A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-14 / 42. szám
HÍRMONDÓ HÉT Nagy Szulejmán Kincsek a Topkapu szeráj gyűjteményéből Szeptemberben egy — Magyarországon ez idáig még nem látott — csodálatos kiállítási anyag került a Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Történeti Múzeumába, azaz a Budavári Palota A. épületébe. A Nagy Szulejmán szultánt és korát bemutató egyedi gyűjtemény többek között megismerteti az érdeklődőket a négy—ötszáz évvel ezelőtti török viselettel, használati és lakberendezési tárgyakkal, fegyverekkel, selyemipari és kerámiai termékekkel... Az iszlám művészet legszebb hagyományait magába foglaló, ugyanakkor mégis sajátosan egyedülálló oszmán művészet a XVI. században élte fénykorát. Országukat tudatosan építő szultánok sorának támogatása volt szükséges ahhoz, hogy a Magyarországon is bemutatásra került magas szintű udvari kultúra létrejöhessen. A művészeteket pártoló szultánok sorában kiemelkedő volt II. Mehmed (1451—1481) és fia, II. Bayezid szultán (1481—1512), majd őket követően Nagy Szulejmán (1520—1566), akik elősegítették annak a művészetnek a kialakulását, amely teljes pompáját a XVI. század végére érte el. Nagy Szulejmán idején olyan művészeti irányzatok, illetve művészegyéniségek születtek, akiknek hatása még hosszú időn át érvényesült. E művészeti alkotások is bizonyítják, hogy ez a kor volt az oszmán birodalom fénykora — azé a birodalomé, amely éppen Nagy Szulejmán uralkodása idején teljesedett ki. A szultáni udvartartás, a lenyűgöző udvari megjelenés elengedhetetlen kelléke volt az szultán és kora uralkodó és kíséretének fényes ruházata. Az 1500-as évek elején a szeráj ellátásának alapvető forrása a híres bursai selyemipar volt. Az 1540-es évektől a munkába az isztambuli és a szerájbeli műhelyek is bekapcsolódtak. A török textilipar termékeit Európaszerte ismerték és használták. Már a XV. századtól kezdődően különösen népszerűek voltak a török szőnyegek. A török selymek és bársonyok sajátos magyarországi felhasználását mutatják a belőlük készült miseruhák, valamint a hagyomány szerint Oláh Miklós esztergomi érseknek tulajdonított mente. A mesterségek sorában különleges hely illette meg az ötvösséget. A hagyomány szerint a szultán fiainak egy kézművesmesterséget is meg kellett tanulniuk. I. Szelim és fia, Nagy Szulejmán az ötvösséget választotta. A szeráj műhelyeiben készült ötvös-remekműveken a Nakashane művészei által kidolgozott stílusok és motívumok jelentek meg. így például az arabeszkek, a leveles indák, a lótuszvirágok, a sáslevelek. A tárgyak nemcsak felületük igényes megmunkálásával, hanem az alkalmazott anyagok és technikák sokféleségével is kitűntek. A különleges anyagok együttes alkalmazása, a tárgy felületének zsúfolt díszítése a XVI. század második felére volt jellemző. Iznik nevét a XVI—XVII. században működött kerámiaégető kemencék tették ismertté. Az izniki műhelyekben készült fajansz edények már a XV. század végén megjelentek a szultáni szerájban. Az izniki kerámiagyártás a következő századokban látványos fejlődésen ment keresztül. Az 1560-as évektől a fazekasságban éreztette hatását a klasszikusan oszmánná váló, a művészetek minden ágában elterjedő II. Szulejmán ún. négyvirágos stílus. Uralkodói rendeletre az épületeket az izniki műhelyekből kikerült csempék díszítették. Ugyanis a XVI. század közepétől az edénygyártás helyett a falicsempegyártásra helyezték a hangsúlyt... A Nagy Szulejmán szultán születésének ötszázadik évfordulója alkalmából létrehozott kiállítás — dr. Gerelyes Ibolya kiállításrendező, Csonka András látványtervező és