A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-10-07 / 41. szám
HÉT ÉVFORDULÓ EMIL BOLESLAV LUKÁČ emlékezete Szinte hihetetlen, hogy már 15 éve nincs közöttünk. Nemcsak a szlovákok tisztelték Emil Boleslav Lukáčot, hanem a szlovákiai magyarok széles rétegei is. Hiszen sok hazai magyarlakta városban és faluban megfordult, hogy beszéljen költészetéről, a szlovák—magyar kulturális kapcsolatokról, Adyról és más magyar költőkről, akiket annyira szeretett. Kiemelkedő szerepe a szlovák irodalomban, lírában kétségtelen. Emil Boleslav Lukáč nélkül elképzelhetetlen az első világháború utáni szlovák líra megújhodása. Erjesztői között ő is hatalmas szerepet vállalt: az indíttatás nehezét. Minden megnyilatkozásával az Európára való kitekintést szorgalmazta. Ő és társai, Smrek, Beniak, valamint a Dav lírikusai igyekeztek megreformálni az eléggé bezápult és provincionális szlovák költészetet. Lukáč nem indult fölkészületlenül, ismerte a modern magyar lírát, a Nyugat nemzedékének törekvéseit, Ady lenyűgöző zsenijét, szimbolista verseinek, új formaművészetének s világképének magyarokat és nem magyarokat egyaránt fölkavaró remekműveit. Az ő bűvöletében élt a Selmecbányái diák, aki az impériumváltás után világot indult hódítani. A költő Hodrusbányán, Selmec elővárosában született a századforduló évében. Ez a körülmény mintha egész életét motiválta volna, s nyomot hagyott sokirányú, gyakran ellentmondásos, minden jelenség mögött az értelmet és belső lényeget kereső lukáči költészeten. Érzékeny idegzetű gyermeke volt korának, minden sejtjében érezte a döbbenetét, a változó és fölgyorsuló események sodrását. Háborúk, forradalmak, nagy történelmi és társadalmi mozgások formálták gondolkodását, alakították művészi eszményeit, s érlelték meg benne az européert. Eltökélt és szívós munkával egyengette a Duna menti népek egymásra találásának gondolatát: "Azt az ügyet szolgáltam, amely céljául tűzte ki, hogy a magyar és szlovák nemzet irodalmának kölcsönös tolmácsolásával, értékeinek megismerésével és megbecsülésével közelebb hozza egymáshoz a két népet. Azt akartam elérni, hogy népeink ezáltal is felismerjék a sorsközösséget, és egymásra való utaltságot... A kultúra vértezetében ezer akadályon és gáton át törtem előre, népeink békés egymás melletti élésének valóra váltásáért" — írta egy nyilatkozatában. Gyermekéveit és kamaszkorát Hodrusbánya festői környezetében töltötte. Ezen a tájon három nyelven beszéltek: magyarul, szlovákul, németül. Ez a hármas vonzás erősítette az ifjú Lukáčban a népek sorsközösségének szükségességét. Itt lett a hírneves selmeci líceum növendéke, itt vette szárnyai alá a tehetséges diákot, Klaniczay Sándor magyar—latin szakos tanár, elkalauzolva növendékét a magyar s a világirodalom nagyjaihoz. "E nyolc esztendő nyomot hagyott egész életemen, hiszen a Rámánájától egészen Adyig megismertem az irodalmat, sőt, az utolsó két esztendőben első zsengéim is itt születtek" — írta emlékezésében. Első verseit ő is magyarul írta, később mégis erősebbnek bizonyultak szlovákságának gyökerei. Selmec után megnyílik előtte a világ. Beiratkozik a teológiára. Pozsonyban, Párizsban, majd Lipcsében végzi tanulmányait. Párizs neki is a fény városát, Európa kulturális központját jelenti. Neki azonban nem az űzöttségből való menekülést jelenti, mint annak idején Adynak, hanem a művelődés hatalmas forrását, a művészetek