A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-30 / 40. szám
SZUTSY (1914—1986) Régi igazság, hogy valódi szívvel-lélekket vadász aligha lehet az olyan emberből, aki csak élete derekán vagy még később csapott fel vadásznak. Vérbeli vadásznak nyilván születni kell. Mert akinek már pár napos csecsemő korában első tárgyként patront adnak markolni, aki odahaza születésétől fogva ágas-bogas vadásztrófeákat lát, csodálgat meg a falakon, aki már első mesékben erdőrölmezőről, vadászkalandokról hall, abból nem is igen válhat más, mint vadász. De biz csak akkor, ha minden érzékével, szívével-lelkével is megtanult vadászni. Zsákmányát a mohó kocapuskás a hátizsákjában, az igazi vadász a szívében viszi haza az erdőről-mezöröl." (Szűtsy Lóránt: Boldog vadászévek) Őszintébb, remekebb, világosabb és szívből fakadó vallomást a vadászatról aligha találnánk. Szűtsy Lóránt vadászmúltjára, írói tevékenységére joggal büszke a felnövekvő nemzedék. Pozsonyban született 1914. június 26-án. Tanár ember volt, több mint harminc éven át tanított a nagytapolcsányi gimnáziumban, így hát teljesen szlovák környezetben élt, csak a családi körben gyakorolhatta anyanyelvét. A háború előtt szoros kapcsolatban állt Jurán Vidorral, és a magyar Vadászlapba rendszeresen küldte írásait. A világégés után nem hallottunk nevéről, hacsak írói álnéven nem tette közzé írásait, amiről nincsen tudomásunk. De 1980-ban szinte berobbant a vadászirodalomba: Boldog vadászévek című könyvét, amelyet feledhetetlen vadászmesterének, apjának szentelt, szinte nyomban szétkapkodták az olvasók. A könyv nyelvezete, tisztasága, őszinte kitárulkozása nemcsak a vadászokat mozgatta meg, hanem emberséges sorait a vadászatról örömmel és odafigyeléssel ol-LORANT vasták a nem vadász olvasók is. "Dédapám még hetvenéves korában is agarászott. Egyik nagyapám pagonyerdész volt, a másik meg a túród hegyekben medvére portyázott. Még nem is jártam iskolába, amikor már apám nyomába csetlettem-botlottam, bandukoltam kis-kárpátoki kisebb vadászkirándulásai során" — írta könyvének egyik fejezetében. De ezekről még szó esik majd, özvegyének hozzám intézett soraiban... Szűtsy Lóránt szívesen emlékezik írói atyamesteréről, Jurán Vidorról is. Ezeket olvashatjuk: "Eszembe jut néhai kedves, öreg vadászbarátaom, a jó hírű vadászíró, vadászlapszerkesztő, Jurán Vidor. Ha vadásztereferénk közben medve került szóba, sosem mulasztotta el megjegyezni: — Elhiheted, hogy nekem, mint régi tátrai vadásznak, többször is alkalmam lett volna medvét lőni. De sosem vitt rá a lelkiismeret, hogy puskát emeljek erre az Európa-szerte egyre ritkább, becsesebb ősvadra. Tisztelet, becsület Jurán önmegtartóztató vadásziasságának. Jómagam bizony vadászéletem iegbecsesebb ünnepnapjának tartottam volna, amikor medvét sikerül lőnöm. Csak egyet. Egyetlenegyet! Ha a vadásztörvény erre módot adott volna, bizonyára igyekeztem volna, amikor medvét sikerül lőnöm." Kevés vadász és vadászíró hajlamos arra, hogy emberi és vadászi gyarlóságairól ily nyíltan szóljon, de Szűtsy Lóránt könyvében (mindvégig) nem kerüli meg a "kényesnek" tartott kérdéseket sem, amelyek a vadászetika határai között mozognak. Erról