A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-16 / 38. szám
zálódott volna, és nem akarta volna elvesztett függetlenségének visszaszerzése érdekében a magyar nyelv versenyképességét a némettel szemben azzal bebizonyítani, hogy egész országát — ugyancsak francia mintára — egynyelvűvé teszi; egyszerű lett volna a szlovákok nemzetté alakulása is, ha lett volna saját történetileg kialakult politikai keretük — de nem volt, amit azzal egyenlítettek ki, hogy széles körben tudatossá tették magukban a szláv népcsaládhoz való tartozásukat, s azt, hogy az mennyivel hatalmasabb, mint az ő külön nemzeti létezésüket kétségbe vonó osztrák birodalom vagy magyar királyság. így azután a háromféle nemzetalakulási igény között hosszú harc keletkezett, melyben először az osztrák álláspont győzött a magyarok és a szlovákok fölött, azután a magyar álláspont az osztrákok és a szlovákok fölött, végül a szlovák álláspont a csehek segítségével az osztrákok és magyarok fölött, de akkor még egy külön harca támadt ugyan e kérdésben a csehekkel is." Az 1911. augusztus 7-én Budapesten született Bibó István aktív politizálása során mindig helytállt. A kolozsvári egyetem volt magántanára a nyilasok börtönében, ahová zsidók mentéséért került, a szegedi egyetem politikaprofesszoraként, de az MTA levelező tagjaként is világosan fogalmazott. Ezért lett 1951-ben, majd az 1963-as amnesztia után is könyvtáros. 1957-ben tartóztatták le, és életfogytiglani börtönre ítélték. "A magas, szelíd férfit rabruhában (...) először 1959 márciusában (...) láttam — írja róla a már idézett Litván György. — De ami szellemi fölényénél is jobban megragadott, az a bírósággal (...) — és az egész mögötte lévő rendszerrel szembeni teljes lelki függetlensége volt, elég éles kontrasztban az ugyanott felvonultatott kommunista és volt kommunista tanúk s részben a vádlottak magatartásával. Bibó szelíd megtörhetetlensége ott néhány perc alatt minden jelenlevő szemében nyilvánvalóvá lett. Ugyanez a tulajdonsága volt az, amely őreit a leginkább irritálta, rabtársai szemében pedig abszolút tekintéllyé tette. Ez utóbbihoz persze hozzájárult okossága és műveltsége, s minden nagyképűségtől mentes közvetlensége is (...). Ennek jelképe volt a váci fordítóirodán a legendás "Bibó-tanszék" — egy hokedli, amelyen ülve munkáját végezte, s tartott felejthetetlen kiselőadásokat a legkülönfélébb témakörökben hozzá kérdéssel fordulóknak." Huszár Tibor a negyedik kötet végén jogosan vetette föl a dilemmát: "E négy kötet valamennyi befejezett jogi, társadalomtudományi, politikatudományi írását tartalmazza. Más kérdés, hogy mindez, ami köztudottá lett e kötetek jóvoltából, valójában hogyan válik köztudattá. Mert az, hogy e megszenvedett gondolatok a magyar politikatudományban, jogi gondolkodásban, politikai esszéirodalomban — új fejezetet nyitó írások hogyan válnak gondolkodásunk, politikai kultúránk szerves alkotóelemeivé, most már a befogadó közegen múlik." BALASSA ZOLTÁN KINCSÜNK AZ ANYANYELV HÉT A melléknévi igenév használatáról Az egyik igen gyakran előforduló igei származék a melléknévi igenév; hagyományosan három alfaját különböztetjük meg: a folyamatos cselekvésű melléknévi igenév képzője az -ó, -ő, a befejezett cselekvésűé a -t, -tt, a beálló cselekvésűé pedig az -andó, -endő. Ezeket az alfajokat másként is meg szokás nevezni, olykor jelen, múlt és jövő idejű melléknévi igenévről beszélünk. Ez utóbbi megnevezések arra utalnak, hogy az igenévben kifejezett cselekvés a mondatbeli főcselekvéshez