A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-09-02 / 36. szám

EGTAJAK

HET

vekben. Hiszed-e? Ide figyelj. Ezen az erdőségek karéjozta földön, ahol a hegy gyomra morogva mondja századok történetét, s a fenyvesek susogásában régen erre járt hősök szava hallik, a gördülő kődarab pedig tovatűnt lépteik döndülésével riasztja a kósza vadakat, esztenák füstje vonja kékes árnyékba a szurdokokat, amelyekben harcok folytak, és véres színe van a virágnak, odább, az oldalakban rozsdás dzsidákat vet ki az ekevas, itt, ezen a tájon, Isten szeme és színe előtt kis, különös nép dacol az idővel és közibe szivárgott elleneivel, kevés szavú emberek között nevelkednek a majdani megszólalók, súlyos beszédű vezérek, akik mostani gyerekes fakardjukat lábasfedő-bádogpajzsukat igazi fegyverként gyakorolják, s ha elérkezik az idő teljessége, igazi harci szerszámot is ragadnak... Na, mit szólsz?

— Ijesztő egy kicsit — mondtam.

A pisztolytól nem féltem, érdekes. Meleg fogású fegyver volt, biztonságos a súlya. Azt terveztük, hogy a kutyán próbáljuk ki. Szólunk egy nap a kutyának, gyere, Snapsz, kimegyünk vele a hegy mögé, és agyonlőjük. De Jóska a kutya helyett a nagybőgőt választotta végül. Előbb egy rumosüvegre célzott a kocsmapolcon, de még félrészegen is tudta, hogy félrehord a fegyver, látta hogy a nagybőgő nagyobb, azt eltalálja.

— Belelőttem a nagybőgőbe a Két Kulacsban — mondta nekem és simogatta közben a merev kakastaréj-frizuráját; sötéten csillogott szőke haja az olajtól. — Ezek el fognak kapni. De hát szerelmes vagyok egy kurvába, az a helyzet. — Tömbszerű frizurájából fülére bukott egy tincs, miközben beszélt és rázta keskeny fejét. — Meg aztán az is baj, hogy utálom ezeket, akik el fognak kapni. Ehhez mit szólsz?

Szerdán nem találtam a fegyvert, a gumilabdában csak pállott, lenge levegő volt. Jóska előtte való éjjel ijedtében eldobta a pisztolyunkat, a rendőrök se látták. Most meg azt mondta, az a baj, hogy nem tud elszámolni vele, amikor majd letartóztatják. Úgyhogy végképp le kell tagadni a fegyvert is, a lövést is, mindent. Vigyem hátra a lőszert, a bereszelt Flóber-töltényeket, dobjam a budiba. Bedobtam, még bele is kavartam egy paszulykaróval. De aztán ki kellett merni a szart, hogy elszámolhassunk. Ez másnap történt, csütörtökön. A kutya élvezte egyedül. Ott sündörgött az udvaron elterített ürülék körül, boldogan vagy kárörvendezve. A szag meg az égre szállt. Tavaszra aztán nagy fű nőtt azon a folton, és négy évig nem akadt, aki letapossa, nemhogy lekaszálja.

A szarmeregetés előtti estén még megrohamozták az összeesküvő házát. Csöndes este volt, foltokban nyomult előre a sötétje. Bejött hozzánk két újabb, meglepően kicsi civil rendőr, a mi két lakónkkal leültek az asztal köré, kezüket a virágmintás viaszosvászon abroszra rakták, és csak ültek ott maguknak. Annyit mondtak, ne gyújtsunk

villanyt, később, hogy köszönik, nem kérnek se teát, se pálinkát. Lassan, némán ellepte őket a sötétség.

— Áthívnám Róza nénit — szólalt meg anyám a feketeségből. — Neki nehogy valami baja essék.

— Menjen a fiú — mondta valamelyik titkosrendőr.