a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításrendező csoportjának, továbbá a török félnek köszönhetően — január 8-ig tekinthető meg a Budavári Palotában. (miskó) Visszhang Elolvastam Motesiky Árpád tájékoztató cikkét a Csemadok választmányi üléséről Paton, ahol többek között lapunk, az A Hét terjesztéséről is szó esett. Én, mint a lap egyik legrégibb munkatársa, mindig is szívügyemnek tartottam az újságot, és bár beosztásomnál fogva nem foglalkoztam a terjesztéssel (nem jártam az országot), elég sok tapasztalattal rendelkezem ezen a téren. Számos Csemadok- és más magyar vonatkozású rendezvényen, amikor az A Hétről volt szó, már többször hallottam, hogy "A Hét? Minek olvassuk, hiszen nincs benne semmi érdekes?!" Amikor kértem, mondja meg az illető konkrétan, hogy mi nem tetszik benne, azt felete, ő nem olvassa Mindig felháborít, amikor olyan emberek szólnak lapunkról, akiknek tulajdonképpen nem érdekük, hogy emelkedjen a csaknem 40 éves múltú A Hét példányszáma. Bírálatot csakis a hűséges olvasóinktól, előfizetőinktől fogadhatunk el. Ezek viszont egyértelműen hűségükről és irántunk való tiszteletről biztosítanak bennünket. Itt szeretnék válaszolni Szabó Rezsőnek, az egykori főszerkesztőnek is, aki a fent említett cikk szerint Paton elmondta, hogy annak idején Gyurcsó István volt a legjobb terjesztője az A Hétnek. Ha beszélünk a múltról, ne felejtsük el elmondani azt is, hogy akkor hány szerkesztője és munkatársa volt a lapnak, milyen körülmények között jelent meg? Az államtól messzemenő támogatást kapott, saját autóval rendelkezett, megengedhette magának, hogy az országot járják a szerkesztői és feltérképezzék a lap példányszámainak eladását. Kérdezem én Szabó Rezsőtől, tudja-e, mi a helyzet ma? Tudja-e hogyan lehet az A Hétét csökkentett létszámmal, pénz és autó nélkül terjeszteni, amikor a Hont Kiadó egyetlen, a terjesztéssel és még más feladatokkal megbízott embere két lappal kellene hogy foglalkozzon, de ő alig győzi a Tábortűz ügyeinek intézését, mert azt nem terjeszti a hírlapszolgálat. Másrészt, a hírlapszolgálatnak sem érdeke, hogy az A Hét-et eladja, és azzal sem törődik, hogy pl. Ligetfalun vagy Nagyborsán az a hír járja: már régen megszűnt. Hiányoltam a cikkben, hogy Szabó Rezső, akit nagyrabecsülök, hozzászólásában esetleg megemlíti a több mint hatvanezres Csemadoktagságot, a több mint ötszáz Csemadok helyi szervezetet is; ezek a saját lapjukat a csaknem negyven év alatt nem vallották a magukénak, és semmit sem tettek azért, hogy a példányszáma emelkedjen, pedig számtalanszor — legutóbb épp az idén —- felkértük őket, hogy segítsenek, ide még csak válaszra sem méltattak bennünket. Mindennek ellenére (és mostani anyagi helyzetünket tekintve) az áldatlan állapot megszüntetését és a példányszám emelését csakis a helyi szervezetekkel és a területi választmányokkal együtt valósíthatjuk meg, és ezért merem remélni, hogy végre minden Csemadok-tag szívügyének tekinti majd saját lapja sorsát. Ploczek M. Erzsébet 3 + 1. PEGAZUSTALÁLKOZÓ Kik részére? Főként 14—18 éves diákírók és költők részére. Mikor? 1994. október 29—31-ig (érkezés 29-én délig!). Hol? Komáromban. (A pontos helyszínről időben értesítjük az érdeklődőket.) Részvételi feltételek? Három példányban, géppel írott pályaművek + négyszáz korona részvételi díj + a szülői felelősségvállalás írásbeli igazolásának (kiskorúak esetében) beküldése október 10-ig az alábbi címre: Pegazus Társaság, Polgár utca 10/32, 945 01 Komárom Megjegyzés: A nyáron bejelentkezett diákokra számítunk. (A részvételi díjat nem fizetjük vissza — az előzetes helyfoglalás miatt.) Mindenkit szeretettel vár a Pegazus Társaság!!! 8
