A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-09-09 / 37. szám

vezérigazgatójával veszett össze, aki különben rokona volt. A vezérigazgató, Ruprecht Olivér nem akarta kifizetni Kodolányi honoráriumát. Miközben legazemberezték egymást, összeakaszkodtak. "Röviden csak annyit — írta Kodolányi —, hogy mintegy húsz percig birkóztunk az asztal felett egymással. Ő felém sújtott dühében, mire fejem elkapva, a bronzfödelű csúcsús tintatartóba vágta az öklét, vére a kabátomra frecscsent... A birkózás egyre dühödtebben folyt. Nyakkendőm, inggombom leszakadt, ruhám ujja összegyűrődött, ujjaim vörösek voltak, és éreztem, hogy vasmarkai hogyan markolnak a húsomba. Mikor este odahaza megvizsgáltam magamat, olyan voltam, mintha óriáskígyó törte volna össze minden porcikámat."

Majdnem párbaj lett az ügyből.

Máskor jóbarátjával, Sinka Istvánnal kaptak össze. Kodolányi a Nemzetőr című lapot szerkesztette, és szerződést kötött Sinkával, hogy az 100 pengőért havonta bevisz egy verset. Miután Sinka többször vers nélkül jelent meg, Kodolányi ráripakodott. "Pista bácsi erre előkapta bicskáját.

— Most meghalsz, János — kiáltotta, és le akarta szúrni apámat. Ambrus József, a felelős szerkesztő fogta le"

— írta Apám című visszaemlékezésében Kodolányi Júlia.

Sinkával azonban másnapra kibékültek.

Tamási Áron is nehéz embernek tartotta Kodolányit.

Jellemző, hogy néhány hónappal halála előtt, amikor születésének 70. évfordulóját ünnepelte, milyen "szép" és "értékes" ajándékkal lepte meg őt a minisztérium és a Magyar írószövetség:

"Apám 70. születésnapja 1969. március 13-án volt. Az írószövetség s a ház köszöntő virágcsokrát küldönc hozta, az előre bejelentett Darvas József, a hajdani barát váratlanul megbetegedett. Cseres Tibor jött helyette a hivatalos köszöntésre. A minisztériumból egy cigarettásdobozt kapott apám ajándékba. Ez volt élete munkásságának egyetlen hazai kitüntetése" — emlékezik Kodolányi Júlia.

Életének utolsó évtizedében már nagyon sokat betegeskedett, többször eszméletét vesztette, s folyton a kórházakat, szanatóriumokat járta. Sok betegség kínozta, súlyos cukorbaja is volt. "Lépten-nyomon összerogytam... Tiborcz István kiüti orvosbarátom egyre gyakrabban vitt autóján Balatonfüredre, és vizsgáltatott meg újra konokul és makacsul a szívkórház igazgató főorvosával."

Az utolsó napokban sokat szenvedett: "Állapota rohamosan romlott, éjszakára külön ápolónőt fogadtunk. Felmerült a pészméker beültetése, de orvosai már nem látták értelmét. Víz a legerősebb gyógyszer hatására sem távozott tőle... — Szegény Mötyörkém. — Ezek voltak hozzám az utolsó szavai" — emlékezett lánya. 1969. augusztus 10-én halt meg.

DÉNES GYÖRGY

Hivatalos nyelvünk "szépségei"

Volt idő, amikor abban reménykedtünk: egyszerűsödni fog az úgynevezett hivatalos nyelv. Reményünk részben valóra is vált, hiszen a törvények, rendeletek nyelve általában közérthetőbb lett. Ámde egyúttal azt tapasztaljuk, hogy a riportalanyok nyilatkozatai egyre bonyolultabbak. Sokszor szinte érthetetlen, hogy egy-egy megkérdezett szakember, politikus miért nem választja a legegyszerűbb, közérthető megfogalmazást, miért beszél úgy a mikrofon előtt, ahogyan máshol véleményem szerint sohasem beszélne.