képest azonos időben játszódik-e le, esetleg korábbi vagy későbbi cselekvésre utal, tehát a főcselekvéshez képest jelen, múlt vagy jövő idejű-e. Ezt a kissé bonyolult magyarázatot világítsuk meg két példával! A sülő csirkét olajjal többször megkenjük. Ebben a mondatban a sülő folyamatos (más néven jelen idejű) igenév fordul elő; ha ezt visszaalakítjuk igévé, s a mondat többi részét is megfelelően módosítjuk, a következő eredményt kapjuk: Miközben a csirke sül, többször megkenjük olajjal. Az átalakított mondatból kitűnik, hogy a két történés egyidőben zajlik. Ez a fajta igenév azonban olykor kifejezhet elő- és utóidejűséget is. Most nézzünk egy másik, hasonló tartalmú mondatot: A megsült csirkét olajjal többször megkenjük. Azt hiszem, felesleges elvégeznünk az előbbi átalakítást ahhoz, hogy olvasóink előtt is nyilvánvaló legyen: a csirkét előbb sütjük meg, s csak azután kenjük be olajjal. Az igenévben kifejezett cselekvés tehát a mondat főidejéhez képest múlt idejű. Az itt elmondottakat minden magyar anyanyelvű ember tudja, még ha tudását nem képes is elméleti szinten megfogalmazni. Ennek ellenére a megfelelő igenév kiválasztása olykor bizony problémákat okoz. Ezt bizonyítják a következő, a szlovákiai magyar sajtóból származó példáink. Egy tavaly megjelent börtönriportban fordult elő ez a mondat: "A lipótvári fegyházból meglépő két véreskezű gyilkos is itt raboskodik". Ha ez valóban így volna, a két bűnözőnek sikerült a lehetetlen: egyidejűleg voltak szökésben és ültek börtönben; vagy a nyílatkozójóstehetséggel megáldott személy, aki előre tudta, hogy a fegyencek majd megszöknek. Nem hiszem, hogy akár egyik feltételezés is igaz volna, inkább az igenévvel van a baj: a folyamatos melléknévi igenév helyett befejezettet kellett volna a mondat megfogalmazójának választania, hiszen a riportból kiderült, hogy az egy évvel korábbi lipótvári lázadás két résztvevőjéről van szó. Másik példamondatunkban beálló cselekvésű, vagyis -andó, -endő képzős igenév fordul elő. Olvassuk el a következő mondatot: "Megfigyelők azt várják, hogy mindenekelőtt Franciaország ragaszkodik majd a menekülthullámot megfékezendő intézkedések megszigorításához." Az újságíró nyilván azért választotta ezt az alakot, mert azt kívánta kifejezni, hogy az intézkedések célja a menekülthullám megfékezése. Az -andó, -endő képzős igenév valóban kifejez a jövőben szükségszerűen bekövetkező eseményt, történést, az idézett mondatban azonban nem használható, ugyanis itt az igenév alapszava tárgyas ige: megfékez valamit. Ilyen esetben pedig az igenévi jelző mögött álló főnév a cselekvés tárgyát fejezi ki, például: a szánandó ember olyan ember, akit szánni kell. Emlékezzünk csak! Példamondatunkban ez a jelzős szószerkezet szerepelt: megfékezendő intézkedések. Ez a megfogalmazás azt sugallja, hogy az intézkedéseket kell megfékezni. A mondatot tehát át kell fogalmazni, hogy valóban azt fejezze ki, amit leírója közölni kívánt az olvasóval. Mivel az -ó, -ő képzős igenév jövőidejűségre is utalhat, a legegyszerűbb megoldás a beálló cselekvésű igenév felcserélése folyamatossal: "Megfigyelők azt várják, hogy mindenekelőtt Franciaország ragaszkodik majd a menekülthullámot megfékező intézkedések megszigorításához." Elképzelhető azonban az összetett mondat második részének átfogalmazása is: "Megfigyelők azt várják, hogy mindenekelőtt Franciaország ragaszkodik majd azoknak az intézkedéseknek a megszigorításához, melyek célja a menekülthullám megfékezése." SZABÓMIHÁLY GIZELLA 15
