A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-16 / 38. szám
FIGYELŐ írta: dr. Rózsa Ernő képviselő Eszterházy János leánya, gróf Malfattiné Eszterházy Alice kérvényezte édesapja ügyének perújrafelvételét. Hogy hol tart az ügy és mi történt eddig — erről szól az alábbi írás. A retroaktív büntetőtörvényt lehet ugyan magyarázni, de erkölcsi súlya nincs, értelmetlen, eltörpül, semmivé válik a jog vaslogíkájának kereszttüzében, és a történelem mindig elítéli. A Pozsonyban, Budapesten, Besztercebányán folytatott tanúkihallgatások megnyugtattak, félreérthetetlenül bizonyították Eszterházy János ártatlanságát, kizárták a hazaárulás és a köztársaság felbomlásának kiagyalt vádját, valamint a fasiszta eszmerendszer hirdetését Eszterházy János, a magyarság mártírja A múltból többé kevésbé ismeretes A Hét olvasó közönsége előtt Eszterházy János élete, munkássága, a magyarságért folytatott tántoríthatatlan küzdelme, meghurcoltatása és mártírhalála. A II. világháború után a győzelmi mámor, a féktelen bosszúvágy, az emberiesség megcsúfolásaként Eszterházy Jánost Gustáv Husák volt belügyi megbízott letartóztatja, majd az NKVD a Szovjetunióba hurcolja. 1947-ben a Pozsonyi Népbíróság távollétében kötél általi halálra ítéli. Az ítéletet később a köztársasági elnök életfogytiglani börtönbüntetésre változtatja. Eszterházy János hosszú szenvedés után 1957. március 8-án a mirovi börtönben hal meg. A koholt vád hazaárulás, a köztársaság felbomlasztása és a fasizmus támogatása. A vád nem más, mint a kollektív bűnösség iskolapéldája, a jog megcsúfolása. Eszterházy János élete, küzdelme a határokon túl rekedt nemzettöredék érdekében megbecsülést, hálát és köszönetét érdemel. Leánya — Malfatti Eszterházy Alice kérésére elvállaltam a perújrafelvétel megindítását. Az első kihallgatások óta eltelt több mint két esztendő alatt hangyaszorgalommal gyűjtöttük a bizonyítékokat, a tanúkat, a szakvéleményeket, hogy elérjük az újratárgyalás megtartását, és igazságos elégtételt szolgáltassunk az ítélet megszüntetésével, az alaptalan vádak alól való felmentéssel. Sem Eszterházy János, sem a szlovákiai magyar nemzetközösség nem volt hazaáruló, felforgató vagy fasiszta. Az 1947-ben jelenléte nélkül lefolytatott per politikai kirakatper volt annak bizonygatására, hogy a magyarság bűnös, és hogy ez később alapot szolgáljon a kisemmizéshez, az állampolgári jogokról való megfosztáshoz, a kitoloncoláshoz, hogy megszervezhető legyen a deportálás, a kitelepítés, hogy az államhatalom állandó félelemben tarthassa az itt maradt magyarságot, majd a reszlovakízáció és a gazdasági megtorlás eszközeivel szolgasorsba döntsön bennünket. A bosszú és a gyűlölet 50 évvel ezelőtt szétszórt magja újra és újra termeli az ellenségeskedést, a bizalmatlanságot a szlovákok és a magyarok között. A mindennapi élet, a jelen és a jövő azt sugallja, ez nem tarthat örökké. A jövő az együttélésé. A jelenlegi hatalom részéről példaértékű jelzés volna a megértés, a kölcsönös megbocsátás és az együttműködés érdekében kinyilatkoztatott politikai akarat — Eszterházy János felmentése, rehabilitálása. és a zsidóellenességet. Hű keresztény, igaz magyar ember, a mások és a másság elismerője, az emberiesség jelképe volt a legnehezebb időkben is. Hű maradt népéhez, nemzetéhez és volt bátorsága a hűséghez. Elszomorító azonban, hogy még ma is akadnak magukat történészeknek nevező, szaktekintélyt követelő egyének, akik a tudomány leple alatt az ellenkezőjét igyekeznek bizonyítani. Hihetetlen, de igaz, hogy a volt szovjet hatóságok a 10 évi kényszermunkáról szóló