Lássunk néhány példát! Valamilyen felvonógyártó üzem megkérdezett vezetője ilyesmiket jelentett ki: "A feladathoz orientáltan választjuk meg a munkatársakat." Továbbá: "A típusfelvonó irányában vesszük a célt." S arra a kérdésre, van-e elég megrendelésük, ezt válaszolta: "A megrendelések egyelőre csekély számban jelentkeztek." Ha magam is ilyen stílusban akarnék beszélni, akkor most azt mondanám: feladatomhoz orientáltan a hibák irányába veszem a célt, melyek nagy számban jelentkeztek. No de félre a tréfával, nézzük meg, mit is jelent a munkatársak feladathoz orientált megválasztása. Először is vegyük szemügyre a latin—francia eredetű orientál igét! Első jelentése: tájékoztat, útba igazít, felvilágosít; második jelentése: irányít, igazít valamerre. Ezek szerint az orientál igéből képzett orientált

melléknévi igenév jelentése: tájékozott, jártas valamiben, irányított, igazított. Tegyük még hozzá, hogy napjainkban ugyancsak divatossá vált az orientált melléknévi igenév, lépten-nyomon hallunk ilyen összetételeket: piacorientált, nyereségorientált stb. Vajon igazán szükségünk van minden esetben erre az idegen szóra, akár önmagában véve, akár összetételek utótagjaként? Meggyőződésem szerint nincs rá olyan nagy szükségünk, és remélem, hogy előbb-utóbb kikopik a nyelvhasználatból. Amikor arról van szó, hogy egy meghatározott feladat vagy feladatok elvégzéséhez megfelelő, hozzáértő munkatársakat választunk, akkor egyszerűen azt mondhatjuk: A feladat követelményeinek megfelelő munkatársakat választunk, vagy: A feladatot, a követelményeket figyelembe véve választjuk meg a munkatársakat, esetleg: A feladatot mérlegelve hozzáértő munkatársakat választunk stb.

"A típus felvonó irányába vettük a célt" — ezt a mondatot először is meg kell próbálnunk értelmezni. Körülbelül azt jelentheti, hogy a szóban forgó üzem célja elsősorban a típusfelvonók gyártása. Vagyis: Célunk elsősorban a típusfelvonók gyártása; vagy: Elsősorban a tlpusfelvonók gyártását tűztük ki célul; stb. " A megrendelések egyelőre csekély számban jelentkeztek" — ez a mondat még elfogadható volna, ha nem a megrendelések, hanem a megrendelők jelentkeztek volna csekély számban. De elég lett volna egyszerűen azt mondani: Egyelőre kevés megrendelést kaptunk, vagy: Egyelőre kevés megrendelés érkezett, vagy: Egyelőre kevés a megrendelés.

Újabban divatossá vált a szükségeltetik ige használata. Nem állítom, hogy ez az ige hibás képzésű, vagy hogy soha, semmikor, semmilyen összefüggésben nem szabad élnünk vele. Csak éppen az elburjánzása ellen szeretnék szót emelni. A szükségeltetik ige ugyanis valójában már egy kissé elavult, és nem olyan szép, jó hangzású ige, hogy érdemes vagy éppen feltétlenül szükséges volna mindenáron felújítani. Egészen jól meglehetünk nélküle. Ne mondjunk és ne írjunk tehát ilyesmiket: A törvényjavaslat újratárgyalása szükségeltetik; Szükségeltetnék az árak szabályozása; Nemzeti összefogás szükségeltetik; stb. Maradjunk inkább a megszokott fogalmazásnál: Szükséges a törvényjavaslat újratárgyalása, illetve: A törvényjavaslatot újra kell tárgyalni; Szükség volna az árak szabályozására vagy: Szükséges volna az árak szabályozása; Nemzeti összefogásra van szükség; stb.

A szükségeltetik ige nyakló nélküli használata nem tetszetőssé, hanem modorossá teszi mondanivalónkat.

