A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-23 / 39. szám
LÁTOGATÓBAN m i FELNŐTTEK AZ ISKOLAPADBAN Felvételi vizsgák a Komáromi Városi Egyetemen kénytelenek várni egy-egy kivizsgálásra, ami végzetes következményekkel is járhat...! Pedig még 1993-ban ígéretet kaptunk tizenhatmillió koronás támogatásra egy onkológiai központ létrehozásához, illetve egy CT megvásárlásához. A hiányzó milliókat a lakosság és a képviselő-testületek segítségével próbáltuk összegyűjteni. Amíg mi összegyűjtöttünk 2,4 milliót, a minisztériumi támogatás elmaradt... Ezért további segítségért fordultunk a járásbeli képviselő-testületekhez, amelyek felajánlották, hogy minden község öt éven át, lakosonként évi ötven koronát fog befizetni a CT költségeire — saját költségvetéséből. Ezáltal a községek a MEDICOOP tagjaivá válnának, lízingre megvásárolnánk a CT-t, kórházunk pedig működtetné. Azonban gond merült fel: a kórház igazgatósága saját pénzének tekinti a már összegyűlt pénzt, és minisztériumi instrukciók alapján csak azzal a feltétellel hajlandó átadni a MEDICOOP-nek, ha a vétel után az állam tízszázalékos tulajdonjoga biztosított lesz! Viszont ez esetben az önkormányzatok — jogosan — visszakérik a pénzüket, hiszen miért részesedjen az állam (amikor egy fillért sem adott!) az eddig befolyt összegből??? Bízom abban, hogy mielőbb megegyezik a két vitatkozó fél, és végre siker koronázza a dr. Drobáň röntgenológus és dr. Baštrnák sebészkollégával folytatott munkálkodásunkat... — Ön ugyanilyen optimista a hazai egészségügy jövőjét illetően is? — Az egészségügyünk jövőjét illetően egyáltalán nem vagyok optimista! A múltban — az egészségügyünk rovására — elkövetett hanyagságokat, bűnöket a jelenlegi gazdasági viszonyok között korrigálni nem lehet. A funkcionáriusok nem tanúsítottak(-nak) kellő megértést a komáromi egészségügy problémái iránt, marad tehát a helyi lehetőségek és pénzforrások lehető legésszerűbb kihasználása. A járásbeli önkormányzatok, valamint kórházunk vezetőségének az eddiginél is hatékonyabb együttműködésére van szükség. Hiszen közös érdekünk, hogy az egészségügyi ellátásunk mindenféle párt-, nemzetiségi, politikai kérdéstől függetlenné váljon! Remélem, hogy a CT megvétele és kórházunk igazgatói funkciójának folyamatban levő rendeződése ilyen irányban is előrelépést fog jelenteni. E téren is változtatásokra van szükség, akárcsak saját egészségünk "kizsákmányolását" illetően is, hogy növekedjen régiónk lakosságának átlagéletkora — fokozatosan behozzuk a fejlettebb országokkal szembeni lemaradásunkat... Lapzártakor értesültünk arról, hogy a MEDICOOP és a kórház igazgatósága sikeresen megállapodott a megvásárolandó CT tulajdonjogi kérdését illetően. Szívesen fogadják a további anyagi támogatást az alábbi bankszámlaszámon: MEDICOOP: VÚB Komárno 2435-142/0200 MISKÓ ILDIKÓ Fotó: a szerző ELSŐ NAP Augusztus 26-a az első olyan nyári nap, amikor Szlovákia minden részéről esőt és lehűlést jelentenek. Ezt a Szlovák Rádió reggeli híradásából tudom meg. Komáromban is zuhog az eső, a városi egyetemen — mely a Tiszti Pavilon felújított részében található — viszont már reggel nyolctól meglehetősen felforrósodott hangulat uralkodik. Ezen a napon kezdődtek a felvételi vizsgák a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolára. Sidó Zoltán, a Komáromi City University igazgatója elmondja, hogy száztízen jelentkeztek, ebből hatvanketten jöttek el a felvételi vizsgákra, s mindössze harmincötöt vehetnek fel. Anna, a negyvenhét éves tanítónő tövig rágja a körmét izgalmában. Huszonöt éve dolgozik az oktatásügyben, először nevelőnőként, az utolsó időkben — mivel a napköziben alaposan megcsappant a gyerekek száma — már tanít is. Zenét, rajzot és testnevelést. Anna szorong és ideges. Már elszokott az ilyen megmérettetéstől. Ö eddig a katedráról irányította a gyerekeket. Most szerepcserére kényszerült. Reggel kilenc órakor beült egy számára szűk iskolapadba, és mesét olvasott. Hangosan, jól érthetően, közben izgatottan kémlelte az őt vizsgáztató tanárnő arcát, aki megdicsérte