A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-08 / 28. szám
EGTAJAK kezdtem a kapu felé. A sötét kapualján — mint kísértetek — ismét egy pár. Egy katona meg egy leány. Az utcán a szomszéd kapuban még egy, mint az őrültek, siető csókkal egymás karjában. Távol pedig forrt-izzott a kisváros. Az aszfalton széttiport virágok és az erdőből hazatérő kirándulók a porban, az alkonyatban. Fölöttük az ég bársonyos, forró, szinte afrikai kéksége. Leányok mosolyogtak rám, sokkal erősebben, kedvesebben, mint egyébkor, ismeretlen emberek intettek a virágos gallyal, melyet kezükben hoztak a délutáni sétáról. Összeesküvés történt ezen a napon ellenem. Mindenki egyetértett. Csak én álltam egyedül, egyedül, egészen egyedül. Szédülten tántorogtam vissza az udvarba. "Ezt ő művelte — gondoltam —, ő, aki elment." A tavasz valósággal dühöngött. Kénköves pokol volt a tavasz, kék leplek fönn kifeszültek és lengettek, az ágakon a rügyek zöld sebei forrottak, s minden virágot, gyönyört, gyümölcsöt izzadt. Ördögök fűtötték alattam a roppant katlant. Egy fához dőltem és csöndesen sírdolgáltam. Ha egy légáram megbillentette vékony kabátomat, összeborzongtam. Körülöttem valami pogány ünnep készülődött. A bokrok bóbitái roskadoztak. Párák úsztak a földön, és füstölt az illat, a részeg és őrjítő aroma, ezermillió szag, mint egy parfümgyárban. Mindez szomorú volt és édes. Kis öcsém járt az eszemben. Azon tűnődtem, hogy most már egyszer kisírom magamat, magamre öltöm a gyászt. Kiáltani szerettem volna, visszamenni a temetőbe, utazni messze, céltalanul, rohanni, elbujdosni valahová és sohase jönni vissza. Meghalni valahol, egy síron. Az udvar mélyén egy ablak világított. Odasiettem. Tükör előtt a lámpafényben fésülködött Margit. "Most — gondoltam — megkérdezem, miért olyan halovány." Szorongva kopogtam az ablakon. — Margit. Kinyitotta az ajtót. — Úgy félek — dadogtam. Csodálkozva nézett rám. — A halottól — suttogtam rekedten. — Nem merek bemenni a szobámba. A leány babrált a fehér nyakán és.terhes, szőke kontyán. Éreztem, hogy elsápadok. Ő is elsápadt. Haja, mézszín haja villogott, lángolt. — Félek — mondtam. És hozzáértem a hajához. És átkaroltam, hogy ne féljek. És leesett a konyta, a hosszú-hosszú haja majdnem a földre. Es téptem a haját és a száját, a szájammal. Nagy Zoltán illusztrációi Huszonöt éves költőnő A nemrégen alakult AB-ART Kiadó legújabb könyvének, a Gerezdek című verskötetnek a szerzője egy 25 éves költőnő, Juhász Katalin, akiről eddig keveset hallottunk. Csupán annyit tudunk róla, hogy magyar és angol szakon tanul a pozsonyi Komenský Egyetemen, s hogy amolyan "magányos farkas": irodalmi csoportosulásokhoz nem csapódik, a maga útját járja. A vékony könyvecskét olvasva az jutott eszembe, hogy a szerző verseiben a "Hogy vagy" kérdésre próbál meg választ adni. A versek összességéből egy érdekes életérzés bontakozik ki. A versek jellemzői a játékosság, a sok-sok ötlet, az ironikus hangvétel. Juhász Katalin képzettársításai annyira egyediek, sőt bizarrak, hogy néha szinte lehetetlen őket követni. Mégis megfognak. Szavak, be nem fejezett gondolatok sorjáznak, szójátékok bukkannak fel. Eredeti és meghökkentő versek ezek a javából. Juhász Katalin még a versformákkal is játszik, így aztán versei "szabadok" is meg nem is. Végül is, hogy érzi magát a szerző? így is meg úgy is, de legfőképpen kellemesen — s talán már előre mulat az őt elemző "irodalmárokon": na kis lélekbúvárok, alkalmi "frojdocskák", ezt a leckét jól föladtam nektek! Nesze neked, pszichoanalízis! Várjuk a folytatást!-melaj-Juhász Katalin Víznász A tenger maszatos karjai belé mcsimpaszkodtak. Eleget láttam. Bámult 6 is, barátom! Ekkora szemekkel! Egy sellő testén fuvolázott, azúrkék, csak álltunk... Hajába leveleket bogozott, gyönyörködött mindenki, páfránylevélen ült a lány, míg az első csillag... Sörhab, mintha sörhab nyalogatná Kasztília partjait. Mindenki kívánta. Legyen boldog. Mindenki megsiratta a fekete fiút. Az időjárásról bárhogy is vigyázok összemaszatolom fehér kis kötényem málnalüktetés tenyeremen terem tőm hogy fája fejem ti tokban ti porok beléd les állásomból elejtek néhány könnyet a mai nap folyamán némi csapadék várható tűz a nap máris elég nem tehet mást záporok zivatarok helyenként megmosom bokraim legyenek szép tiszták Fotó: Ján Dubeň A HET 17