MAYER JUDIT

LOPÁS

Egyáltalán nem szokatlan dolog, ha a gyerekek olyasmit visznek haza, ami nem az övék. Nagyon fontos, hogy amikor a "kis tolvajt" felfedezzük, kerüljünk el mindenfajta ceremóniát és drámai jelenetet. A kisgyermeket úgy is rávezethetjük a becsületesség útjára, hogy közben megőrizzük méltóságát. Nyugodtan és határozottan azt mondjuk neki: "A kisautó valaki másé. Add vissza neki." "A pisztoly nem a tiéd. Vidd vissza!"

Ha a gyerek az önkiszolgáló boltban "ellop" egy cukorkát, és beledugja a zsebébe, akkor leghelyesebb, ha minden különösebb érzelem nélkül azt mondjuk neki: "A zsebedben levő cukorkának itt kell maradnia az üzletben." Ha a gyerek letagadja, hogy nála van a cukorka, akkor rámutatunk, és megismételjük a mondatot: "A zsebedben levő cukorka az üzleté. Tedd vissza a polcra." Ha most is ellenkezik, akkor kivesszük a zsebéből, és ezt mondjuk: "Ez idevaló az üzletbe. Itt kell maradnia."

Ha bizonyosak vagyunk abban, hogy gyermekünk pénzt

lopott ki a pénztárcánkból, leghelyesebb, ha nem kérdezgetjük erről, hanem megmondjuk neki: "Kivettél egy tízest a pénztárcámból. Tedd vissza." Amikor megkerült a pénz, ezt mondhatjuk szigorúan: "Ha pénzre van szükséged, fordulj hozzám, és majd megbeszéljük." Ha a gyerek letagadja, hogy elvette a pénzt, akkor nem állunk le vele veszekedni, és nem is igyekszünk rábírni, hogy bocsánatot kérjen a bűneiért. Egyszerűen csak azt mondjuk neki: "Elvetted a pénzt, add vissza." Amennyiben már elköltötte a pénzt, a beszélgetésnek a kár visszatérülési módjaira kell irányulnia (zsebpénzcsökkentés vagy valamiféle házimunka révén).

Nagyon fontos, hogy sohase hívjuk a gyereket tolvajnak vagy hazugnak, és sohase jósolgassunk neki olyasmit, hogy a (egyházban fogja végezni. Egyáltalán nem segít a gyereknek az sem, ha megkérdezzük: "Miért csináltad ezt?" Könnyen lehet, hogy ő maga sem tudja, mi vitte rá erre, és ha nagyon megszorongatjuk, hogy elmondja, "miért" tette, ez csupán újabb hazugságot eredményezhet.

Sokkal hasznosabb rámutatni: elvárjuk tőle, hogy megbeszélje velünk, ha pénzre van szüksége: "Nagyon csalódott vagyok, amiért nem mondtad el nekem, hogy szükséged van egy tízesre." "Ha pénzre van szükséged, gyere hozzám, és mondd meg nekem. Majd megbeszéljük."

Ha a gyerek süteményt evett a "tiltott tálból" és ott fehérük a bajuszán a cukor, akkor ne kérdezzünk tőle ilyesmiket: "Vett valaki süteményt a tálból?" "Nem láttad véletlenül, ki vett ki süteményt? Nem ettél te is egyet? Biztos?"

Az ilyen kérdések rendszerint hazugságra kényszerítik a gyermeket, ami csak tovább mélyíti sérelmünket. A szabály az, hogy ha tudjuk a választ, akkor ne kérdezzünk. Sokkal helyesebb, ha nyíltan kimondjuk: "Kisfiam, megetted a süteményt. Mondtam, hogy ne edd meg. Mérges vagyok és csalódott."

Az utolsó mondatunk megfelelő és az adott esetben célszerű büntetést jelent. Kínos érzést kelt a gyermekben és felébresztheti a felelősségérzetét, hogy helytelen viselkedésén változtasson.

Dr. N. CSERFALVI ILONA

11