Annát, és a papíron aláhúzta a "megfelelt" szócskát. Ezt követően a negyvenhét éves tanítónő átvonult egy másik terembe, ahol zenei hallásáról kellett számot adnia. — Úristen, már harmadik éve zenét tanítok, most mégis izgulok — mondja, aztán megköszörüli a torkát, és elénekel egy népdalt. A tanár megdicséri, majd ritmusgyakorlatok következnek. Anna ezt is végigcsinálja, a tanár pedig itt is aláhúzza a "megfeleltet". Anna tehát alkalmas arra, hogy tanítónő legyen. Már "csak" a szlovák-, matematika- és a magyarvizsga van hátra. Anna elvonul egy szlovák nyelvkönyvvel, és teljesen belemerül. Azt mondja, számára nagyon fontos, hogy felvegyék, hiszen az iskolában, ahol huszonöt évet "lehúzott", nevelőnőként nincs rá szükség, most ugyan tanít, de mint szakképzetlen pedagógust, bármikor elküldhetik. S akkor mihez kezd néhány évvel a nyugdíj előtt? Amíg Anna a szlovák nyelvtan szabályait tanulmányozza, a folyosó végén egy negyvenéves fiatalasszony aggódik Ildikó nevű lányáért. Ildikó már túl van egy felvételin a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Állítólag sikeresen szerepelt, de értesítést még nem kaptak, ezért úgy döntöttek, hogy Komáromban is szerencsét próbálnak. — Ildikó minden vágya, hogy tanítónő legyen — állítja az anyuka. — Nagyon szereti a gyerekeket. Ha felveszik Nyitrára, természetesen odamegy, ha nem, akkor ide — teszi hozzá nevetve. Amennyiben a "két szék között a padlóra esne", nem tudják mihez kezdenek, mert erre az eshetőségre nem is gondoltak. Ildikó is megfelelt az alkalmassági vizsgákon, de még csak most jön a neheze. Délután két órakor kezdődik a felvételi vizsga szlovákból. Nyelvtani teszt és egy fogalmazás. Két téma közül lehet választani. Szinte mindenki a nyári élményeiről ír. Van aki azt állítja, hogy a nyelvtani teszt kimondottan könnyű volt, mások szerint elképesztően nehéz. Majd elválik, kinek sikerült. Este az Európa Szállóban találkozom néhány lánnyal, akik a városi egyetemen felvételiztek. Van közöttük munkanélküli, szakképzetlen tanítónő, nevelőnő s egy bérelszámoló. Az utóbbi elmondja, hogy a gimnázium elvégzése után jelentkezett a Nyitrai Pedagógiai Főiskolára, de nem vették fel. Más lehetőség híján egy közeli gyárban helyezkedett el bérelszámolóként, ma is ott dolgozik. Tetszik a munkája, viszonylag jól meg van fizetve, de a vállalatot a közeljövőben privatizálják, s felette is hasonlóan a többi régi alkalmazotthoz, Damoklész kardja lóg. Kicsit beszélgetnek, mindenkinek megvan a saját véleménye, de mint mondják, nem a nyilvánosságra tartozik, úgyhogy ők is inkább elvonulnak matematikát tanulni. Egyébként nem a városi egyetemről van rossz véleményük, nagyon is jó ötletnek tartják, inkább azt a helyzetet marasztalják el, ami mára kialakult a szlovákiai magyar oktatásügyben. MÁSODIK NAP Reggel kilenc órakor kezdődnek a felvételi vizsgák matematikából. A Tiszti Pavilon épületében hasonló hangulat uralkodik, mint előző nap. Odakint viszont ragyogóan süt a nap. A matematikai példákról mindenki egyértelműen úgy vélekedik, hogy nehezek. Anna, a negyvenhét éves tanítónő majdnem a pad alá csúszik meglepetésében. Számtani sorozat, logaritmus, mértani testek, ő nem erre számított. Azok, akik az idén érettségiztek, a papír fölé hajoltak, az idősebbek pedig tétlenül szemlélték társaikat. Letelt a kilencven perc. Fél óra szünet. Következik a felvételi vizsga magyar nyelvből. Hasonlóan a szlovákhoz, nyelvtani teszt és fogalmazás. Alárendelt és mellérendelt mondatok, és fogalmazás két témából. Az egyik a szülőföldem üzenete, szinte valamennyi résztvevő erről a témáról fejti ki a véleményét. Fél egyre már mindenki kész. Aztán van, aki siet haza, mások beülnek a közeli kávéházba. Véget értek a felvételi vizsgák. Az értesítőt ugyanolyan izgalommal várja a negyvenhét éves tanítónő, mint a tizennyolc éves Ildikó. Az egyik attól fél, hogy esetleg munkanélküli lesz, a másik szintén ettől retteg, azzal a különbséggel, hogy ha az utcára kerül, szinte biztos, másutt nem kap munkahelyet. Szóval mindenki izgul és vár. KAMONCZA MÁRTA 7