tanúskodott emberi magatartása is a vadászmezőkön kívül, a polgári életben, amikor diákjaihoz közeledett. Mindezek tetten érhetők özvegyének levelében is, íme néhány gondolata: "Még ma is felismerem volt diákjait, ha közelednek, mert mindegyik kikapja kezét akkor a zsebéből. Megható módon emlékeznek rá minduntalan, sőt még nekem is juttatnak ebből a tiszteletből. Gondolom, az uram könyvéből tudja, hogy apja — szintén Szűtsy Lóránt — banktisztviselőként is vérbeli vadász volt, aki legidősebb fiában igazi társra talált ezen a téren is. Anyai nagyapja pedig — Pozsony-városi számvevő —, szintén erdőjáró vadászember, annak apja főerdész volt. Tehát az uram ereiben két oldalról is "terhelt" vadászvér folyt. Mindig is mondogattam annak idején: "42 évi házasságunk alatt, én legalább harminc évet voltam szombat-vasárnap egyedül." Sajnos (szintén Lóránt) fiába ilyen fajtájú vérbőségből már alig került. Hiába, Svájcban (az író fia Svájcban él — a szerk. megj.) ma már megvetett sportág a vadászat. Unokáimnak (egy fiú is van) nehezen magyarázom meg a trófeák elejtésének történetét és körülményeit. De, hogy' is tudnám ezt én, ezt csak a nagyapa tudná kellőképpen elmesélni." Szűtsy Lóránt vadászíró utolsó tanári állomása Nagytapolcsányban volt, ahol 1986. július 24-én hunyt el, ott pihennek hamvai. Kár, hogy visszavonultan élt, és nem kapcsolódott be a szlovákiai magyarság kulturális életébe, írásaival, tudományos értékű, vadászati ihletésű tanulmányaival nyilván gazdagította volna a nem túl gazdag szlovákiai magyar vadászirodalmat. MOTESIKY ÁRPÁD Aphrodité szigetén A görög mitológia szerint Aphrodité istennő Ciprus szigeténél emelkedett ki a tenger habjaiból. Ő, a szerelem és a szépség istennője, olyan szigetet választott magának, amely méltó szépségéhez. Azóta Ciprust Aphrodité szigetének nevezik. Ő, a női szépség ideálja, a szerelmesek pártfogója, nem átallott Heléna elrablójának, Párisnak is bűvös szerelmi italt adni. Legalábbis Homérosz ezt állítja róla. Neki pedig illik hinni. Paphosz város közelében van az az öböl, amelynek vizéből Aphrodité kiemelkedett. Az ottaniak pontosan meg is mutatják azt a helyet, ahol egy szikla emelkedik ki a part közelében. Onnan Zeusz lánya még ki is tipeghetett kedves szigetére. Hol merre jár azóta? Ki tudja? Erről a paphosziak már nem beszélnek, mert a kenyérkeresés gondjaival vannak elfoglalva, s az Ciprus szigetén sem könnyű. Paphosz ősi kikötőváros. Valamikor a sziget fővárosa volt. Erről tanúskodik a közeli dombon elterülő ún. holt romváros, ahol ma is ásatások folynak. A domb tetejéről messzire ellátni a nyílt tengerre, ott, a dombtetőn őrzik Dionüszosz (Bachusz) szentelt palotamaradványait. Még ma is épségben vannak a termek mozaikpadlói, ahol az ún. bachanáliákat tartották. A közelben látható a ma is használható, kitűnő akusztikájú amfiteátrum. Nem messze tőle állnak a Szent Pálról elnevezett oszlopok, amelyek a nevéhez fűződő keresztény templom maradványai. Az ige hirdetése közben erre is járt Pál apostol. Kár, hogy a nap leáldozóban van. Mi búcsúzunk, még egy pillantás az aphroditéi sziklára, aztán leereszkedünk az autóbuszokhoz, és indulunk Larnakába. SZABÓ ZOLTÁN
