A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-02 / 36. szám
B , . HÍRMONDÓ én családi felmenőim anyai ágon a felvidéki Pető család volt. Ők Nyitrától nem messze, Verebély nevű községben éltek, ahol beláthatatlanul régi idők óta virágzó ecetgyáruk volt... Már az érsekújvári állomáson, amikor az ember átszállt, ott volt a hirdetésük, ami így szólt: Három régi szó: Pető ecet jó. Innen aztán egy kis vicinális vitt el Verebélyre, ott volt ez az ecetgyár, amely máig emlékezetemben él..." Csupán annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az ecetgyár már évek óta nem működik... Ámde kanyarodjunk vissza a "kis vicinálishoz", amely Verebély, Aranyosmarót és Kistapolcsány felé vitte, illetve hozta az utasokat és végzett teherfuvarozást is. Az Aranyosmarót-Kistapolcsány közti szakasz mára a teherfuvarozást SZÁZESZTENDŐS VASÚTVONAL Gyerekkoromban szülőfalumban, Nagycétényben sokat hallottam arról a legendáról, amely szerint a nagysurányi-verebélyi-aranyosmaróti-kistapolcsányi vasútvonalnak falunkat érintve kellett volna haladni, de sajnos az öregek a bűnösök, mert nem akarták odaadni földjeiket a vasútépítés részére. Ám felnőtt fővel és dr. Palotás Zoltánnak a vasúthálózatokról Írott műveit tanulmányozván rá kellett jönnöm, hogy ennek a gyermekkori szép legendának nincsenek alapjai, hiszen az Érsekújvár-Nyitra közötti vasút Nagykér és Berencs állomásai alig négy kilométerre vannak tőlünk, tehát oly egymáshoz párhuzamosan közeli vasutakra aligha jutott volna pénz. Viszont a Zsitva-völgyét, Verebélyt, Aranyosmarótot, Kistapolcsányt, vagy akár a kismányai téglagyárat is be kellett vonni a "monarchia" vérkeringésébe. Nos, száz esztendővel ezelőtt 1894 szeptemberében a Nagysurányból, Léva felé vezető vasútvonalat Zsitvafödémesnél, Verebély, illetve Aranyosmarót irányába megnyitották, amelynek közlekedési, de elsősorban nagy gazdasági jelentősége volt, ami a későbbiekben abban is megmutatkozott, hogy az említett falvak, városok lakosságának száma is felduzzadt. Aranyosmaróton téglagyár és más üzemek épültek, Verebélyen a sok-sok kisiparos (nyomdája is volt a városkának) mellett talán a szeszfőzde, de leginkább az ecetgyár foglalkoztatott több embert. Az ecetgyárról a legkézenfekvőbb információt Örkény István vetette papírra: "Az szolgálja, személyszállítás csak rendkívüli napok alkalmával, különösen a kistapolcsányi búcsú idején történik... A százesztendős vasútvonal fénykorát a kilencvenes évek elejéig élte, amikor a munkába igyekvő utasokon kívül, nagy mennyiségű árut is szállított, hiszen a vasút mentén fekvő ipari üzemeket és a szövetkezeteket is ki kellett szolgálni. Mára azonban az egykor kétezer embert foglalkoztató verebélyi Tesla üzemben alig maradtak háromszázan, és a szövetkezetek is egyre kevesebb műtrágyát rendelnek, ami valamikor a vasúton érkezett. Változik a világ, de a vasút marad, remélhetőleg a gondokat leküzdve ismét megélénkül a forgalom. (motesiky) A megfújt Stradivari Egy 1,75 millió dollárt érő Stradivarihegedűt és egy negyedmillió dolláros Joseph Rocca-féle hegedűt is kiloptak New York belvárosában egy átmenetileg leparkoló Rolls Royceból. A Reuter jelentése szerint a két értékes hangszert akkor vitték el a luxusautóból, amikor az defekt miatt egy rövid időre megállt Manhattanben. A gépkocsi tulajdonosa, Romy Rogoff, ismert, New Yorkban játszó izraeli hegedűművész csak egy pillanatra hagyta el a Rolls Royce-ot, hogy telefonon segítséget kérjen. A rendőrség közlése szerint ekkor egy ismeretlen férfi lépett az autóhoz, és azt kérdezte, a Rogoff kocsijában ülő utastól, hogy nem ő ejtette-e el véletlenül pénzét a járdán ? Miközben az utas, Irie Kazumasa japán hegedűművész arra figyelt, hogy milyen pénz hever az utcán, udvarias kérdezője egy szempillantás alatt elcsente a két hegedűt. Mindkét hegedű Kazumasa tulajdonában volt. Az olasz Stradivari-család által a 18. században készített hegedűket a valaha létezett legértékesebb húros hangszereknek tekintik. A kézzel előállított Stradivarikból ma körülbelül 500 darab létezik. 8