ítéletet a jelenlegi Oroszország illetékes szervei megszüntették, Eszterházy Jánost rehabilitálták, kimondták, hogy jogtalanul volt elítélve és többi társával együtt, akik még életben maradtak, felmentették. Azt az embert viszont, akinek az "európai demokrácia kirakat országának", a volt Csehszlovák Köztársaságnak az elnöke kormánytagságot, miniszteri széket kínált annak idején, saját hazájában, egyelőre nem hajlandó a hatalom felmenteni, és tisztességes elégtételt adni neki. Ha másként nem is, de a magyar egység demonstrálásával, a magyar koalíció választási győzelmével adjuk tudtára a világnak: "Elégtételt Eszterházy Jánosnak, teljes egyenjogúságot a szlovákiai magyar nemzeti közösségnek." Müncheni magyarok Nyitrán A Csemadok Pozsonyi TV vezetőségét, élén Jégh, Izabellával, nyugodtan nevezhetjük a külföldön — Szlovákia területén kívül — élő magyarok összekötő szervezetének. Néhány alkalommal már hírt adtunk arról, hogy fogadták a brünni és a prágai magyarokat, illetve látogattak el hozzájuk, de ugyanezt elmondhatjuk a Bécsben élő magyarok, az "Europa"Club tagjaival való jó kapcsolatukról. Az idén a müncheni magyarok egyik szervezetének, a Pax Romanának a tagjait látták vendégül. Szlovákiai kőrútjuk során megálltak Nyitrán is. A nyitrai vár megtekintésén kívül némi ízelítőt, tájékoztatót kaptak a zoboraljai magyarság életéről, iskoláiról, hagyományairól és identitástudatának megőrzéséről. Amikor az iskolák szomorú állapotának ecsetelésére került sor, az egyik idősebb hölgy megkérdezte: — Mondják, miért félnek maguk annyira a szlovák iskoláktól, illetve a sokat emlegetett alternatív oktatástól? Az én gyermekeim német környezetben élnek, de büszkék anyanyelvűkre! Bizony elgondolkodtam a hallottakon, és tapintatosan kezdtem megfogalmazni a választ, a nagyon régen távol élő és Magyarországon született asszonynak: — Asszonyom, a mi helyzetünk más. Igaz, önök teljesen német környezetben, de egy valóban demokratikus társadalomban élnek. Itt azonban Trianon óta sok minden történt. Masaryk köztársasága után következett a Szlovák Állam, majd a második világégés, a kitelepítések, a csehországi deportálások. A totalitárius rendszerről nagyon hosszan kellene beszélni, amikor tessék-lássék rendezték jogainkat. A rendszerváltozás óta nem szégyen a nyílt magyarellenes uszítás. De, mivel az iskolákról esett szó, egy nagyon letapogatható példával is élhetek. Áz egyik anyuka arról panaszkodott, hogy kisfia az óvodából hazajövet — természetesen szlovák óvodájuk van — imigyen lelkendezett: "Mamička ja som slovenský chlapec! (Anyuka én szlovák fiú vagyok!) Talán mondanom sem kell, hogy az anya sírva ölelte magához gyermekét... Az ebédnél aztán vidámabb dolgokról is szó esett. András Mária a férje után tartja magát felvidékinek, férje a Prohászka Körök szervezője volt. Ám leginkább dr. Vavrik-Fajnor Éva lepődött meg, amikor pincérünk — Perbetérői — földijeként üdvözölte. Nyomban felmerültek a régi gyermekkori emlékek és élmények. Éva asszony viszont tőlem, volt osztálytársa, Csölley Zsuzsa iránt érdeklődött. Együtt koptatták a Rozsnyói Egészségügyi Iskola padjait. Pozsonyban, főiskolás korukban is sokat találkoztak, de aztán a hetvenes években Éva doktornő távozása után megszakadt a kapcsolat. Megnyugtattuk, hogy Zsuzsa megvan, ifjúsági lapunk szerkesztőségében, Pozsonyban dolgozik. — Ennek nagyon örülök, hiszen Zsuzsa mindig újságíró akart lenni... Az ebéd után búcsúztunk vendégeinktől, akik Garamszentbenedek és Besztercebánya felé vették útjukat. Napsütéses, enyhe, gyönyörű augusztus volt. (vidéki)