tarkaságát. Mindent magába fogad, amit hasznosnak érez, megismerkedik a modern irodalmi irányzatokkal. A honvágy azonban haza húzza. Alkotni akar, korszerű költészetet teremteni. Hazatérése után evangélikus lelkipásztorként kezdi munkálkodását, majd a Zene- és Színművészeti Akadémia tanára lesz. De az írás, az irodalom hat rá legjobban. Lapszerkesztőként, irodalomszervezőként sokirányú tevékenységet folytat. Több folyóiratot szerkeszt, közöttük a Tvorbát. Később titkára lesz a Szlovák írók Egyesületének. Az önálló szlovák állam idején sok haladó író műveit jelentette meg. Amikor népeink között elmérgesedett a viszony, s a nacionalista szlovák irodalmi körök Adyt mint dekadens és destruktív költőt megbélyegez-Nem kér ENSZ-tagságot ALMÁSY ISTVÁN ideiglenes államelnök Épül az országház, írják a himnuszt, verik a pénzt. Álmaikban máris olyan a Röszkei Magyar Mini Állam, mint az olasz csizmába ékelődött San Marino. A hatóságok eddig rájuk sem bagóztak, noha a szakadárok augusztus végén ülték meg egyéves évfordulójukat. Talán bolondos ábrándozóknak hiszik őket, de vannak ennél durvább vélemények is. Almásy István, a miniállam ideiglenes elnöke azonban akkor sem jön ki a sodrából, ha őrültet kiáltanak. — Elnök úr! Kik ültették önt a bársonyszékbe ? — Újsághirdetés alapján és az ismeretségi körömből verbuválódott a társaság. Természetes, hogy engem választottak, mert én vagyok országunk szellemi atyja. Enyém a 3000 négyzetméteres terület is. — Hány polgára van az államnak? — Tízre számíthatok. Rokkantnyugdíjas, munkanélküli, vállalkozó is akad közöttük. Ezenkívül külső pártolóink is vannak. — Miért kell önöknek önálló állam? — Akkor kezdtem el ezen töprengeni, amikor az MDF-kormány átvette a hatalmat. Példát akarunk mutatni arra, hogy meg lehet találni az emberi összetartás, a közösségi élet tisztességes formáit. — Azóta újabb választások voltak: a mostani kormány se tetszik? — Most már nem az a lényeg, hogy tetszik-e vagy sem. Szeretnénk bevégezni, amit elkezdtünk. — Nem veszélyeztetik Magyarország területi épségét? — Nem akarunk senkit, semmit sem veszélyeztetni, erről Göncz elnök úrnak is beszámoltam. Azt írta a válaszában, hogy nem lehet probléma, ha továbbra is csak ebben a formában működnek. Egyébként meg sok sikert kívánt. Jártam Kónya úrnál is, legutóbb pedig a jelenlegi belügyminiszternél, Kuncze Gábornál. Tőle most várom a választ. — Még mire számit? — Egyelőre hallgatólagos elismerést szeretnék, hogy ne lógjon ki annyira a lóláb. — És később? — Szeretnék olyan státust kivívni, mint amilyet San Marino Olaszországban. A Röszkei Magyar Mini Állam része lenne ugyan a Magyar Köztársaságnak, de azért mégiscsak független lenne. — Kérik az ENSZ-tagságot is? — Semmi esetre sem. Nem politizálunk. — Hát akkor mit csinál ez az állam? — Termel, és a bevétel egy részét szociális célokra fordítja. Összesen százhúsz barack- és vagy negyven szilvafánk van. Egy-egy jobb évben szép kis summa kerekedik belőle. Már küldtünk is pénzt a Fóti Gyermekvárosnak. A többit az állam fenntartására fordítjuk. Ebből építjük az országházat, ami körülbelül három év múlva készül el. — Himnuszuk, zászlójuk, nemzeti valutájuk van-e? — A himnuszt most írják, a pénz első mintapéldányai már a kezemben vannak. Agyagból készül, és Csillám a neve. A zászlónk alapszíne vörös, benne négyágú, zöld csillag, hófehér kör és kis égszínkék sáv díszeleg. Az 10