— Ha végeztél odaát, menj Fülöpékhez

— mondta a mama. — Ide ne gyere vissza. Róza nénédnek mondd azt, jöjjön, mert fáj a hasam, meleg sót kéne tenni rá. Ne félj, nem hazudsz.

Az ajtó között megsimogatta a hátamat, és megtaszított egy kicsit. A mellkasomat az esti hűvös, hátamat a konyha melege tapogatta, meg az anyám. De aztán elborított az utcai hideg.

Róza néniéknél nagyban égett a villany, még a konyhában is. Párás meleg volt, mint mikor beteg van a háznál, és nem nyitnak ablakót.

Jóska a műperzsával leterített ágyon ült, vérpiros volt a sörtés arca, nagyon fehérek a fogai. Kakastaréjos frizurája estére széthullt és fényét veszítette. Látszott, hogy hosszú, gyér a haja, és egészen világos színű, de még csak nem is szőke.

— Itt vannak? — kérdezte. — Hadd igyam még egy nyeletet.

Róza néni a zöld kredenc aljából, a lábasok mögül kivett egy üveget, fentről, a befüggönyözött részből egy poharat, és teletöltötte neki. Úgy mozgott, mint aki meg van olajozva. Nem kellett ehhez sok zsiradék, apró asszony volt. Nyújtotta fiának a pálinkát, én meg annak a reszkető gyöngyeit néztem a redős falú pohárban.

— Biztosan egészkor vagy félkor indulnak

— mondta Jóska. — Nincs több eszük. Hány az óra?

Róza néni bekapcsolta az ágyneműtartón álló néprádiót, s amíg bemelegedtek a lámpái, Jóska kiitta a poharat félig. Felgyűlt a rádió zöld varázsszeme, és egy hang azt énekelte: Marina, Marina, Marina.

— Ne kérjed, hogy idevegyem azt a nőt

— mondta Róza néni, aztán ráncosra szorult a szája, mint a liszteszsák korca.

— Maga csak magára vigyázzon — mondta Jóska és megpróbálta kiinni a maradékot, de megtikkadttőle. Én csak most mertem megszólalni, amikor fulladozva olyan hülyének látszott.

— Gyere át te magad — mondtam neki.

— Jöjjenek ők — felelte. — Nekik van velem bajuk. Én semmi rosszat nem csináltam.

— Csak le akartad lőni a milicistát — mondtam.

Egyszerre szólaltak meg az anyjával.

— Ha merem — mondta Jóska.

— Legalább te ne beszélj ilyeneket — mondta az anyja.

— Marina, Marina, Marina — szólt a rádió.

— Most jönnek majd, egészkor a hírek — mondta Jóska. — Menj haza, öcsém, Isten áldjon.

Kint, az ajtó mellett elkapott egy sötétbenfekete ember, futólépésben kivitt a kapun, pedig mentem volna magamtól is, legalább nem érzem a rendőrruha tetűporszagát. A hátsó udvarról, a tyúkól és a fészer közül újabb férfiak jöttek elő. Tőlünk akkor szaladt ki a másik négy. A kutya nem ugatott, talán bosszúból.

Pontosan tíz óra volt. Hallottam a sípjeleket a rádióban.

Nagy Zoltán rajzai

FOTÓ: V. BISTIKA

Babiloni

bölcsesség

Ha céljaidat alacsonyabbra tűzöd, az igazság útjáról letérsz.

*

Ha bölcs vagy, a szerényebb utat választod, hallgatsz és óvatosan beszélsz. Ha szádat kinyitod, az emberek tekintsék úgy, mintha valaki kincseskamráját nyitja ki; sértés és káromlás legyen számodra idegen; kihívó szót ne mondj, hazugságot soha; aki fecseg, azt megvetik.

•k

Adj enni kenyeret, inni bort annak, aki alamizsnát kér, öltöztesd fel, aki szükséget szenved, és aki szegény, azt ne vesd meg, Istened szívét öröm fogja elárasztani, és megjutalmaz.

★

Ha ígértél, adj; akit felbátorítottál, azon segíts.

17