelődésben hagyományai vannak, de mint tantárgy, alapiskoláinkban még csak a kezdetnél tart. Ám akadnak pedagógusok, akik élnek a lehetőséggel, példájuk követendő és remélhetőleg szakmai körökben is megértésre talál. 1. Dr. Suba Anna igazgatónő 2. A sókszelőcei elsősök és Mihály Ida tanítónő 3. A kóróhegedü készítése (motesiky) 15 T' \ \
